Magyarország nem foglal el jelentős helyet a nemzetközi filmes térképen, Návai Anikó mégis fontosnak tartja, hogy a filmvilág alkotóinak, világhírű sztárjainak világát közelebb hozza a magyar nézőkhöz. De hogy került egy magyar újságíró hollywoodi tűzközelbe, és miért nem zavarja a hazai sajtóban megjelent negatív kritika?

Alig lehet információt találni a múltadról, sok találgatás övezi a személyed. Hogyan indult az újságírói karriered?

1973-ban el kellett döntenem, hogy mi leszek, ha nagy leszek, de fogalmam sem volt, azt viszont tudtam, hogy noha bölcsészkart végeztem, nem akarok angol–orosz szakos tanár lenni, mert utáltam az oktatói gárdát, akik másról sem beszéltek, mint hogy mennyire hülyék a diákok. Ekkor tanácsolták, hogy jelentkezzem a Magyar Rádió kutatóintézetébe kérdezőbiztosnak, de a személyzetis megkérdezte, nem lenne-e kedvem inkább műsorokat szerkeszteni, aminek nagyon megörültem. Máltának és Kanadának készítettem promóciós anyagokat, időnként pedig bedolgoztam a 168 Órába és az ifjúsági osztálynak. 1976-ban indult az Ötödik sebesség című műsor, ahova szerkesztő-műsorvezetőként kerültem. Én készítettem a kis színeseket az adásban: Benkő Laci, Zalatnay, Vincze Viki, az LGT, Demjén voltak az én történeteim.

1980 tavaszán már terhes voltam, felhívtak telefonon, hogy Sylvester Stallone hamarosan Budapestre érkezik forgatni, menjek, készítsek vele interjút. Soha nem felejtem el, ahogy az egyik kezében egy műanyag zacskóval, a katonai sorfal mentén, biztonsági őrökkel körülvéve jött az újságírók hada felé. Már akkor is erős dohányos voltam, éppen rá akartam gyújtani, de nem találtam az öngyújtóm, idegességemben a kérdések sem jutottak eszembe, így amikor odakeveredtem hozzá, az első kérdésem az volt: „Van nálad gyufa?” (Nevet.) Ő persze rögtön megkérdezte, miért dohányzom terhesen, és máris a beszélgetés kellős közepén voltunk. Onnantól kezdve az egész magyar sajtó azt az interjút vette fel, amelyiket én készítettem vele. Mire ez az interjú adásba került, már disszidáltam, valaki más pedig nívódíjat kapott az anyagomért.

Mi vezetett ahhoz a döntéshez, hogy elhagyod az országot?

Több dolog együttesen járult hozzá.

Bár mindig én dolgoztam a legtöbbet, szakmailag nem úgy kezeltek, ahogy megérdemeltem volna. Volt, hogy egy interjúm miatt elvették az útlevelem. Amikor férjhez mentem, és közös vállalkozást indítottunk, abból is botrány lett. Megint csak a féltékenység, az acsarkodás… Huszonnégy óra alatt kellett elhagynunk az országot. Az akkor kicsi gyerekem csak hónapokkal később, amerikai képviselők segítségével jöhetett utánunk.

Erről az időszakról nem szeretnék többet mondani. (Elgondolkodik.)

1982-ben pincérnőként dolgoztál Amerikában, 1984-ben pedig már Andy Vajnával készítettél interjút.

A férjemmel először Miamiba mentünk, innen kerültünk New Yorkba, ahol a BBDO reklámügynökségnél kaptam állást. Maradhattam volna ügynökségi vonalon, de újságíróként szerettem volna elhelyezkedni, ami sikerült is, 1983 és 1986 között a Voice of America munkatársa lettem Washingtonban. Nagyon merev város volt, elegem lett, megkértem a rádió szerkesztőségének vezetőjét, hogy helyezzen át Kaliforniába. 1984-ben kerestem meg Andyt, aki a Rambo második részét forgatta, erről készült vele az a bizonyos első interjúm.

Návai Anikó
Návai Anikó

1999-ben lettél a Hollywoodi Külföldi Tudósítók Szövetségének tagja, azóta is egyetlen magyarként.

