2014. október 03.

Rezsipályázatot írnak ki a közösségi tévék és rádiók számára

A Médiatanács a 400 milliós rezsipályázat mellett két film támogatásáról és a Class FM elleni vizsgálatról is döntött.

A Médiatanács a 400 milliós rezsipályázat mellett két film támogatásáról és a Class FM elleni vizsgálatról is döntött.

Az NMHH döntött arról, hogy az idei évhez hasonlóan 2015-re vonatkozóan is 400 millió forintos kerettel írja ki a Médiatanács az ún. rezsipályázatot a közösségi televíziók és rádiók működési és üzemeltetési költségeinek finanszírozására a Magyar Média Mecenatúra program keretében. Az egy pályázó által elnyerhető maximális támogatás havi összege a közösségi televíziók esetén 600 ezer forint, közösségi rádióknál 500 ezer forint, a kisközösségieknél 400 ezer forint. A pályázat négyfordulós, az első beadásra november 6-án kerül sor, a második fordulóban december 4-ig, a harmadik fordulóban 2015. január 8-ig, a negyedik fordulóban február 5-ig lehet pályázni. A pályázati felhívás október 7-től érhető el az NMHH honlapjáról.

A Magyar Média Mecenatúra program filmes pályázataiban is döntések születtek. A Neumann János-pályázat eheti fordulójában egy, magyar előadóművészekről szóló 35 részes online rövidfilm-sorozat terve nyert, amelyet az A38 honlapján lehet majd megtekinteni a már korábban is támogatott Kortárs Könnyűzenei Archívum bővítéseként. Az Escher Károly-pályázaton ezúttal egy ismeretterjesztő film terve részesült támogatásban, amely az M4-es autópálya építésekor napvilágra került nyolcezer éves régészeti emlékeket mutatja majd be.

A testület határozott arról is, hogy hatósági eljárást indít a Class FM reggeli műsorában elhangzottak miatt, amelyben a műsorvezetők a gólyatáborban történt nemi erőszakról szóló hírt kommentáltak sajátos módon. Az NMHH Médiatanácsa a hatósági eljárás megindítását követően vizsgálja, hogy történt-e jogsértés az érintett szeptember 1-jei műsorban. Az eljárás lezárására a médiatörvény 40 napot szab meg, amely indokolt esetben további 30 nappal meghosszabbítható.