A minőségi gyűlölők legalább annyira hozzátartoznak egy újság működéséhez, mint a minőségi rajongók, hiszen mindkét csoport a figyelem egy-egy fajtáját képviseli – véli Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője, aki azt is gondolja, hogy az újságírók nem értik a politika működését.

Önéletrajzának Tudományos tevékenység című alfejezetében ez áll: „1996 – Nemes Tihamér országos fizikaverseny, 29. helyezés”. Ennyire büszke erre az eredményre?

Ez még egy régi, egyetem környéki önéletrajzból származhat. Persze, büszke vagyok rá, ráadásul a matekos-fizikás háttér és teljesítmény nem különösebben jellemző a magyar sajtóban.

Nem is mondanám magam feltétlenül újságírónak.

A CV egésze nagyon különbözik egy újságíróétól: Utolsó Figyelmeztetés-, vagyis Ufi-főszerkesztő, aztán Fidelitas-alelnök, képviselőjelölt, közben telemarketinges munkatárs, majd a Zebra Klub informatikus konzulense.

Nem is mondanám magam feltétlenül újságírónak. Valóban sok mindent kipróbáltam, de ezek sokszor nem váltások, hanem párhuzamosságok voltak, hiszen meg kellett élni valamiből. A Fidelitast és az Ufi-t is ingyen csináltuk.

A végén politikai újságíró lett.

Az újságírás régóta része az életemnek. Az Ufi jobbos havilapként kezdetben a Fidelitas belső kiadványa volt. Aztán először alapítványi, később kiadói háttérrel működött, majd amikor megvett minket a CEMP, Reakció címre váltottunk. Ennek sajnos gyorsan vége lett, utána indult a Mandiner.

Mintha most is inkább politikus lenne, mintsem újságíró.

Azért ma már kevésbé, mint tizenöt évvel ezelőtt. A Fidelitas elnökségében eltöltött idő alatt kiderült számomra, hogy a frontvonalbeli politizálás nem nekem való.

[Az átlagos újságíró] sokszor nem hajlandó elfogadni az élet nem teljesen rózsaszín oldalát. Nem érti, mi mozgatja a politikát, ami részben naivitás, részben álszentség.

Miért?

Rosszul tűröm a hierarchiát, ami sokféle konfliktussal járt. Nehezen viselem, ha olyan dolgokat is képviselnem kell, amelyekkel nem értek egyet, és ezt a politikában különösen nehéz megúszni. Ezért az egész mindössze két évig tartott.

Ennyi idő alatt megedződhetett.

Sokat edződtem, ebből is fakad, hogy az átlagos újságírókhoz képest jóval megértőbb vagyok a politikai logika iránt.

Milyen egy átlagos újságíró?

Sokszor nem hajlandó elfogadni az élet nem teljesen rózsaszín oldalát. Nem érti, mi mozgatja a politikát, ami részben naivitás, részben álszentség.

Talán nem is ez a dolga.

Attól még elég szomorú, hogy fogalma sincs arról, egy pártban hogyan dőlnek el az ügyek.

Hogyan?

Nagyjából úgy, mint egy multicégben vagy bármilyen nagy szervezetben: a belső, formális és informális erőviszonyok alapján.

Balogh Ákos GergelyNézze meg Balogh Ákos Gergely teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.

Mit profitál a Mandiner az ön politikusi érzékenységéből? Kiszolgálja a politika igényeit?

Megvannak a saját elképzeléseink. Említhetném például 2007-ből a Reakció első számát, amibe A jövő visszahódítása címmel fiktív kormányprogramot írtunk; ez egyúttal saját politikai deklarációnk. Összefoglaltuk, szerintünk mi lenne jó a magyarságnak. Tavaly pedig belevágtunk a frissítésébe.

Ez nem újságírás.

Miért ne lenne újságírás? Erősen politikus, de újságírás, a kettő határán van. Bizonyos szempontból aktivista szemléletű, igyekszik koherens képet adni arról, mit gondolunk a kormány tevékenységéről.

