2018. június 06.

PS: ″Végre lakat kerül a Heti Válaszra is″

Már csak a Hír TV-n dünnyög tovább Kálmán Olga - írja a PestiSrácok. Az állami pénzekkel kitömött oldal nem először örömködik azon, hogy újságírók maradtak munka nélkül.

Mint azt Huth Gergely, a hírportál felelős szerkesztője - aki korábban a szintén megszűnt Magyar Nemzeten is gúnyolodott  - azt írja, "a Heti Válasz megszűnésével végre távozik a magyar közéletből a gyomorforgató kétszínűség, az egyfelől-másfelől újságírás hamissága, a mindenhol bő nyállal lefetyelő, de mindenkit lenéző, üres, álértelmiségi, álkonzervatív, áltisztességes, álalapos, álérdekes újságírás."

Borókai Gáborral, a Heti Válasz főszerkesztőjével kapcsolatban megjegyzi, "egész szakmai élete egy nyálkás mocsár. Amiben semmi sem az, mint aminek látszik." Majd a főszerkesztőt idézi, illetve hazugsággal vádolja: “Mindannyiszor támogattuk, bátorítottuk a kormány ország javát szolgáló erőfeszítéseit, de nem takarékoskodtunk a nemkívánatos jelenségek kritikájával sem. A kormányzati irányok többségét helyeseltük, de erősebb kontrollt kívántunk a hatalmat gyakorlóknak.”

A magát újságírónak gondoló Huth rendszeresen támadja a média azon részét, amely kritikával illeti a kormány működését. Mint közismert, az oldal nemcsak kormányzati hirdetéseket kap, korábban egyenesen a Fidesz-frakció is támogatta a működését. Bizonyos értelemben Huth véleménye tekinthető kormánypárti véleménynek is a sajtóval kapcsolatban. Ilyen írások jelennek meg tehát 2018-ban a kormánypárti médiában akkor, amikor a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet szerint Magyarország továbbra is jelentős mértékben romlik a sajtószabadság helyzete újságírók ellehetetlenülése, lapok megszűnése miatt.

A Médiapiacnak a Heti válasz megszűnésével kapcsolatos cikke az alábbi linken elérhető: Holnap jelenik meg utoljára a Heti Válasz

8 millió 8 online filmre

1 napja

Két határon túli és hat hazai pályázó nyert összesen nyolcmillió forint támogatást a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának online tartalmak gyártását támogató pályázatán.