2012. november 15.

Moszkvai digitáltumultus

Alaposan átrendezheti az oroszországi digitális átállást követő televíziós erőviszonyokat, hogy belehúzott az MTG helyi cége.

Alaposan átrendezheti az oroszországi digitális átállást követő televíziós erőviszonyokat, hogy belehúzott az MTG helyi cége.

A CTC Media ugyanis helyi hírek szerint bejelentette, hogy megpályázza a második digitális programcsokor szabad helyeinek mintegy harmadát. Vagyis a tíz meghirdetett hely közül háromért szállnak versenybe, azaz zászlóshajójukat, a CTC-t, de a Domasnyij és a Peretsz nevű adóikat is hozzáférhetővé tennék ezen a platformon. A lépés fokozhatja a digitális helyszűkét, amely ellen a regionális televíziós csatornák már tiltakoztak is.

Az MTG honlapján közölt adatok szerint a médiaház – amelyben jó egy évtizede van megközelítőleg 38 százalékos érdekeltsége a svéd cégnek – három adója 8,7 százalékos közönségarányt ért el 2012 harmadik negyedévében a 6 és 54 év közöttire méretezett helyi kereskedelmi korcsoportban.

Nem javul a korrupciós helyzet az üzleti életben

2 órája

Magyarországon minden ötödik válaszadó úgy véli, iparágában elterjedt gyakorlat a vesztegetés, ami felülmúlja mind a régiós országok, mind a fejlődő piacok átlagát – állapítja meg az EY legfrissebb globális felmérése.