Lampé Ágnes 2014. október 17.

Nők és média - Kis magyar fikakultúra

A Médiapiac szaklap 7-8. számában jelent meg Lampé Ágnes interjúja Urbán Ágnessel és Szőnyi Szilárddal a szexizmusról és a nők helyzetéről a médiában.

A Médiapiac szaklap 7-8. számában jelent meg Lampé Ágnes interjúja Urbán Ágnessel és Szőnyi Szilárddal a szexizmusról és a nők helyzetéről a médiában.

A Gemius kutatása szerint a magyarok a legkevésbé roma, LMBTQ- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és queer), valamint testi fogyatékos embert választanának munkahelyi felettesnek, s a többség beosztottként a politikailag eltérő gondolkodásúakat, sőt, a nőket is elutasítja. Van dolga a sajtónak a nők „egyenjogúsításában”? És a társadalmi párbeszéd terén? A Mérték Médiaelemező Műhely médiakutatója és a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese ült közös asztalhoz a megoldásért.

Mi a baj a nőkkel?

Urbán Ágnes: A kutatásban megjelent kategóriák alapján még mindig velük van a legkevesebb probléma. A romák és a zsidók megítélése sokkal rosszabb.

Urbán Ágnes

Ötvenegy százaléknyian még beosztottjuknak sem szívesen fogadnának el nőt. „Legkevesebb problémának” ez is elég.

: Én ugyanezt megkérdeztem volna a férfiakkal kapcsolatban is. Meglehet, őket is szidták volna. Mégis kik azok, akik nem dolgoznának nőkkel? A bányászok? Mindenhol alkalmazzák a nőket.

Szőnyi Szilárd: Nem lebecsülve a szociológia tudományát megjegyzem, talán valóban konkrét társadalmi csoportokat kellene faggatni.

Szőnyi Szilárd

Legyen ez a konkrét csoport a sajtó. Nem találni túl sok női főszerkesztőt, döntéshozót.

SZSZ: De. A 444.hu felelős szerkesztője, a HVG.hu vezetője vagy a Story magazin új főszerkesztője is nő. Nekem is voltak női főnökeim, s nem mindegyikükkel voltam jóban, de nem a női mivoltuk miatt. A hagyományos női szerepnek – amit lebutítva „a nőnek a fakanál mellett a helye” mondással emlegetnek – ugyanakkor van pozitív olvasata is. A több évszázados hagyomány értéket hordoz, és az az 51 százalék talán ennek mintáját őrzi magában. A konzervatív, katolikus világban, ahonnan én jövök, ez a nők – sokuk által boldogan vállalt – szerepe, aminek egy része a jelenbe is átmenthető.

Az a sajtó feladata tehát, hogy bemutassa otthon lévő, többgyerekes, háztartásbeli anyukák pozitív történeteit?

: Budapest-központúsága miatt a média csak a társadalom szűk szeletét tárja elénk. A magyar sajtóból leginkább a fővárosi, trendi fiatalok világa ismerhető meg. Hogy ez a mélyen gyökerező klasszikus családmodell valójában mit jelent napjainkban, tényleg nem jelenik meg.

SZSZ: Legfeljebb húsvétkor és karácsonykor olvasni idilli családi történeteket, de ezeket sem követhető életformaként, inkább aranyos kuriózumként tálalják. Holott a média erősen befolyásolja a családról alkotott képet.

: Fontos lenne pedig, hogy megjelenjenek ezek a témák, kiváltképp, hogy amúgy erős a párbeszéd-képtelenség az országban: el sem tudjuk képzelni magunkat a vitapartnereink környezetében.

Nyilván akad pár médium, amely a konzervatív családmodellt állítja követendő példaként. Csakhogy egy lap, egy tévécsatorna üzleti vállalkozás, a bevétel pedig az olvasottságon, a nézettségen múlik.

SZSZ: Ráadásul figyelembe kell venni az olvasók politikai elfogultságait is.

: Hogy az újságírók milyen szerepet formálnak a nőkről, nem politikai téma. És az is fontos aspektus, hogy nem csak a magamutogató női celebek mintává emelése rombolja a hagyományos családmodellt, a férfi „sztárok” által képviselt viselkedésminták legalább olyan károsak.

SZSZ: Épp a minap láttam a közmédiában a Magyarország Szépe című műsort, melyben jobb sorsra érdemes lánykák vonaglottak a kifutón, miközben a zsűriben egy sor celeb férfi legeltette rajtuk a szemét – akár a húspiacon. Szerintem ez nettó megalázás, a nők helyében ezt kikérném magamnak.

Visszatérve: mit kellene tennie a médiának?

