2010. július 07.

Peren keres a politikus

Vonzó bevételi forrássá tették a becsületsértési pereket a szlovák politikusok. Egy sajtóhír szerint akad, aki többet keres ezen, mint a munkáján.

Vonzó bevételi forrássá tették a becsületsértési pereket a szlovák politikusok. Egy sajtóhír szerint akad, aki többet keres ezen, mint a munkáján. Némi könnyebbséget jelenthet a szlovákiai médiának, hogy a választásokon győztes – Fico és pártja nélkül felálló– koalíció már bejelentette: az elsők között módosítja a sajtótörvényt, egyebek mellett törölve a kötelező válaszadás intézményét.

A legnagyobb becsületpereskedőkként Robert Fico ex-miniszterelnököt és Štefan Harabint, az igazságügyi tárca egykori vezetőjét említi a Die Presse osztrák napilap cikke, amelyben a Sme című politikai napilap főszerkesztője arról beszél: meg sem tudja mondani, jelenleg hány per is folyik ellenük, hozzátéve, ha mindig a kért összeget ítélné meg a felpereseknek a bíróság, lapjuk lehúzhatná a rolót.

A lapvezető szerint a csak politikusoknak és bíróknak megítélhető, horribilis összegek köszönőviszonyban sincsenek például az erőszakos cselekmények vagy természeti katasztrófák áldozatainak jutatott, pár száz eurós summákkal. A lap példaként a Plus jeden deň esetét hozza fel, a bulvárlapot évekig tartó pereskedés után 66 ezer eurós (a húszmillió forintot közelítő) leszurkolására kötelezték áprilisban, miután nem tudta kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a kormányfő szájából valóban elhangzottak a neki tulajdonított szitokszavak.

A helyzetet árnyalja, hogy filmfelvételeken tisztán kivehető, hogy Robert Fico hiénának, idiótának, mocsoknak vagy prostituáltnak nevezett újságírókat;ezekből korábban éppen a Sme közölt csinos kis listát. A politikusnak tulajdonított, de bizonyítani nem tudott, szlovákul – többes számban - špinavi hajzli-ként hangzó megjegyzés kellően vaskos ahhoz, hogy magyarra fordítását az olvasókra bízzuk.

A jelek szerint, ha perelni akarnak, a szlovák politikusoknak nincsen humorérzékük. ezt jelezheti legalábbis, hogy egy karikatúra miatt is perre mentek. a gúnyrajzon Fico volt látható, mégpedig a röntgenleletét tanulmányozó orvosnál. A gerinchiányos felvétel láttán a szakember meg is jegyzi: ahogy gondoltam fantomfájás ez…

Némi könnyebbséget jelenthet a szlovákiai médiának, hogy a választásokon győztes – Fico és pártja nélkül felálló– koalíció már bejelentette: az elsők között módosítja a sajtótörvényt, egyebek mellett törölve a kötelező válaszadás intézményét.

Megérkezett a Cinemax Pak a UPC kínálatába

17 órája

Az egyedi Cinemax és Cinemax 2 csatornák a legismertebb filmeket és sorozatokat, a legnépszerűbb színészeket, valamint a legjobb történeteket hozzák el a világ minden tájáról.