Kormányprogramot politikusok írnak.

A kormányprogram csupán forma. Olyan, mintha tematikus vezércikkeket foglalnánk egységes keretbe. Ötven-hatvan bloggerünk és a régi ufis szerzőink között számos komoly szakembert találni, a szakmai felvetésekhez opponensi véleményeket is kértünk.

Ez az írás eljut a kormányhoz is?

A 2007-es eljutott. A 2010-es Fidesz-program, az Erős Magyarország bevezetőjének A jövő visszahódítása volt a címe, akárcsak a mi programunknak.

Csak nem önöktől lopta a kormány az ötletet?

Lopásról nyilván nincs szó, de meríthettek abból, amit írtunk. A Mandiner ettől még alapvetően egy médiatermék, napi szerkesztőink munkája semmiben nem különbözik más portálokétól, csak nekünk vannak ilyen furcsa érdeklődési területeink is. Aztán lehet vele szembesíteni minket.

Nem mi vagyunk – soha nem is voltunk – a jobboldali mainstream orgánum.

A mostani javaslatuk is eljut a kormányig?

Biztos sokan elolvassák majd, akiket érdekel a közélet, bár tudjuk, hogy nem mi vagyunk – soha nem is voltunk – a jobboldali mainstream orgánum. Például nem voltunk ott azon a jobboldali sajtó vezetőinek szóló háttérbeszélgetésen sem, amely után először ment híre az Orbán Viktor és Simicska Lajos közötti konfliktusnak.

A Mandinerből nézve mennyire változtatta meg a médiaviszonyokat a G-napként emlegetett összeveszés?

Voltak előszelei a konfliktusnak. Érthető, ha sokévnyi kooperáció után, amikor nagyon megy a szekér, és nincs érdemi fenyegetés, felvetődik, hogy jó, jó, de akkor mégis ki a valódi alfa-hím? Orbánról tudni: nem fogadja el, hogy szuverenitását bárki is korlátozza. Csakhogy 2010 után Simicska befolyása jelentősen nőtt, komoly hatása lett az állam működésére és szinte minden iparágra.

Politikai szimbiózis.

Az. Ha nincs Simicska, akkor ma nem ez a Fidesz hatalmi konstrukciója. Ezért is gondolom, nagy tévedésben vannak a Fidesz médiapolitikusai, amikor azt hiszik, pusztán pénz és politikai akarat elég egy új Magyar Nemzethez, HírTV-hez. Új orgánumot felépíteni lassú, időt, embereket és energiát igénylő, nehézkes és kétes kimenetű folyamat. Idővel ez akár valamiféle kiegyezési kényszert is szülhet, hiszen a konfliktus a Simicska-érdekeltségeknek is komoly károkat okoz. Az viszont öröm, hogy a közönség szempontjából a Simicska-médiumok izgalmasabbak, érdekesebbek lettek.

A politika kívánalmainak megfelelően váltottak hangnemet.

Saját érdekeinek megfelelően.

Ahogy változik a politikai széljárás, egyes médiumok úgy állítják át vitorláikat. Ez normális?

A jelenség iskolapéldája, ahogy az RTL tavaly nyáron néhány nap alatt hangolta át a híradóit. Hirtelen elkezdte érdekelni a politika, mégis kevesen kérték ezt számon rajtuk, mert sokak számára szimpatikus irányba változtak. Ha ugyanez a TV2 fordulata lett volna, jóval többen sérelmezték volna, hiszen kormányközelinek tartják. Mindez persze komoly hitelességi kérdéseket vet fel.

Tévedésben vannak a Fidesz médiapolitikusai, amikor azt hiszik, pusztán pénz és politikai akarat elég egy új Magyar Nemzethez, HírTV-hez.

A jobbos sajtó átrendezése hogyan érinti a Mandinert?

