2010. október 19.

Segélyvonal, túl a félmilliárdon

A Nemzeti Segélyvonal (NSV) öthónapnyi működés alatt elérte a félmilliárd forintnyi támogatást.

A Nemzeti Segélyvonal (NSV) öthónapnyi működés alatt elérte a félmilliárd forintnyi támogatást.

Ehhez arra van szükség, hogy beérkezzen a Magyar Villamos Művek 50 milliós támogatása. A teljes összeghez egymillió-hétszázezer eddig kapcsolt adományhívás, valamint a már átutalt 110 millió forint közvetlen támogatás járult hozzá – közölték.

Az NSV kuratóriuma ma ülésezik, s az OTP 70 millió forintos hitele alapján ma 120 millió forint azonnali kihelyezéséről dönthet.

 

Címkék: jótékonyság

Hamarosan Debrecenben is elindul a Taxify

16 órája

Már toborozza a sofőröket a Taxify és pár héten belül indul a szolgáltatás tesztüzeme Debrecenben - olvasható a lapunknak elküldött közleményben.