SZSZ: Láttam egyszer egy olyan óriásplakátot, melyen egy nő autót vezetett, mögötte kisfiú, a felirat pedig ez volt: „Utazik a család.” Az én nézőpontomból a szöveg így szólt volna: elvált asszony utazik az egyke gyerekével. Ezt a sarkított példát arra mondom, hogyha egy társadalom magáénak vall bizonyos értékeket, és kvótákat vezet be, a sokszínűség jegyében a többgyermekes apa-anya családmodellnek is meg kellene jelennie.

A politikában a vak komondoros, feleségét megverő Balogh József és a családi erőszak ellen négy-öt gyerekszülést javasló Varga István volt országgyűlési képviselők is sokak számára követendő példának tűnhetnek.

SZSZ: Mindkettő tapló és vállalhatatlan tett – bár utóbbi inkább idióta elszólás. És épp azt a képet erősítik, hogy a férfi csak dúvad, a nő pedig kizárólag áldozat lehet, holott van példa az ellenkezőjére is.

: Ráadásul hálás témák voltak a politikai újságíróknak és az ellenzéknek, hiszen remekül habosíthatóak. Nem kell bonyolult paragrafusokat magyarázni, hogy mindenki értse, miről van szó.

SZSZ: A Balogh-féle labda könnyen lecsapható: a megvert nő visszament a férfihoz. Az igazi „sztorit” ugyanakkor, ami valójában innentől él, sajnos sem mi, sem más nem göngyölítette fel, pedig a jelenség rejtett bugyraiba vihetne. Csak sajnos a kutyát nem érdekelné, miközben éppen az ilyen történések feltárása lenne a feladatunk.

Ön két éve Szeresd a nőt! címmel kemény válaszpublicisztikát írt Révész Sándornak, a Népszabadság újságírójának. A vita arról szólt, hol a nő helye.

SZSZ: Révész azt írta: a hagyományos családmodell egyenlő a nő elnyomásával. Na, ezt – a hitvesem nevében is – kikérem magamnak. Ha elmondom, hogy a házastársam szeret kiszolgálni, rám ragasztják a „szexista türannosz” jelzőt, miközben a feleségem nem érti, hol a probléma. A minap pedig Az én coming outom címmel próbáltam árnyaltan beszélni a homoszexualitásról. Kaptam is hideget, meleget, csak úgy ömlött a „szexista, homofób, seggfej vagy” szöveg, és a bírálók között alig volt valaki, aki megpróbálta megérteni az érvelésemet.

: A Facebookon és az online vitákban részt vevők általában sarkos véleményt képviselnek. A rövid kommentek pedig alkalmatlanok a békítésre. De ha az érintettek leülnének egy sör mellé, valószínűleg teljesen normálisan elbeszélgetnének.

Épp a Heti Válasz, valamint a 444.hu és a Cink között nemrégiben kibontakozott értékrendvita során vetődött fel bennünk, hogy a részt vevő újságírók beszéljék át egy kávé mellett a helyzetet. Egyikük sem vállalta.

: Talán kis idő elteltével meg lehetne próbálni visszatérni a húzós témákhoz. Tegyük hozzá: a politikai lapok olvasótábora végképp szélsőséges. Márpedig ha egy újság mindig csak nekik szeretne megfelelni, egyre inkább az extremitások felé csúszna. Nem szabad ennyire bedőlni az őrület igényeinek. Az online sajtó más spirálban van: a gonzóújságírással, a cinizmussal folyamatosan emelik a tétet. Miközben itt van, mondjuk, a Sipos-ügy, ami aranybánya, bőven lenne mit feltárni benne, médiaszempontból is.

SZSZ: Nagy kérdés, miként hánthatjuk le erről a történetről a bulvárt, és miként mehetünk az ügy mélyére. De hozok egy újabb sarkos példát. A Magyar Nemzetben nemrég Farkas Adrienn írt egy publicisztikát a koraszülöttekről: bár mindenki örül, ha élhetnek, érdemes belegondolni, mekkora teher eltartani, gondozni őket – fogalmazott. Nem mondta ki, hogy meg kellene ölni őket, de a sorok között ennek lehetősége is ott lebegett. Elhűlve olvastam. A Magyar Nemzetben, ahol egyébként elítélik az eutanáziát! A cikk visszhang nélkül maradt.

: Én többet olvasnék az ilyen típusú, sokakat érintő társadalmi kérdésekről. Amihez persze kell egy tulajdonos, aki finanszírozza.

SZSZ: Magam körül amúgy nem tapasztalom, hogy a nők el lennének nyomva a munkahelyen: kiadói értekezleteinken a húsz résztvevőből hárman vagyunk férfiak. Környezetemben egyébként is sok a csak a munkájának élő nő; ha szabad így mondani, kevesebbet szeretnék látni belőlük. Tessék szépen hazamenni, szülni néhány gyereket!

