2010. november 06.

Sláger, Danubius: újabb per?

Januártól újabb fórumon perelhet a tavaly őszi frekvenciadöntés miatt az egykori Sláger és a volt Danubius gazdája.

Januártól újabb fórumon perelhet a tavaly őszi frekvenciadöntés miatt az egykori Sláger és a volt Danubius gazdája.

A Slágerben érdekelt Emmis Corporation nemzetközi igazgatója a Népszabadsággal azt közölte, a Világbank égisze alatt működő döntőbíróságon folytatódhat az ügy a jövő év elején.

Paul Fiddick közlése szerint voltak ugyan a magyar kormánnyal "kezdeti egyeztetések" egy peren kívüli megállapodásról, de eddig nem kaptak ajánlatot. Megismételte a két cég illetékeseinek korábbi közlését, hogy 50-50 millió dollárra, azaz mintegy 10-10 milliárd forintra becsülik erkölcsi és anyagi kárukat. Hangsúlyozta: nem pénzt követelnek, hanem a jogi fórumra hagyják a jóvátétel megítélését.

A lap szerint "a befektetők Orbán Viktor kormányfőhöz és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez írt, az eljárás megindításáról értesítő levelükben arra hivatkoztak, hogy a 2009-es döntés előtt figyelmeztették őket: vegyék fel a kapcsolatot az MSZP-vel és a Fidesszel, ha meg akarják tartani esélyüket rádióik működési jogainak megújítására".

Legendás rockerek A Dal színpadán

1 napja

Szombat este A Dal 2019 második elődöntőjét láthatják a Duna Televízió és a Duna World nézői. A versenyzők mellett ismét legendás vendég-fellépő áll színpadra: február 16-án a Republic együttes zenél majd.

Már lehet jelentkezni a Virtuózok ötödik évadába

1 napja

A Virtuózok következő, Kamara Virtuózok elnevezésű ötödik évadába február 15-től jelentkezhetnek olyan muzsikáló csoportok, amelyekben családtagok és iskolatársak, barátok, tanár-diák kapcsolatok mutatkoznak meg.