2010. szeptember 05.

Neten a brazil úttörő

Megint első lett valamiben Brazília egyik legrégebbi napilapja. Mégpedig 1881 óta megjelenő nyomtatott kiadásának bezárásában.

Megint első lett valamiben Brazília egyik legrégebbi napilapja. Mégpedig 1881 óta megjelenő nyomtatott kiadásának bezárásában.

A fennállásának 13 évtizede alatt számos váltáson átmenő újság egyszer már volt úttörő: mégpedig abban, hogy tizenöt esztendeje a hazai piacon elsőként jelentkezett online változattal. Csakhogy – miközben a helyi napilap-piac az év eleje óta másfél százalékkal bővült – a már korábban is rendre a csőd szélére sodródó Jornal do Brasil nem tudott felülni erre a hullámra, s egyre csökkenő példányszámokat kell elkönyvelnie. Hétköznap 17, vasárnap 22 ezer példány fogy átlagosan az újságból. Ezt pedig a kiadó szerint már nem éri meg kinyomtatni.

Most, hogy szeptember elsejével búcsút intenek a nyomdaiparnak, arra törekednek, hogy meggyőzzék olvasóikat: kizárólag digitális változatban is gyors, friss és befolyásos marad a lap. Ebben támogatta őket az ország államfője, aki egy, erre az alkalomra írt vezércikkel lepte meg a lapot. Rá is fér a támogatás a Jornal do Brasilra, hiszen komoly feladat előtt áll a kiadó: meg kell győzniük a közönséget, hogy legyen hajlandó pénzt áldozni a digitális változatra – hiszen a hónap közepétől bevezetik az előfizetéses rendszert.