2010. augusztus 03.

Pénzhiány a sajtómúzeumban

A beindításhoz szükséges pénz híján egyre csak csúszik a hamburgi sajtómúzeum megnyitása. Pedig gazdag pártoló akad – nem is egy.

A beindításhoz szükséges pénz híján egyre csak csúszik a hamburgi sajtómúzeum megnyitása. Pedig gazdag pártoló akad – nem is egy.

A projektet pártoló egyesület másfélszáz tagja között olyanok is akadnak, mint az Axel Springer vagy a Gruner + Jahr médiaház. Csakhogy a koncepció az utóbbi kilenc esztendőben folyton változik, így a támogatók egyelőre nem rendeltek pénzt a tervek mögé. Nagyjából annyi tűnik biztosnak, hogy egy ötszintes épületet töltenének meg a német sajtótörtént mellett a leghíresebb szereplőket is bemutató anyaggal, a tárlatot pedig élményorientáltra tervezik.

Szakemberek éppen ezért dicsérik a kezdeményezést. Hiszen egy „élő” múzeummal sokkal inkább rá tudják irányítani a publikum figyelmét arra, milyen fontos is a független és témakövető média. Egyben arra is számítanak, hogy a kereskedővárosként évszázadok óta világra nyitottságából élő Hamburgtól is kapnak támogatást a vállalkozáshoz.