Kövess minket!

Médiapiac

Minden, amit tudni akartál a sorozatokról, de nem merted megkérdezni

„Sorozat azért van, hogy két reklámblokk között is legyen valami a tévében.”
(Ismeretlen amerikai tévés producer)

Az első tévéműsor, amit valaha Amerikában, a tévé őshazájában sugároztak, egy reklám volt. A Bulova nevű cég igyekezett rásózni valamit a nézőkre, akik minden bizonnyal kiguvadt szemmel nézték a fekete-fehér mozgóképet, de mégsem rohantak vásárolni. Ettől még ez a momentum alaposan rányomta a bélyegét a televíziózásra.

Amikor az első szabályozások megszülettek az 1950-es években, az amerikai médiahatóság pont azt tette világossá, hogyan adható le valami olyan is a tévében, ami nem arról szól, hogy vegyél ezt vagy azt. Szépen meghatározták, hogy egy órán belül hány perc reklám kerülhet képernyőre. Ezzel párhuzamosan született meg az első tévés formátum is, a szappanoperáé, ami azért jött létre, hogy az időben korlátozott terjedelmű reklámblokkokon felül is lehessen a portékát tolni a ma csak „termékelhelyezésként” ismert, a történetbe épített hirdetés révén.

 

Ugorjunk most egy nagyot 2018-ra, amely évben csak az angolszász nyelvterületen 520 sorozatot fognak bemutatni a tévék és az online elérhető szolgáltatók. Ha szériánként átlagosan tíz résszel számolunk, az 5200 epizód. Legyünk gálánsak, és csak félórával számoljuk őket: így is 2600 órányi tartalmat kapunk, azaz 108,3 folytatólagos tévézéssel, alvás nélkül töltött napot.

 

Élő ember nincs, aki ezt be tudná fogadni. És ez csak a fikciós sorozatokat jelenti, a reality show-kat, a talkshow-kat, a hírműsorokat, a sportközvetítéseket, a gyerekműsorokat és a pornót nem is vettük bele. Elképesztő adat, de mondunk még párat:

  • 2002-ben 127,
  • 2009-ben 211 sorozat volt látható,
  • öt évvel később pedig már 371.

A gyártás tehát valósággal kilőtt. Ám hiába készül 520, 600 vagy akár 1000 sorozat évente, mindegyiket be lehet sorolni pár fő- és valamivel több mellékkategóriába.

Napszak szerinti felosztás

A fikciós piacon alapvető különbséget illik tenni a nappali (daytime) és főműsoridős (prime-time) tartalom között – ez lehet az első nagy felosztási kritérium. A dél-amerikai telenovellák és hazai mutációik, valamint az amerikai találmánynak tekinthető szappanoperák a világ országainak nagy többségében napközben láthatók, akkor, amikor a tévét nem a gyerek vagy az apa, hanem az anya, pontosabban a háziasszony nézi.

Fotó: rtlklub.sajtoklub.tv/Nagy Botond

Innen a név: ezeket a műsorokat eleinte mosópor- és szappangyártó cégek fi nanszírozták, ők határozták meg, melyik epizód melyik drámai pillanatában nyögi be a főhős, hogy „de azért remélem, X. Y. szappannal mosod ki a vért a takaróból”. A szappanoperát a belőle kinövő telenovellától az különbözteti meg, hogy míg az előbbi nyílt végű, azaz akár az örökkévalóságig is lehet nyújtani, a telenovella zárt végű, 100–120 részes történet.

Mindkettő naponta látható, mindkettő egyórás időtartamú – legalábbis az esetek nagy többségében –, és mindkettőre jellemző, hogy a tehetséges, később fényes karriert befutó színészek sem tekintik zsenántnak a bennük való szereplést.

Ha hazai vagy inkább európai példákat keresnénk, meg lennénk lőve. Legalábbis akkor, ha minden jellemzőt szigorúan figyelembe vennénk, hiszen nálunk – ahogy a brit és a német piacon is – a saját gyártású szappanoperákat és telenovellákat nem lövik el délután, hanem a főműsorban adják, napi rendszerességgel, általában bruttó egyórás műsoridőben.

