2010. november 15.

Pozsony enyhít

Enyhül Szlovákiában az előző kormány idején elfogadott sajtótörvény szigora. A módosítás korlátozza majd a politikusok válaszadási jogát is.

Enyhül Szlovákiában az előző kormány idején elfogadott sajtótörvény szigora. A módosítás korlátozza majd a politikusok válaszadási jogát is.

A javaslat szerint korlátozzák a közszereplők válaszadási jogát a médiában. A politikusok és a köztisztviselők abban az esetben nem élhetnek majd a válaszadás lehetőségével, ha a sérelmezett kijelentés a közfeladatuk ellátásával kapcsolatos.

Magánszemélyként továbbra is kérhetik, hogy reagálhassanak a jogaikat sértő hírekre, írásokra. A módosítást előterjesztő miniszter szerint a magánszemélyként kért válaszadási lehetőség alkotmányos jog, amelytől a közszereplőket sem szabad megfosztani.

Korábban az átlagpolgárok, a cégek és a politikusok is csak akkor kérhettek helyreigazítást az újságoktól, lapoktól és hírügynökségektől, ha hamis információkról volt szó. A Fico-kormány idején, 2008 júniusában elfogadott sajtótörvény biztosította, hogy az érintettek válaszát a médiának igaz állításokat tartalmazó cikkek esetében is kötelező közölnie. A jelenlegi törvény kiváltotta a kiadók, az ellenzék és a nemzetközi szervezetek tiltakozását; mindannyian attól tartottak, hogy veszélybe kerül a sajtószabadság. A napilapok annak idején - címoldalaikon - kétszer is tiltakoztak a jogszabály ellen.

A kulturális minisztérium törvénymódosító javaslatát most tárcaközi egyeztetésre bocsátják, és a tervezett változtatások várhatóan jövő júniustól lépnek hatályba, de csak akkor, ha azokat a parlament és az államfő is elfogadja – írja az Inforádió honlapja.

 

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

1 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

8 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.