2010. szeptember 29.

Mónika, pórázon

Meg lehetett és kellett volna rendszabályoznia a délutáni kibeszélőshow-kat az ORTT-nek – véli a jogutód konvergens hatóság elnöke.

Meg lehetett és kellett volna rendszabályoznia a délutáni kibeszélőshow-kat az ORTT-nek – véli a jogutód konvergens hatóság elnöke.

„Ha a médiahatóság időben, következetesen szankcionálta volna az ilyen délutáni beszélgetős műsorokat, nem fajulhattak volna el ennyire. A médiahatóság továbbra sem kívánja előre meghatározni a tartalmat. A törvényhozóknak a jogszabályokban viszont világosan jelezniük kell, hol a határ” – nyilatkozta a Délmagyarországnak Szalai Annamária.

A Való Világ negyedik szériája kapcsán arról beszélt, kísérletet tesznek arra, hogy a szolgáltatóval közösen etikai kódexet fogadjunk el. (Korábban a csatorna azt közölte portálunkkal: lesz valamilyen regula, és majd nyilatkoznak is róla, amint elkészült.)

„A magyar tömegmédiából szinte korlátlanul áradhat a káros tartalom, ami más országokban nem jellemző. Ennek részben a rossz szabályozás, valamint a még rosszabb jogalkalmazás az oka. A törvényekben pontos szabályokat kell megfogalmaznia, az alkalmazó joghatóságnak pedig következetes döntéseket kell hoznia. Sőt a közösségeknek is felelősséget kell érezniük azért, hogy fellépjenek a káros tartalmak ellen” - mondta.

 

Hol tart a magyar banki digitalizáció?

11 órája

Magyarország a hetedik helyen áll a vizsgált kilenc közép-kelet-európai ország rangsorában. Az elemzésbe vont nyolc legnagyobb hazai bank digitális fejlettsége csak a szlovén és a lettországi szereplőknél bizonyult jobbnak.

Megvannak a friss adatok! Ki a piacvezető?

12 órája

2018-ban a Sláger FM a leghallgatottabb adó Budapesten és Pest megyében - közölte a rádió stábja a friss adatokra hivatkozva. Ezt viszont vitatja a Rádió1 és a Retro Rádió.