Szappanopera például a Barátok közt vagy a Jóban-rosszban. Nyitott végű, végeláthatatlan, olcsó műsorok, amelyekben a szereplők jönnek-mennek, a történetbe istenigazából bármikor be lehet csatlakozni, és különösebb agytornát nem igényel a befogadásuk.

Fotó: Jóban rosszban

A telenovella idehaza új műfaj, hiszen az RTL II az első, ami ilyet bemutatott az Oltári csajok képében, ami most járhat az ötvenedik epizód környékén (a cikk január közepén készült – a szerk.), azaz még tavasz előtt kifut a tévé műsoráról. A felsorolt magyar példák mindegyikéről elmondható, hogy semmiben nem maradnak el külföldi társaiktól, sem a megvalósításban, sem a témában, sem a forgatókönyvek minőségében.

Ha az Isaura sikeréből indulunk ki, egy kosztümös szappanoperát itthon is zabálna a nép, de lehet, hogy ez már túl drága lenne a hazai tévéknek.

A Sitcom és a dramedy

A szappanopera után vagy inkább azzal párhuzamosan, mellette jött létre a két legfőbb műfaj, a vígjáték (sitcom) és a dráma. Ez nem a görög felosztás kicsúfolása, az amerikaiak ugyanis a komolyabb témákat drámának nevezik. Egy harmadik is létezik, a dramedy, amely vígjátéki elemekkel tarkított, alapvetően komoly kérdéseket feszegető sorozat, esetleg fordítva, vicces alaphelyzetre építő, de komoly elemekkel megtűzdelt történet.

A két fő kategória közül a sitcom jellemzője, hogy kereskedelmi félórás tartalomról van szó, azaz nettó 18–2 percről, és – ahogy a nevéből is adódik – vicces. 1946 óta létezik, de akkor még nem sitcomnak azaz szituációs komédiának nevezték. Egyébként az angoloknál született meg, az amerikaiak csak 1950 után kaptak rá. A sitcomnak két alfaja van: az egykamerás és a többkamerás változat. A népszerűbb és ismertebb a többkamerás, amit mi itthon az „aláröhögéses” jelzővel szoktunk illetni.

Ezeket a sorozatokat úgy veszik fel, mint egy színházi előadást: a színészek élőben adják elő a jeleneteket a stúdióban a nyitott színnel szemben ülő közönség előtt (epizódonként általában három díszletet szoktak felépíteni egymás mellett), egymás után többször is, majd a végén meghajolnak, és függöny. Azért hívják többkamerásnak, mert ezeket a sorozatokat négy kamerával rögzítik, míg az egykamerás változatot értelemszerűen eggyel. Az utóbbi fi lmszerűbb képet mutat, nincs röhögés alatta, sok benne a külső felvétel, más műfaj tehát.

Agymenők

Az itthon ismert sorozatok közül többkamerás az Agymenők vagy a Jóbarátok, egykamerás a Modern család vagy A Hivatal. Magyar példákat is lehet hozni mindkettőre, igaz, a többkamerásra csak régebbieket, ráadásul a magyar sitcomokat nem élő közönség előtt vették fel, hanem konzervröhögést használtak. Ilyen volt a Família Kft., a Tea, a Limonádé, a Pasik vagy éppen az Egy rém rendes család Budapesten című félresikerült próbálkozás. Míg az amerikai tévékben hetente hat-nyolc ilyen sorozat fut, a magyar nézővel a hazai sitcomokat még mindig nem igazán sikerült megszerettetni. Az egykamerás műfaj nálunk sokkal népszerűbb: ilyen a Munkaügyek – a munkahelyi komédiázás, úgy tűnik, bejön a magyar nézőknek is – vagy a Tóth János, de említhetjük a Fapad című elkaszált sorozatot is.