Nekünk az egész konfliktuson és médiaátrendeződésen nincs veszítenivalónk. Az Ufi a „polgári underground” lapja volt, jobboldali, de azon belül nem a mainstream, mindig is kilógtunk a jobboldali sajtóból, életkorilag és értékvilágilag is. Ahogy most a Mandiner is: kulturális értelemben és az állam működésének szempontjából liberálisabb, mint a jobboldali átlag, egyéb ügyekben, például a honvédelem kérdésében pedig konzervatívabb. Más orgánumokkal ellentétben nagy előnyünk: itt nem jellemző, hogy valamit nem lehet megírni, megjelentetni.

Ki a fő versenytársuk?

Mi még mindig kicsi, réspiaci szereplők vagyunk, hiszen szinte csak politikával foglalkozunk. Évi negyvenmilliós árbevételünkkel senkire sem jelentünk közvetlen fenyegetést.

Honnan csábítanának el olvasókat?

Mindenhonnan, ahol politikával foglalkoznak, az Indextől a 444-ig. Arra hajtunk, hogy minden hírértékkel bíró tartalom jelenjen meg nálunk akkor is, ha az írás attitűdje nem egyezik a mi világképünkkel. Normál időszakban havi öt-hatszázezer embert érünk el, de szeptemberben már közel másfélmillió olvasónál tartunk – miközben a hasonló elérésű online orgánumok legalább háromszor-ötször akkora költséggel működnek, mint mi. Költségoldalon nagyon hatékonyak vagyunk, bevételi oldalon sajnos nem annyira.

Itt nem jellemző, hogy valamit nem lehet megírni, megjelentetni.

Kié a Mandiner?

Felerészben szerkesztőségi, felerészben befektetői tulajdonban van. De épp most alakul át a konstrukció, és új befektetőt is keresünk.

Jobboldali politikai jelentkezőkről van szó?

Tombor András például ilyen, igen. Vele jó ideje tárgyalunk, és erős értékrendbeli egyezéseink vannak. A többi érdeklődő között akad azonban kizárólag pénzügyi befektető is, aki szakmai kérdésekkel csak felszínesen foglalkozik.

Megéri befektetni egy ilyen kicsiny, réspiaci szereplőbe?

Második éve nullszaldósok vagyunk, és növekedési potenciálban sincs hiány. Bevételünk pedig nem állami, hanem főleg kereskedőházi hirdetésből származik.

A hirdetési piac politikailag igencsak meghatározott.

Mi ebből is kimaradunk. Sőt, inkább nehézségeink adódnak abból, hogy politikával foglalkozunk. Számos hirdető ugyanis nem reklámoz ilyen profilú sajtótermékben. Állami hirdetés nálunk korábban sem igazán volt, nem is nagyon törtük magunkat érte. A Simicska-világban mi voltunk az egyetlen olyan jobboldali médium, amelyet gyakorlatilag letiltottak az állami hirdetésekről.

Miért?

Nem tudom. Talán mert az MSZP vagy Bajnaiék is minden további nélkül hirdethettek nálunk, vagy mert helyet adtunk s adunk ma is a saját véleményünktől eltérő írásoknak. A vita amúgy is borzasztóan hiányzik a magyar nyilvánosságból, különösen a közszolgálatból. Mi nem akarunk üzemi híradó lenni. A kritikák ellenére ezért kezeljük rendkívül liberálisan a kommenteket, amit sokszor a munkatársaim is meglehetősen rosszul viselnek. Mégis ragaszkodom ahhoz, hogy nálunk szabadon lehessen megszólalni, még akkor is, ha ennek vannak csúnya, előnytelen vadhajtásai.

Meg kell becsülni, ha iskolázott, okos, művelt emberek magukból kikelve mocskolnak valamit – ez is egy fajtája az értő figyelemnek.

Mit szól a Magyar Narancs Orbán Viktort szögesdrótból font Hitler-bajusszal ábrázoló címlapjához?

