2016. augusztus 05.

Olimpiai minimagazin a Mokkában

Hétfőtől a TV2 reggeli műsorában két héten keresztül Gyetván Csaba kérdezi a vendégeket, Kucsera Gáborral pedig olimpiai minimagazin indul.

A műsorvezető már nem idegen a TV2 Csoport nézői számára: a Szépítők című műsor házigazdája, korábban pedig több közéleti magazinműsort is vezetett már más csatornán, emellett producerként és műsorvezetőként jegyzi a Hogyan készült?! Megmutatjuk! című ismeretterjesztő magazint is. Gyetvai Csaba mindkét héten Demcsák Zsuzsával köszönti a nézőket.

Nemrég a FEM3 Caféban Anettel vezettem a műsort, izgalmas élmény volt, most pedig alig várom a közös munkát Zsuzsával. A Mokka nagyon nagy kihívás, de állok elébe. – mondta Gyetván Csaba a TV2 közleményében.

Szintén ezen a napon vadonatúj szerepkörben debütál a kétszeres világbajnok Kucsera Gábor, aki a Mokka olimpiai minimagazinjának házigazdája lesz. A műsor elsők között számol majd be az összes magyar vonatkozású versenyeredményéről. Az olimpikon és műsorvezető társai szakértőkkel és egykori sportolókkal elemzik majd a magyar olimpiai csapat teljesítményét. A minimagazin a Kopaszi gátról élőben jelentkezik. Gábor első műsorvezető társa Ördög Nóra lesz, később pedig újabb nevek csatlakoznak mellé.

- Megtisztelő volt a felkérés. Bevallom, kicsit izgulok, mert bár korábban rengeteg interjút adtam a Mokka vendégeként, most a saját bőrömön tapasztalom, hogy műsorvezetőnek lenni hatalmas koncentrációt igénylő feladat. Intenzíven készülök a feladatra és bízom benne, hogy sportmúltam előnyömre válik majd a kérdezői székben. Nagyon várom a hétfőt és örülök, hogy rögtön a televíziózás egyik nagyágyújával, Ördög Nórával vezethetem a műsort. – nyilatkozta Kucsera Gábor.

 

Címkék: bulvár sport olimpia tv2

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

7 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.