A dramedy nehezebb tészta. 60 perces sorozatokról beszélünk, ilyen az Ugly Betty – Betty, a csúnya lány, az Ally McBeal vagy a Született feleségek (az utóbbi valójában a hibridek hibridje volt, de erre még visszatérünk). Magyar vonalon ide sorolható a Válótársak vagy a Korhatáros szerelem.

A műsorkészítők persze nem tekintik betonba öntöttnek a szabályokat, és időről időre új formátumokat, műfajokat alkotnak. Ilyen többek közt A mi kis falunk, amely egyórás, és hetente jelentkezik, de tőrőlmetszett vígjáték, és nincs benne se dráma, se feszültség. Ez csak egy példája a crossover műfajoknak, hiszen a kelet-európai régióban találni például naponta adásba kerülő egyórás vígjátéksorozatot is.

Az amerikai tévékben és streamingszolgáltatóknál sem minden félórás sorozat sitcom, a Jackie nővér például biztosan nem az, de ha már itt tartunk, a Monk vagy a Psych – Dilis detektívek sem nevezhető drámának csak azért, mert 60 perces. Az izraeli Terápia heti ötször fél órában jelentkezik, mégsem jutna eszébe senkinek vígjátékként meghatározni. Ez azért lényeges, mert egészen 2015-ig az amerikai tévéakadémia az Emmy-díjak kiosztásakor a sorozatokat alapvetően a műsoridő hossza alapján sorolta kategóriákba. Így kaphatta meg például Edie Falco a legjobb vígjátékszínésznőnek járó elismerést 2010-ben a Jackie nővérért.

A dráma

Itt már jóval egyszerűbb a képlet. Nettó 42–46, bruttó 60 perces komoly sorozatokról beszélünk: sok pénzből készülő, nagy szereplőgárdával forgatott szériákról, amelyek között igen nagy számban vannak a tévézés paprikás krumplijai és krumplis tésztái, azaz a nyomozós, a kórházas és az ügyvédes sorozatok. És milyen furcsa, az említett egyszerű ételekhez hasonlóan ezekről is azt hiszi mindenki, hogy szimpla ügy az elkészítésük, pedig nagyon nem az.

Fotó: Dr. Csont

A Doktor House, a Gyilkos elmék, a Dr. Csont, A férjem védelmében, a Vészhelyzet és a Helyszínelők mind egy családba tartoznak, az epizodikus szerkezetűbe, ami annyit tesz, hogy ezen sorozatok egyes részei csak annyiban kapcsolódnak egymáshoz, hogy ugyanazok a szereplőik, de az előző heti eset, nyomozás nem befolyásolja a következő epizód történéseit, meg lehet érteni őket magukban is. Ilyen volt a Kórház a város szélén vagy a Klinika is, nálunk meg a köztévés Hacktion. Egy nyomozás, műtét per epizód, mellé némi magánéleti szál, és mehetünk is tovább.

A másik nagy alfaj a szerializált sorozat, ami egy nagy, összefüggő történetet mesél el, és aminek minden részét látni kell, egyébként lemarad az ember.

Ez a műfaj veszélyesebb tévés szempontból: ha a néző nem érti, mi történik a képernyőn, akkor elkapcsol. Márpedig aki kihagyott annak idején hat Lost- vagy 24-epizódot, az csak pislogott, mint hal a szatyorban.

Ám épp ezért szeretik a streamingszolgáltatók, a Netflix, a Hulu vagy az Amazon, illetve az olyan fizetős kábeladók, mint az HBO: becsábítja hozzájuk és ott is tartja a nézőket. Azért az nem túl valószínű, hogy valaki két évadnyi Trónok harca után lemondja az előfizetését. Ha már belefeccölt annyi időt a történetbe, tudni akarja a végét.

