2016. augusztus 22.

Nincs visszamenőleges kábeldíj-emelés

Egyik laptársunk megkérdezte a UPC-t, a Magyar Telekomot és a DIGI-t, van-e olyan szándékuk, hogy az Invitelhez hasonlóan visszamenőlegesen áthárítják majd az RTL és a TV2 által bevezetett új műsordíjat a nézőkre.

A végleges összegről az alkudozás még most sem ért véget, zajlanak az egyeztetések. Sőt a kábeltévés szolgáltatókat tömörítő Magyar Kábelkommunikációs Szövetség a Médiatanácshoz fordult a műsorterjesztési díjjal kapcsolatban, mivel a szövetség szerint nem fair a két csatorna által bevezetett új díj, mely aránytalan terhet ró a műsorterjesztőkre és az áthárítás miatt a magyar családokra, ráadásul azt sem tartják tisztességesnek, hogy az amúgy reklámbevételekre is szert tevő TV2 és RTL Klub eközben az állami műsorszórónál, az Antenna Hungáriánál továbbra is fogható marad kódolatlanul, ingyenesen. (A Médiatanácsnak 40+30 napja van, hogy az ügyben döntsön, sőt utána bíróságra kerülhet az ügy, ami további jelentős idő.) - írja a 24.hu.

A 141 ezer kábeltévé, 302 ezer műholdas tévé és 527 ezer IPTV (összesen 971 ezer tévés) előfizetővel rendelkező Magyar Telekom kommunikációs igazgatóságaazt közölte, a társaság "folyamatosan értékeli a műsordíj bevezetése miatt kialakult helyzetet, és ügyfelei érdekeit szem előtt tartva egyeztetéseket folytat az RTL-lel és a TV2-vel. A műsordíj miatt bekövetkező esetleges változásokról a jogszabályoknak megfelelően, időben tájékoztatjuk ügyfeleinket ügyfélszolgálati csatornáinkon és számla melletti üzenetben".

Az NMHH adatai alapján 295 ezer műholdas előfizetővel rendelkező UPC Direct cégtől azt egyelőre mindkét médiaszolgáltatóval folyamatban vannak az egyeztetések, ezért egyelőre nem áll módjukban részleteket közölni a megállapodásról, megígérték viszont a 24.hu kérdésére, hogy a terjesztési díjat visszamenőleg biztosan nem fogják az előfizetőikre terhelni. Az NMHH adatai alapján a tévés piac 26 százalékával rendelkező UPC Magyarországnál ugyancsak azt mondták, hogy még folynak az egyeztetések a díjváltozás érvényesítésével kapcsolatban. Hozzátették: bár a díjfizetés kötelezettsége 2016. július elsejétől él, annyit tudunk garantálni, hogy ha változna is a díj, a díjnövekedést mi visszamenőlegesen nem alkalmaznánk, előfizetőinknek azt nem kell megfizetnie. A DIGI Magyarország egyelőre nem kívánt nyilatkozni a témában.