2010. július 10.

Problémás horvát törvény

Tiltakoznak a piaci szereplők a horvát médiaszabályozás megváltoztatása ellen, mert szerintük az új változat káros a kereskedelmi adóknak.

Tiltakoznak a piaci szereplők a horvát médiaszabályozás megváltoztatása ellen, mert szerintük az új változat káros a kereskedelmi adóknak.

Bírálatuk egyik legfőbb oka, hogy a helyi köztévé, a HRT továbbra is két forrásból – előfizetési díjakból és reklámbevételekből – finanszírozhatná működését. Utóbbival viszont a tisztán piaci alapon megélő versenytársak elől szipkázza el a forrásokat.

Kifogásolják emellett azt is, hogy a cég két tematikus adóval hasítana ki újabb szeletet a reklámtortából, tovább rontva a riválisok válság által amúgy is megtépázott pozícióját a három nagy társaság (a HRT, az RTL.és a CME Nova TV-je) által uralt piacon.

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

10 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.