2016. október 07.

Orosz tartalomoffenzíva indul

Orosz televíziós tartalommal clozza meg a világpiacot két tőkeerős helyi játékos összefogása.

A BroadbandTVNews beszámolója szerint a VGTRK médiacég és a Rosztelekom névre hallgató távközlési óriás hozott létre vegyes vállalatot; reményeik szerint a következő három esztendőben öt-tízmillió dollár közötti értékben adhatnak el orosz tartalmakat az ország határain kívül.

A több millió dolláros befektetéssel gründolt társaság máris mintegy három és félezer órányi tartalommal rendelkezik, széles tematikai palettát felvonultatva. Ezt a kínálatot kezdik meg tíz nyelven hozzáférhetővé tenni; a terjeszkedés tervezett irányait mutatja, hogy angol, arab, francia, hindi, indonéz, japán, kínai, német, spanyol és portugál változatokat terveznek.

Az új cég már meg is kötötte első üzletét Kínában, ahol a LeEco platformon jelenik meg néhány animációs filmjük, de sajtóhírek szerint már Dél-Koreában ás a Közel-Keleten is előrehaladott tárgyalásokban van a Digital TV névre keresztelt társaság.