A szólásszabadságba természetesen belefér, de mindenképp szomorú mérföldköve a lap patinás történetének. A Narancs abszolút meghatározója a kilencvenes évek magyar médiájának, számos jelentős újságíró tanulta ott a szakmát és a friss, üde nyelvezetet. Annak idején, az Ufi elindításakor egyszerre volt példakép és ellenpéldakép számunkra. Ez a címlap viszont a mélypont, iskolapéldája annak, amikor a provokatív hozzáállás öncélúvá válik, és eltűnik az arányérzék. Ahhoz nagyon el kell billenni, hogy bárkit Sztálinhoz, Hitlerhez, egy tömeggyilkoshoz mérjenek.

A sajtó hogy szerepel menekültügyben?

A hagyományos baloldali és liberális sajtó menekültügyben a saját táborától egészen más, jóval kisebb visszacsatolást kap, mint amit korábban megszokott. Több szerkesztőség méltánytalanul járt el, amikor saját meggyőződésének erős szűrőjén keresztül mutatta be az eseményeket.

Egyes helyeken csak nők, síró gyerekek és ártatlanok szerepelnek, akik pusztán elszenvedői a történéseknek, miközben az nem jelenik meg, amikor nem túl előnyösen viselkednek. Más orgánumok pedig kizárólag őrjöngőknek állítják be őket. A többség szerencsére a kettő között helyezkedik el. A politikai helyzet komoly, a menekültkrízis tényleg átrajzolhatja Európa politikai térképét, bárki belebukhat, akár Orbán vagy Merkel is. A baloldal és a liberális politikai szektor pedig marginalizálódhat, ha továbbra is ragaszkodik jelenlegi álláspontjához, a korlátok nélküli befogadáshoz. Vicces mellékszál, hogy például az Index a percről percre tudósításaiban az M1-re hivatkozott talán a legtöbbet migránsügyben. A néhány hónapja feleslegesnek, nézhetetlennek és nézetlennek titulált M1 hivatkozási ponttá vált.

Önnek két éve meggyűlt a baja a példakép-antipéldaképpel: a Magyar Narancs azzal támadta, hogy a cége úgy nyerte el kétszer a józsefvárosi polgármesteri hivatal honlapjának megújítására és üzemeltetésére kiírt „kamupályázatot”, hogy a másik két versenytárs a barátja volt, a tender csak a látszat miatt kellett. Sőt azt is felhánytorgatták, hogy ön és a Biszku Béláról szóló dokumentumfilmet rendező Novák Tamás cége öt hónapra négymillió forintot kapott az orbanviktor.hu weboldal működtetésére. Tényleg kamu volt a tender? Mit kellett havi nyolcszázezerért csinálni?

Havi nyolcszázezerért? A miniszterelnök honlapját 2013 májusáig fejlesztettük és üzemeltettük havi háromszáztízezer forintért. A négymilliós megbízás felét a kivitelezés tette ki, az arculati megoldásokkal és a teljes forráskóddal együtt, amit át is adtunk, amikor az állam saját kézbe vette az oldal működtetését. Addig 24/7-es felügyeletet kellett biztosítanunk, egy órán belüli válaszidővel. Többek közt négy Anonymous támadási hullámot sikerült úgy átvészelni, hogy nem állt le a honlap. A józsefvárosi munkát versenyképes áron végeztük el, bármelyik nagy online ügynökség a többszörösét kérte volna az új oldalért, a teljes adatmigrálásért, majd az üzemeltetésért.

Mégis kapott, mint egy politikus.

Ezzel együtt kell élni. Általában szórakoztat, néha bosszant, de aki nem bírja, ne foglalkozzon politikával! Közszereplők vagyunk, nem lenne helyes mimózáskodni. Múltunkban valóban erős a politikai szál és a hátország. Egy újság történetében a minőségi gyűlölők legalább olyan fontosak, mint a minőségi rajongók. Meg kell becsülni, ha iskolázott, okos, művelt emberek magukból kikelve mocskolnak valamit – ez is egy fajtája az értő figyelemnek.

A cikk szerzője Lampé Ágnes

Nézze meg Lampé Ágnes teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.