Legalábbis erről beszélt a minap az anno legnépszerűbb napilap értelmiségi teadélutánba ojtott torán az október elején leállított Népszabadság utolsó főszerkesztője.

A furcsa hangulatú összejövetlen Murányi András arra emlékeztetett: a leállítás első hónapfordulóján, november 8-án azt mondta,

e hónap végére eldől, hogy „ez a szellemi műhely tud-e tovább létezni egyben”.

Ehhez most azt tette hozzá, a döntést nem szeretné elhúzni; „bármi más, az már nem megoldás, nem opció”.

Mint azt a 168 Óra Online videójában is elmondta, a lap leállása által megnyitott lehetőség iránt számos befektető érdeklődött, de „ezek hetven százaléka nem volt valós igény”, merthogy nem akart pénzt rakni a Népszabadságba. Megjegyezte: voltak nagyon komoly tárgyalások is, amelyek közül kettő már a finisébe fordult.

Hogy alakzatban mekkora csapat maradhat együtt, az kérdéses, noha a 444.hu információja szerint lassan a lap minden munkatársától elköszönt a tulajdonos Mediaworks. Kérdéses ugyanis, hogy hová állhatna be ekkora csapat úgy, hogy eddig vállalt baloldali identitása se sérüljön.

Mosolygós gyászolók

Kissé szürreális rendezvényre sikerült amúgy a csütörtöki Népszabi-búcsú, a felszólalók szinte kivétel nélkül azt magyarázták, hogy így vagy úgy ott voltak a halál pillanatában, de őket semmiféle felelősség nem terheli a történtekért.

De mielőtt munkatársunk a Muppet Show két oktondi vénemberének szerepébe helyezkedhetne, el kell ismernie: abban teljes volt az egyetértés, hogy a Népszabadsággal nagyot vesztett a köz, merthogy mindenkinek van olyan jobbos ismerőse, aki ebben a lapban is beleolvasott. Ráadásul olyan közönségképző ereje volt a Népszabadságnak, ami a bezárással elveszett – a baloldal pedig keresi ezt a középpontot.

Pedig – ahogy erre a rendszerváltás hajnalától másfél évtizeden át főszerkesztősködő Eötvös Pál is utalt - a lap a kilencvenes évek rendkívül komoly stabilizáló tényező volt az országban és az (akkor balos) ellenzéki oldalon. Ő arról beszélt: a rendszerváltás nevű vágtában nem volt ideje ars poeticát alkotni, sokkal inkább a kihívásoknak való megfeleléssel foglalkozott. Hogy ez mennyire sikerült, az hivatali utódának szavai mutatták: Vörös T. Károly most úgy emlékezett, anno azt tűzte maga elé, hogy

„amit a Pali megcsinált, folytatni kell”.

A sort záró Murányi András viszont kerek perec kijelentette: noha korábban megcsillogtatta szervezői és változásmenedzselő képességeit, tavaly nyári pajzsra emelését „vészmegoldásnak” tartotta.

Ugyanakkor, mint mondta, az általa hisztérikus döntésnek nevezett leállítás idejére sikerült tekintélyes eredményt elérniük. Minimálisra esett például a példányszámesés, ami azt jelezte, hogy valami új minőséget jelenítettek meg a hazai lappiacon.