Fotó: Terápia

A folytatásos – egyik epizódot a másikba fűző – sorozatok hozták meg a Netflixnek a nagy áttörést. A streamingszolgáltató modellje ugyanis tökéletesen alkalmazkodott a sorozatfüggők tartalomfogyasztásához. Egyszerre kapja meg az ember a 10–13 részes adagját, és ha akarja, akkor megnézi egy ültő helyében, mint egy dupla hosszúságú Tarr Béla-filmet. Ha rászokik egy sorozatra, akkor biztos, hogy rákap egy másikra is, és közben pengeti az előfizetési díjat, esze ágában nincs váltani.

Akárhogy is nézzük, ez drog.

Hazai példának említhetjük a Válótársakat, ami ugyan dramedy, hiszen vicces helyzetekkel és jelenetekkel oldja fel a válás alapvetően komoly témáját, de a történet összefüggő, és ha három részt kihagyunk, akkor lemaradunk a történetben.

A cikk eredetileg a Médiapiac 2018/1-2. számában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.

Médiapiac

Erőset mondott az alkotmánybíró a médiahelyzetről

A közügyek alakításáról ugyanis a hozzájuk eljutó ismeretek alapján döntenek a választók.

Közzétéve:

Juhász Imre alkotmánybíró, fotó: MTI/Balogh Zoltán

Minden államnak védenie kell saját sajtóviszonyait a külföldi befolyástól – erről beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban Juhász Imre. Az alkotmánybíró úgy fogalmazott:

„A sajtó nem önmagáért van, a média felületet kell hogy biztosítson a közügyek megvitatásához. Az államnak pedig garantálnia kell, hogy bárki szabadon kifejthesse véleményét, illetve hogy a sajtótermékek szabadon működhessenek, továbbá azt, hogy az állampolgárok megfelelő információkhoz juthassanak.”

Az alkotmánybíró szerint mindez felfogható szuverenitási kérdésként is, hiszen a közügyek alakításáról a hozzájuk eljutó ismeretek alapján döntenek a választók.

– Ennek megfelelően minden valamire való államnak alkotmányos szinten kellene védenie a saját sajtóviszonyait, miként azt a magyar alaptörvény teszi

– összegzett Juhász Imre.

A nemzeti ünnep apropóján készült, a sajtószabadság napjainkbeli kérdéseit érintő interjúban az alkotmánybíró beszélt egyebek mellett a minőségi újságírást leginkább veszélyeztető jelenségekről, a közbeszéd milyenségéről és arról, hogy már 1848-ban kiderült: médiaszabályozást alkotni nem is olyan egyszerű.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom

Médiapiac

Magyarországon egyedülálló választási műsorral készül a TV2

A TV2 hírigazgatója, Szalai Vivien a csatorna terveiről beszélt a Mandinernek adott interjúban.

Közzétéve:

Mandiner-archív

– A magyar semmiben nem különbözik a külföldi médiahelyzettől. A kritikus hangok a politikai lobbistáktól érkeznek, akiktől aztán végképp távol áll a pártatlanság. Mindig azt szoktam mondani, hogy a TV2 és az RTL Klub híradójának is van egy sajátos hangvétele, de nekünk egyetlen értékmérőnk van, és egyetlen közegnek szeretnénk megfelelni: a nézőnek. Ez a stratégia minket igazol: tavaly az összes korcsoportban a Tényeket, a Tények pluszt, valamint a reggeli műsorunkat, a Mokkát választották a legtöbben az országban. Mi nem foglalkozunk a kívülről ordítozókkal, a munkánkat szeretnénk végezni a legmagasabb minőségben, a szakmaiságot leginkább szem előtt tartva – hangsúlyozta a TV2 hírigazgatója, Szalai Vivien a Mandinernek adott interjúban.

