2019. május 30.

Nem forgat többet Georgiában a Disney az abortusztörvény miatt

Az amerikai Georgia állam nagy vihart kavart abortusztörvénye miatt ″nehéz lesz folytatni″ a Disney-filmek forgatásait az állam területén - idézte a BBC hírportálját az MTI.

Georgia republikánus kormányzója, Brian Kemp májusban írta alá az úgynevezett "szívdobbanástörvényt", mely csak abban az esetben teszi lehetővé a terhesség hatodik hete után a megszakítást, ha az anya élete veszélyben van. A törvény várhatóan január elsején lép életbe, ha addig bírósági döntések nem állják útját.

"Sokan, akik a produkcióinkon dolgoznak, nem akarnak az államban forgatni. Figyelembe kell vennünk az igényeiket" - mondta Bob Iger"Most nagyon gondosan megvizsgáljuk a helyzetet. Nem látom, miért lenne célszerű folytatnunk az itteni munkákat"

Disney kivonulása nagy csapást mérne Georgiára, ahol több mint 90 ezren dolgoznak a filmes és tévés produkciókon. A jelentős adókedvezmények sok nagy produkciót vonzanak az államba, itt forgatták többek között a Fekete Párduc és a Bosszúállók: Végjáték című kasszasikereket.

A georgiai törvény óriási felháborodást keltett Hollywoodban is. A Netflix streamingszolgáltató azt közölte, "újragondolja" az államba tervezett munkákat. Filmsztárok, köztük Amy Schumer, Ben Stiller, Christina Applegate és Alec Baldwin levelet írtak a kormányzónak, amelyben tudatták vele, hogy "megtesznek mindent, ami hatalmukban áll, hogy a filmes munkákat olyan államokba vigyék, amelyek biztonságosabbak a nők számára".

Kristen Wiig színésznő, író, producer a CNN-nek megerősítette, új filmje forgatását más államba helyezték át. Az Amazon új produkciója, a The Power számára pedig már nem keresnek Georgiában helyszíneket. Jason Bateman filmszínész, két Georgiában forgatott sorozat, az Ozark és a The Outsider sztárja a The Hollywood Reporternek azt mondta: "nem fogok Georgiában vagy bármely olyan más államban dolgozni, amely ilyen szégyenletesen csorbítja a nők jogait".

Címkék: disney netflix média