2010. október 17.

RTL – törökül?

Európán kívüli terjeszkedésbe kezdhet az RTL-csoport, amely sajtóhírek szerint a török piacon vetné meg a lábát.

Európán kívüli terjeszkedésbe kezdhet az RTL-csoport, amely sajtóhírek szerint a török piacon vetné meg a lábát.

A Dogan Yayin Holding médiarészlegének „kérői” között azonban nem csupán a legnagyobb magyarországi kereskedelmi tévé anyacége érdeklődik. A kétmilliárd dolláros értékűre becsült zsákmányért harcba szállhat többmás európai és tengerentúl konszern is.

Ezek egyike lehet a Time Warner, amelynek helyi hírtévéje – a CNN Türk – már együttműködik a Dogan holdinggal, de az érdeklődők között lehet a TV2 tulajdonosában, a ProSiebenSat.1 csoportban érdekelt KKR (Kohlberg Kravis Roberts & Co.) is. Kérdés, hogy a cégben jelentős hányaddal rendelkező Axel Springer például kíván-e vásárolni, vagy inkább kiszáll a cégből, amelynek egy évek óta húzódó, milliárdos összegű adómegkerülési vitája van a török állammal.

 

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

7 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

14 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.