2011. július 06.

Német netes lépéshátrány

Nem veszik eléggé komolyan az intnernet terjedésében rejlő lehetőségeket a német gazdaság szereplői – derül ki egy nemrég készített tanulmányból.

Nem veszik eléggé komolyan az intnernet terjedésében rejlő lehetőségeket a német gazdaság szereplői – derül ki egy nemrég készített tanulmányból.

Az Infosys indiai szolgáltatócég megbízásából az Institut Allensbach által, közel kétezer ember megkérdezésével készített kutatás eredményei szerint a vállalatoknak arra a fordulatra kellene - egyelőre késlekedő - választ adniuk, hogy az ország lakosságának kétharmada a világhálót hívja segítségül, ha termékekről vagy szolgáltatásokról akar tájékozódni.

Körülbelül ugyanekkora csoport látogat ár-összehasonlító oldalakat, ennél valamivel kisebb (62 százalék) azok aránya, akik tesztbeszámolókat olvasva tájékozódnak, míg minden második felhasználó a korábbi vásárlók beszámolóit, kommentjeit is végigolvassa, hogy véleményt alkosson.

Címkék: németország