2019. november 26.

Náray Erika: „Ez nem a szexről szól, hanem a hatalomról!″

A színházi szakmának ki kell vetnie magából a zaklatókat – mondta Náray Erika színművész a Popfilter podcast első epizódjában.

Az egyik legszókimondóbb magyar színésznő, Náray Erika volt a Popfilter podcast első vendége. A színpadi és szinkronszínészként egyaránt elismert művész a stúdióban azt mondta, hogy szerinte a zaklatóknak két kategóriája van; egyrészt a „szatír" típus, másrészt az, aki „megfoghatatlanul zaklat", tehát nehezebb tetten érni.

„Ez nem a szexről, hanem a hatalomról szól" – mondta Erika a stúdióban. – „Semmi baj nincs az udvarlással, de fontos, hogy a nő mondhassa azt, hogy nem, és annak ne legyen következménye rá nézve. De ha valaki nőket molesztál, azért egy nő szólhasson, utána pedig ne a nőt érje hátrány emiatt."

Náray Erika a műsorvezető kérdésére bevallotta, hogy pályafutása alatt ő maga is esett már el szerződéstől, amikor nemet mondott valakinek. Elengedhetetlenül fontosnak tartja a támogató munkahelyi környezetet, amely az áldozatokat védi. A színművész azt mondja: a zaklatókat a színházi szakmának kellene kivetnie magából, és a „nekünk kedveseket" sem szabadna mentegetni – e tekintetben viszont nem optimista.

A színésznő, akinek egyebek mellett olyan ikonikus szinkronszerepei voltak, mint Scully ügynök az X-aktákban, vagy épp az Aranyhaj és a nagy gubanc Disney-rajzfilm egy főszerepe, a WMN Popfilter podcast-műsorában tételesen levezette, hogy egy szinkronszínész számára miért megalázó az évtizedek óta szinte változatlan munkadíjazás.

„Ugyanazért a pénzért ma ötször annyit dolgozom, mint 1990-ben" – mondta Csepelyi Adrienn műsorvezetőnek a stúdióban.

Hogy mit gondol az áldozathibáztatókról, miért érzi úgy, hogy a színház inkább „női műfaj", és hogy mit gondol a Disney-hercegnők evolúciójáról, kiderül a WMN.hu oldalán hallható Popfilter podcastpremieréből.

Címkék: média wmn.hu