2015. január 08.

Producert vált a Barátok közt

Magyarország legnézettebb szappanoperáját 17 év után hagyja ott Kalamár Tamás.

Kalamár Tamás 17 év után saját kérésére válik meg a Barátok közttől, közölte az RTL Klub. A távozó szakember helyére kreatív producerként Rozgonyi Ádám érkezik. Kalamár Tamás már egy éve szeretett volna elbúcsúzni a szériától, de mostanra lettek ehhez adottak a körülmények, derül ki a közleményéből.

"Kihívásokkal és sikerekben gazdag tizenhét év volt: meghonosítottunk egy műfajt, a napi sorozatot. A Barátok közt azóta is töretlenül áll a nézettségi listák csúcsán. Sikerünk egyik titka, hogy a történetmesélésre koncentráltunk, az emberi kapcsolatokra, ügyelve arra, hogy a témák, és a karakterek magyarok legyenek. Fontosnak tartottam, hogy olyan tabukról is beszéljünk, mint a cigányság, a melegek, vagy akár a mozgássérültek, a különböző betegségek – prosztatarák, mellrák - társadalmi elfogadtatása, amelytől ez a sorozat igazán a mi életünkről szól" - írta levelében a távozó producer.

A 17 év alatt összesen 7288 epizód készült Kalamár Tamás kreatív producersége mellett, a mostani váltás azt is jelenti, hogy elköszön az UFA Magyarországtól, amely a műsort gyártja az RTL Klub számára. A sorozat 1998. október 26-án került először képernyőre, és legjobb éveiben - ma már elképzelhetetlen - 60 százalékos közönségarányt ért el a 18-49 éves kereskedelmi célcsoportban.

A Kalamár Tamás helyébe lépő Rozgonyi Ádám 1999 és 2006 között rendezőként már részt vett a Barátok közt készítésében. Munkáját segíti vezető íróként Josie Ward (2011 márciusa óta) és line producerként Radnai György (1998 októbere óta), ezzel biztosítva a vezetői csapat munkájának folytonosságát.