Melléklet a magyar sorozatokról, interjú a Korhatáros szerelem és A Tanár főszereplőivel, Kovács Patríciával, illetve Nagy Ervinnel. Elemzés a reklámblokkolók működéséről, tényfeltáró cikk az illegális köztéri reklámokról, a hazai zenészek állami támogatásairól. A Majka Majoros Pétert címlapinterjúnkban pedig arról kérdeztük, mennyire építi tudatosan az imidzsét, milyen kompromisszumokat kötött a karrierje érdekében. Megjelent a legfrissebb Médiapiac: csütörtöktől már kapható az újságárusoknál.

„Van bennem egyfajta örök elégedetlenség, ami jó, mert ez visz előre” – beszélt a motivációiról és arról, hogy az „ózdi hősből”, az első ValóVilág szereplőjéből hogyan lett nyakkendős műsorvezető Majka Majoros Péter a Médiapiacnak adott interjújában.

Majkát többek között arról is kérdeztük, hogyan építette fel közösségi médiás brandjét, mire figyel, kinek szól be, és áll-e egy profi stáb mögötte, akiknek több százezeres rajongói táborát köszönheti. Az utóbbi kérdésre szokatlan, meglepő választ adott.

A hétfőn megjelenő Médiapiacban külön mellékletet talál a hazai gyártású sorozatokról. Kovács Patrícia a TV2-n futó Korhatáros szerelem, Nagy Ervin pedig az RTL Klubon rövidesen látható A Tanár forgatási műhelytitkairól adott interjúnk lapunknak.

Az RTL Magyarország kreatív igazgatója, Herman Pierre az utolsó nagy tévés álmáról, a csatorna sorozatkészítési terveiről beszél, de azt is elárulja, milyen mértékben kell kompromisszumokat kötnie az üzleti eredményekért.

Herman Pierre, az RTL Magyarország kreatív igazgatója Fotó: Soós Bertalan

A TV2-csoport programigazgatója – a téma nemzetközileg is ismert szakértője – a latin-amerikai és a török telenovellák fejlődését mutatja be. Az interjúból az is kiderül, hogy Fischer Gábor, az Izaura Tv kitalálója a műfaj egyik legnagyobb sztárját, Gabriela Spanicot személyesen ismeri, még az otthonában is vendégeskedett.

Sixx Varga Attila kisokosa a műfajokat (szappanopera, telenovella, egykamerás-többkamerás sitcom, dramedy, szerializált sorozat) mutatja be, Rényi Ádám pedig az Oltári csajok és a Korhatáros szerelem nőképét elemzi.

A piacvezető sales house vezetőjét, Lukács Csabát az Atmedia tulajdonosi szerkezetében bekövetkezett változásról, a tévés piacon idén várható fejleményekről faggattuk, továbbá arról kérdeztük, miért lépett be az online piacra a kereskedőház.

Lukács Csaba, az Atmedia ügyvezető igazgatója Fotó: Réti Dóra

A nemzetközi szintéren egyre több problémát okoz az online szegmensben hirdetőknek a reklámblokkolók terjedése. Megvizsgáltuk a globális trendeket, megnéztük, mit tervez ezen a téren az idegesítő reklámokat immáron automatikusan szűrő Google, ahogy a IAB Hungary adatait elemezve annak is utána jártunk, hogy idehaza mekkora kiesést okoz a kiadóknak a blokkolók használata.

Miközben az óriásplakátok tulajdonosait folyamatosan vegzálják, újabb és újabb jogszabályok nehezítik a cégek életét, a hatóságok szinte semmit nem tesznek az illegális – hivatalosan „építési hálóként” nyilvántartott – köztéri reklámok ellen. Tényfeltáró cikkünkben annak jártunk utána, kik a haszonélvezői az önkormányzatok, hivatalok nemtörődömségének.

Marketing rovatunkban arról olvashat, mi is az az „okos város”. Technológiai és politikai divathullám, a totális kontroll eszköze vagy érdemi megoldás a fenntarthatóság és a városi életminőség problémáira? Kollégánk, Béres Máté pedig annak járt utána, hogy kik azok a zenészek, akik jelentős állami támogatásokat kapnak a koncertjeik megszervezésére, lemezeik kiadására.

Soltész Péter Fotó: Pamuki Krisztián

Portré rovatunkban pedig a Punnany Massif menedzserét, Soltész Pétert mutatjuk be.

A lapra itt fizethet elő, csütörtöktől pedig megvásárolhatja az Inmedio és a Relay standjain.



Parászka Borókáé a júniusi díj

2 órája

Júniusban Parászka Boróka 168ora.hu-n megjelent Gyermekvadászat után – Rohingya túlélők vallomásai című cikke nyerte el leginkább a zsűri tetszését.