Hogy?

SZSZ: Viccelek, de csak félig. Ráadásul dehogyis én akarom szülésre kötelezni őket – negyven felé közeledve egyre kétségbeesettebben megtennék maguktól is, csakhogy kinek? Annak a pasinak, aki nem biztos, hogy holnap is mellettük lesz? Szegény nő meg idővel pánikba esik, és összehoz valahogy egy kisbabát – na, az ilyen jelenségekről kellene írni, csak persze nehéz ezt úgy tenni, hogy ne bántsunk meg senkit.

Vagyis?

SZSZ: Nehéz ügy, mert a mai világot szinte reménytelen megváltoztatni. A kormány hiába hozza családtámogatási intézkedések sorát, a nők pénzért nem szülnek. Aztán ott volt a kormány által kitalált párválasztó est, amin az egész magyar sajtó gúnyolódott. Most a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomban Skrabski Fruzsináék hasonlót szerveztek, elment rá a HVG.hu újságírója, és megírta, hogy remek. A stíluson rengeteg múlik.

: Hogy az államigazgatás ilyet felvállal, az tényleg a vicc kategóriája, felhívás keringőre, nem csoda, hogy az újságírók rámozdultak.

A cikizős stílus egyre általánosabb.

SZSZ: Ez a mi kis magyar „fikakultúránk”.

: Az indexes Panyi Szabolcs tavaly nyári szárszói, vécés tudósítása kapcsán jegyezte meg egy újságíró a Facebookon, hogy amikor ezt a típusú gonzóújságírást annak idején a Narancsban elkezdték, remek kezdeményezésnek tűnt, de ha tudta volna, mi lesz belőle, nem biztos, hogy belevágott volna.

Nemrég az Origo főszerkesztőjének kirúgása apropóján a Cink ment neki a Heti Válasznak. Önök reagáltak, majd beszállt a 444.hu is. Magától értetődőnek tűnt egymás lebunkózása, anyázása, gyalázása.

SZSZ: A cinkes Szily Lászlóék úgy gondolták, a mikroblog világa az ő felségterületük, ám a Válasz.hu-n megjelent egy alternatív nyilvánosság, amely nem az ő értékrendjüket képviseli. Erre azt mondták: a mikroblog ellenzéki műfaj, ott kormánypártiságnak nincs helye. Ezek szerint ki vagyunk tiltva a netről?

Nem szereptévesztés nyilvánosan, újságíróként értékrendről vitatkozni?

: De. Ráadásul nagyon bennfentes viták ezek. A szereplőket nem ismerő, médiával nem foglalkozó átlagember rég elvesztette a fonalat.

SZSZ: Miért volna szereptévesztés? Sokszor persze nem vezet sehova. Van például egy internetes fórum, melynek célja, hogy összehozza a két oldal újságíróit. Ehhez képest rendre összevesznek, mire egy balos kolléga az írta: borzasztó, hogy hivatásos kommunikátorként mi is képtelenek vagyunk szót érteni egymással. Mit várunk akkor az ország népétől? Konzervatív lapnál dolgozó társa hozzátette: még szerencse, hogy nem mindenki hivatásos kommunikátor, különben senki nem szedné fel a szemetet.

: A teljesítménykényszer miatt egyre több anyagot kell előállítani, pörögnek a válaszolgatós cikkek. Ideje lenne, hogy a Főszerkesztők Fóruma díjat adjon egy-egy jól megírt, minőségi, komoly anyagért.

SZSZ: Sőt jobboldali újságírók balosnak, balosok pedig jobboldalinak adjanak díjat.

: Mi alapján sorolná be őket ide vagy oda?

SZSZ: Közéleti lapoknál ez egyértelmű. Jó szempontokat hozhatna elő, nemes gesztus lehetne.

: A szekértáborokat erősítené.

SZSZ: Ennél rosszabb már úgysem lehet.

: A média és a fogyasztó felelőssége is, hogy komoly társadalmi és szociális kérdésekről nem folynak értelmes beszélgetések.

SZSZ: A politika nemigen érdekli az olvasók tömegeit, ahogy a társadalmi kérdések sem. Marad a bulvár.

A kör bezárult?

: Izgalmas kihívás, a média miként tud kilépni ebből a helyzetből. A kivándorlást és a külföldi életet például aránylag jól feldolgozta a magyar sajtó. Ezen kívül azonban más olyan társadalmi jelenséget, amit konzekvensen és nem átpolitizálva írtak volna meg, nem tudnék mondani.



Módosított az NMHH a fővárosi rádiós pályázaton

1 órája

Formai okok miatt pontosította a július 25-én elfogadott, Budapest 98,6 MHz körzeti rádiós frekvenciát érintő pályázati felhívását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A beadási időpont is módosult.