Los Angeles-i tudósító voltam, de nemcsak a szórakoztatóiparról írtam, hanem lényegében mindenről, ami a városban történt. Közös filmvetítéseket rendeztek a nemzetközi médiának, és mindig kértek, hogy csatlakozzam a szövetséghez, amit ebben az időben még nem tehettem meg, mert noha a közönségem külföldi volt, a rádió tulajdonosa amerikai.

A rendszerváltás idején az európai osztály engem küldött Magyarországra, hogy tudósítsam a világot a választásokról. Rettegtem, mi fog velem itthon történni, az útlevelem nem mertem kiadni a kezemből.

Aztán 1991-ben elhatároztam, hogy hazajövök, mert nem szerettem volna, hogy a gyermekem olyan hatásoknak legyen kitéve, mint az átlag amerikai gyerekek, illetve azt akartam, hogy megtanuljon magyarul.

Itthon megalapítottam az ország első szórakoztatóipari PR-cégét. Az akkori párommal együtt képviseltük például az HBO-t, a Madách Színházat, az Európai Filmakadémiát, a Playboyt és a Magyar Filmszemlét.

1998-ban éreztem, hogy elég volt az itthoni körülményekből, így visszamentem Amerikába. Ekkor már ténylegesen mint külföldi újságíró dolgoztam, és közben képviseltem a Magyar Mozgókép Közalapítványt hollywoodi filmes nagykövetként, amiért ugyancsak kaptam itthon hideget-meleget, de legalább a szövetség már felvehetett a tagjai közé.

Tíz évig dolgoztál ebben a pozícióban. 2009-ben az Index Itthonról támasztják Návai hollywoodi létráját címmel jelentetett meg egy cikket, amelyben azt írták, a munkád többnyire abból állt, hogy partikra jártál. Majd az alapítvány meg is vált tőled.

Persze. Folyamatosan olyan cikkek jelentek meg, hogy semmilyen munkát nem végeztem, csak a vörös szőnyegen ugráltam. Akkor leírtam egy nyílt levélben, mit gondolok erről. A véleményem azóta sem változott.

Több orgánum zárójelbe teszi újságíróstátuszod, megkérdőjelezik a szakmaiságod, plágiummal vádolnak meg egy 2011-es Roman Polanski-interjúd kapcsán, a HVG egyik 2013-as cikke pedig azt írja: „Návai interjúi nélkülöznek mindent, ami az újságírói munkásságra emlékeztet”. Szerepelsz az Átlátszó 2012-es, „Milliárdos hűtlen kezelés gyanúja – kik fosztották ki a magyar filmipart?” című cikkében is.

A magyar sajtó azt ír rólam, amit akar. Ha akartam volna, helyre tettem volna a dolgot. Miért kellene védekeznem? Mindez nyilvánvalóan irigység. Nem vagyok hajlandó semmilyen negatív energiát beengedni az életembe. Nem látják, milyen mennyiségű munkát végzek, milyen tudással vérteztem fel magam az életem során. Egyáltalán nem biztos, hogy az a sok utazás irigylésre méltó. Egy ideig zavartak az ilyen jellegű hírek, különösen azért, mert a szövetségben dolgozó kollégáimat mind nagyon szeretik és megbecsülik a hazájukban. Meg kell mondanom neked, hogy magyar újságíróknak csak segítettem. Aki tőlem kért, mindig kapott. Nem ismernek el itthon, Amerikában viszont igen. Most mondjam azt, hogy ha küldök egy e-mailt Scott Rudinnak (elismert amerikai producer – a szerk.), két percen belül válaszol?

Nekem az bőven elég, ha eljuttathatom a riportjaimat a magyar nézőkhöz és olvasókhoz, akik értékelik az igyekezetem, és akiktől még nem kaptam negatív kritikát. A magyar közönség nem tehet arról, hogy a hazai média irigy.

2012-ben indult a Szeretettel Hollywoodból című műsorod a köztévén, majd 2017-ben Hello Hollywood címmel a TV2-re került, jelenleg pedig az AMC csatornáján látható. Mi a vándorlás oka?