Szalai Vivien kitért arra is, az egész éves átlagot nézve mindhárom kiemelt korcsoportban a teljes napon és főműsoridőben egyaránt a Tv2-t nézték a legtöbben. A csatorna sikerének titkáról a hírigazgató azt mondta:

– Egyszerű hasonlattal élve: egy nagy múltú cukrászdába azért járnak a vendégek, mert évtizedek óta ugyanazt a minőséget kapják – lehet azon vitatkozni, hogy lehet-e másképp készíteni a krémest, a lényeg, hogy azt választják az emberek, mert ismerik és szeretik. A hírműsoraink esetében is pontosan ez az elv működik. Ráadásul az utóbbi években ingyenreklámot is kaptunk. Az, hogy az ellenzék lejárató kampányt folytatott a hírműsorainkkal szemben, visszafelé sült el, mivel ezzel karaktert adott nekünk. Mindemellett egy szakmailag és emberileg kiváló csapat jött össze az elmúlt években, fantasztikus műsorvezetői, szerkesztői és riporteri gárdával dolgozunk, a munkatársak végtelenül tehetségesek és szorgalmasak, nyitottak az innovációra, szeretnek tanulni, és rendkívül lojálisak a munkahelyükhöz és a kollegáikhoz, ami nagy érték – mondta a lapnak.

Arra a gondolatra,hogy idővel minden médium az online felületre helyeződik majd, ez pedig a televíziózás és a nyomtatott sajtó végét jelenti majd, Szalai Vivien elmondta:

– Emlékszem, évekkel ezelőtt volt egy heves vitám a témában. Ezzel határozottan nem értettem egyet akkor és most sem. A magyar ember sok tekintetben jobban rabja a szokásoknak, és kevésbé fogékony az innovációra – mi is ezt tapasztaljuk annál a korosztálynál, amely a Tényeket nézi, és általánosságban szerkesztett tartalmat fogyaszt bármilyen formában. Egyébként egy meglepő jelenség is felütötte a fejét. Mégpedig, hogy A TV2 mindig erősebb volt a 18–59-es, tehát a valamelyest idősebb korosztályon belül, mint az RTL. Egyébként téves az a vélekedés, hogy az RTL Híradóját elsősorban a fővárosiak, a Tényeket pedig a vidéki közönség nézi – mindkettőt alapvetően a vidéki közönség választja, a különbség, hogy minket inkább a kisebb városokban élő és a valamelyest idősebb nézők.

De ez is megváltozott: elkezdtünk erősödni a 18–49-es korosztályban, sőt erősebbek lettünk, mint a 18–59-es korcsoportban, ami minden nemzetközi trenddel szembemegy, hiszen a szerkesztett tévés tartalmat a fiatal korosztály elvileg már kevésbé fogyasztja

– mondta a hírigazgató.

Ettől függetlenül online is erősen jelen van a csatorna: a Tények.hu is jó eredményeket ér el az utóbbi időben.

Ennek az évnek fontos feladata, hogy továbbfejlesszük az online felületünket, hiszen a szerkesztett tartalmat fogyasztó közönség mellett ki kell szolgálnunk a fiatalabb generációt is

– hangsúlyozta.

A választási időszak kapcsán arról beszélt, ez az időszak nyilvánvalóan rengeteg pluszmunkával, felkészüléssel, odafigyeléssel jár, hiszen egyre több a néző ilyenkor, felértékelődik a hírek szerepe.

Nagyszabású, Magyarországon egyedülálló választási műsorral készülünk, rengeteg exkluzív riporttal, szakértőkkel és számos technikai újítással

– árulta el.

A teljes interjú ITT olvasható.

Tovább olvasom

Médiapiac

Kiemelkedő munkatársait díjazta a közmédia

Nyolc kategóriában adtak át elismeréseket csütörtökön Budapesten, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában.

Közzétéve:

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédet mond a a díjak átadóján, fotó: MTI/Purger Tamás

A közszolgálati tartalomgyártás területén kimagasló szakmai tevékenységet végzők elismerésére alapított díjak átadásán Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója emlékeztetett: egy évvel ezelőtt ilyenkor már javában ünnepelték a Petőfi-bicentenáriumot, és gőzerővel készültek az atlétikai világbajnokságra, valamint Ferenc pápa látogatására.

