2010. október 03.

Pénzt hoz a pornósmúlt

A múlt felhánytorgatásának is van határa. Különösen pedig ára. Legalábbis Németországban. És az RTL számára.

A múlt felhánytorgatásának is van határa. Különösen pedig ára. Legalábbis Németországban. És az RTL számára.

Egy nemrégiben született bírósági ítélet szerint Sibel Kekilli színésznőnek a jövőben nem kell tűrnie, hogy ifjúkora egy nem túl visszafogott szakaszának nyomai köszönjenek vissza a képernyőről. A Fatih Akin Fallal szemben (Gegen die Wand) című filmjével befutott, ma 30 éves nő ugyanis hosszú ideig pornómozik érdemdús szereplője volt.

A dolog akkor keltett igazán botrányt, amikor a tavasszal az RTL egyik magazinjában bemutattak egy jelenetet a török származású sznésznő egyik „olyan” filmjéből. A bíróság ettől most eltiltotta az adót, Kekilli azonban ezzel nem elégszik meg. Arra hivatkozva, hogy személyiségi jogait különösen súlyos mértékben sértette az adó, 15 ezer euróra perli a csatornát.

Iszak Eszti: „A bántalmazóval kellene elbeszélgetni!”

1 órája

A cyberbullying jelenség a mai fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma, így az Influencer Festival minden résztvevője és olyan világmárkák is kiállnak a tudatos, felelős social media használat mellett, mint a Coca-Cola.

″Az Index marad, ami volt″

19 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.