Négy évig dolgoztam a közmédiának. Konkrét nevek és történések felidézése nélkül annyit mondok, a műsor megszűnéséhez köze volt annak, hogy valaki nem kapott akkreditációt a Golden Globe-díjátadóra, illetve jogtalanul használta fel az egyik anyagomat. Később olyan értesítést is kaptam, hogy felesleges velem műsort gyártatni, hiszen mástól jóval olcsóbbat és jobbat kapnak. A TV2-vel dolgozni egészen más volt, mivel egy kereskedelmi csatornáról beszélünk, ahol rövidebb, bulvárosabb anyagokat készítettem másfél évig, amíg nem váltottak programigazgatót és vele együtt koncepciót. Málnay B. Leventével, az AMC Networks Central Europe vezérigazgatójával még az HBO-s időkből ismerjük egymást, és Radóczy Katalin programigazgatóval közösen úgy döntöttünk, induljon el a műsor az AMC-n.

Návai Anikó
Návai Anikó

Milyen képesség révén jutottál el oda, hogy a világ legismertebb filmeseivel beszélgethetsz?

Emberismeret és empátia. Amikor kapsz négy-öt percet valakivel, gyorsan fel kell mérni a terepet, az alany hangulatát, és ez vagy sikerül, vagy nem. Hosszasan beszélhetnék arról, hány sztárral nem ment elsőre. Az is hozzátartozik, hogy nem vagyok rajongó típus.

Mindig azt mondom, celebeket interjúvolok, de én magam csak egy feketedoboz vagyok, aki ha jól végzi a dolgát, a néző azt látja és hallja, amit szeretne.

Tudod, kiktől esem hasra? Például az olyan háttéremberektől, mint Scott Rudin, Eric Fellner (a Working Title Films producere – a szerk.), Nancy Utley (a Fox Searchlight Pictures elnöke – a szerk.), Michael Barker (a Sony Pictures Classics társelnöke – a szerk.), Graham King és John Lesher producerek vagy Alfonso Cuarón rendező. Brad Pitt? Goorge Clooney? Aranyosak. Arra az öt percre.

Soha nem gondoltál arra, hogy mélyebb interjúkat készíts?

Angelina Jolie-val Magyarországon forgattam egy negyvenperces anyagot.

Vezessek talkshow-t? Minek? Hova? Itthon szponzor sem lenne rá. Imádom a munkám, gyermeki örömöt okoz számomra. Cannes, Velence, Toronto, a Golden Globe és az Oscar – ez valami olyan adrenalin, amit nem tudok elmondani. Minden évben ott vagyok a jelöléseknél is, pedig nem kellene, mégis szorítom a barátaim kezét hajnali öt órakor, mert nekik ez sokat jelent, én pedig boldog vagyok tőle.

A jelenleg is futó műsorban melyik volt a legemlékezetesebb interjúd?

Rami Malek. Ő most az egyik legnagyobb reménység Hollywoodban, nagyon fájt rá a fogam, és sikerült interjút készítenem vele. Hihetetlen, amit eljátszik a Bohemian Rhapsodyban, Freddie Mercuryja valódi metamorfózis. Christian Bale-t láttad a Vice trailerjében? Harminc kilót hízott, hogy eljátssza Dick Cheney-t, zseniálisan! Híres sztori vele kapcsolatban, hogy amikor a kilencvenes években le volt égve, és még a házát sem tudta fizetni, felhívta az ügynöke, hogy el kellene játszania Jézust egy tévéshow-ban. Elvállalta, így menekült meg a bukástól. Tudod, hol történt mindez? Budapesten. Nálunk, a felvételen ismerte meg a szerb származású feleségét is.

Magyarországot Nemes Jeles László filmje, a Napszállta (Sunset) képviseli a 2019-es Oscar-gálán. Mit gondolsz, melyik film fogja megnyerni a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat?

Ha nem csal a rutinom és a megérzésem, Alfonso Cuarón Roma című filmje a legesélyesebb az Oscarra. (Mosolyog.)

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2018/1. különszámában jelent meg. A lapra itt fizethet elő, illetve ezeken a standokon veheti meg.)
A cikk szerzője Tóth Olivér

Nézze meg Tóth Olivér teljes profilját a Ki Kicsoda? oldalunkon.