2012. január 17.

NMHH-ellenkérelem a Klubrádió ügyében

A Médiatanács ellenkérelmet nyújtott be a Klubrádió őt támadó keresete ellen.

A Médiatanács ellenkérelmet nyújtott be a Klubrádió őt támadó keresete ellen, amelyben a műsorszolgáltató azt kifogásolta, hogy bár 2010-ben pályázaton elnyerte a 92,9 MHz-es fővárosi frekvenciát, mégsem kapta meg.

Az ügy tárgyalását első fokon kedden kezdte meg a Fővárosi Törvényszék, a pert azonban a Médiatanács ellenkérelmének ismertetése után 2012. február 28-ára halasztotta - írja az MTI. A médium azért perel, mert 2010-ben az NMHH Médiatanácsának jogelődje, az ORTT által pályáztatott 92,9 MHz-es fővárosi regionális rádiófrekvenciát a Klubrádió nyerte el, mégsem kapta meg azt.

Az új médiahatóság ugyanis 2010 decemberében úgy határozott, hogy az áprilisban kihirdetett pályázatot eredménytelen, mivel a Klubrádiónak ekkor élő szerződése volt a 95,3 MHz-es frekvenciára is, a jogszabályok pedig kizárják, hogy egy műsorszolgáltató egy vételkörzetben két frekvenciával is rendelkezzen.

Vitát jelent a felek között, hogy létrejött-e egyáltalán a 92,9 MHz-es a frekvenciára szóló műsorszolgáltatási szerződés, illetve az is, hogy a 95,3 MHz-es frekvencián való sugárzás kizáró oka lehet-e a szerződéskötésnek.

Az MTI beszámolója szerint a rádiót képviselő Bárándy Péter ügyvéd azzal érvelt, hogy a szerződés létrejött, mivel a műsorszolgáltató elfogadta az ORTT szerződési feltételeit. Véleménye szerint nem zárja ki a szerződéskötést az, hogy a szolgáltató egy másik frekvencián is sugároz.

A Médiatanács keresethez benyújtott ellenkérelme a többi között arra vonatkozik, hogy a médiahatóságnak nem volt szerződéskötési kötelezettsége, és nem is jött létre a szerződés. A hatóság úgy véli, hogy azt kizárta a Klubrádió másik szerződése.

Azóta a Klubrádiónak a 95,3 MHz-es frekvenciára kötött szerződése is lejárt, a Médiatanács pedig megpályáztatta, és nem a Klubrádiót, hanem az Autórádiót hozta ki nyertesként. A Klubrádió ezt a pályázatot is megtámadta a bíróságon, s az eljárás folyamatban van.

Megérkezett a Cinemax Pak a UPC kínálatába

1 napja

Az egyedi Cinemax és Cinemax 2 csatornák a legismertebb filmeket és sorozatokat, a legnépszerűbb színészeket, valamint a legjobb történeteket hozzák el a világ minden tájáról.