Figyeltek arra is, amikor Nagy-Britanniában új király lépett trónra, vagy Marco Rossi magyar állampolgárságot kapott. Tudósítóik ott voltak a mentőcsapatokkal a törökországi és szíriai földrengéseknél, továbbá háborús övezetekben is. De jelen voltak Stockholmban is, ahol két magyar tudós vehetett át Nobel-díjat – mindketten a közmédia „Év Embere” díjazottjai – tette hozzá.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója
Fotó: MTI/Purger Tamás

A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója felidézte: négy évvel ezelőtt éppen bezárkózni készült a világ, és egy új vírus nevét tanulta meg, amely azóta már mintegy hétmillió áldozatot szedett. A közmédia akkor is tette a dolgát, bár nekik is voltak veszteségeik, akiknek emlékét megőrzik, hasonlóképp a közelmúltban elhunyt alkotókhoz, művészekhez.

Altorjai Anita néhány örömteli pillanatot is felelevenített, köztük Hobo életműdíj-átadóját, Kordáék viccelődéseit, vagy az MR-szimfonikusok koncertjeit, amelyek mind a közmédia emlékezetes pillanatai voltak.

A díjazottakat méltatva a vezérigazgató úgy fogalmazott: szakértelmükkel, hivatástudatukkal, elkötelezettségükkel példát mutatnak nemcsak a kollégáknak, hanem a jövő újságíróinak is. „Ők óramutatók a nemzetünk életében”

– jelentette ki.

Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója köszöntőjében kiemelte: valamennyi díjazott vitathatatlan eredményeket ért el és kimagasló teljesítményt nyújtott. Hangsúlyozta továbbá, hogy bár a 2023-as év nem volt könnyű, a közmédia mind tartalomban, mind vállalati, intézményi szinten jelentős eredményeket ért el, miközben folyamatosan törekedett a megújulásra is.

„Nem könnyítette a helyzetünket sem a világpolitikai helyzet, sem a szomszédunkban dúló háború” – fogalmazott a vezérigazgató, hozzátéve:

a feszített tempó ellenére „mindenki nagyon jó, nagyon sok és minőségi munkát végzett”.

Papp Dániel felidézte, hogy 2018-as hivatalba lépésekor elsődleges célja a vállalat modernizálása volt. Mint mondta, vezetőként a piaci cégekhez hasonló „modern, profi szemléletet” szeretett volna meghonosítani a közmédiában.

Ez azt is jelentette – folytatta –, hogy szerette volna elérni, „hogy figyeljünk egymásra, figyeljünk a munkavállalókra”.

„Nagyon fontos szempontnak tartom, hogy olyan munkahelyet teremtsünk, ahol bár hatalmasak az elvárások, de a cég is tud adni valamit a dolgozóinak”

– hangsúlyozta.

A vezérigazgató a jövőről úgy szólt: ez az év még nehezebb lesz. „Előttünk van két választás, egy uniós elnökség, sportszempontból pedig egy Európa-bajnokság és egy olimpia” – sorolta, kiemelve az együttműködés és a csapatmunka jelentőségét.

Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója
Fotó: MTI/Purger Tamás

Papp Dániel végezetül gratulált a díjazottaknak, majd az MTVA valamennyi munkavállalójának megköszönte az egész éves teljesítményét. „Örülök, hogy csapatként működünk együtt” – jelentette ki.

A beszédek után a Titán, A Dal 2023 győztese lépett fel, majd Papp Dániel és Altorjai Anita nyolc kategóriában adott át díjakat.

Az Év Operatőre Nagy András lett.

Az Év Vágója díjat Kántor Zoltán kapta.

Az Év Rendezője elismerésben Bozsánovics Anita részesült.

Az Év Gyártási Szakembere díjat Vancsok Györgynek ítélték oda.

Az Év Riportere díjat Kucsov Renáta kapta.

Az Év Felfedezettjének Jámbor Flórát választották.

Az Év Szerkesztője Pap Tibor lett.

Az Év Műsorvezetője elismerést Morvai Noémi vehette át.

Tovább olvasom