Kövess minket!

Médiapiac

Sok milliárdos stratégia a TV2-csoportnál

Három év távlatában kell a cégnek végrehajtania a stratégiai célkitűzéseket, ehhez a tulajdonos sok milliárd forintot adott a TV2-csoportnak. Épül a kábeles portfolió, novemberben jön az új csatorna. A SuperTV2-vel a tematikus adókhoz elvándorolt prémium közönséget hoznák vissza.

Nagyot álmodnak

Idén 20 százalékos csökkenés várható a hazai tévés reklámpiacon, ami soha nem látott recessziót jelent a szegmensben, mondta el a TV2-csoport új stratégiáját bemutató sajtótájékoztatón Simon Zsolt vezérigazgató. A ProSiebenSat.1 leányvállalata ugyanakkor szerencsés helyzetben van, mivel a tulajdonos ennek ellenére rekord invesztícióval támogatja az új stratégia megvalósítását. A célokat három év alatt kell a TV2-nek elérnie, és ehhez a tulajdonos – bár közelebbről nem pontosították – kétszámjegyű milliárdos nagyságrendű befektetést rendelt hozzá.

Mint Simon Zsolt elmondta: elégedettek azzal, hogy a TV2-csoport 2012-ben 10 százalékkal tudta növelni a piaci részesedését. Ugyanakkor új stratégiára azért volt szükség a tavaly komoly veszteséget produkáló társaságnál, mert a reklámbevételek rendkívül bizonytalanok, a hirdetési piac további szűkülése várható. Erre a médiacég válasza, hogy belépnek a kábeles piacra. A pay-TV portfoliót eddig a FEM3 női, és a PRO4 férficsatorna alkotta, november 2-án – egy hónappal az RTLII indulása után – pedig elstartol a SuperTV2. Amennyiben a piaci lehetőségek megengedik, a későbbiekban akár további tévék indításáról is szó lehet, derült ki a vezérigazgató szavaiból.

Miközben új csatorna indul és nagy pénzeket tolnak a műsorokba, a fölösnek ítélt programelemeket levágják. Emellett frissítik a csatornák arculatát, s mindezt új kampánnyal támogatják meg. Simon Zsolt egy Millward Brown-kutatásra hivatkozva kijelentette: a TV2 erős márka, benne van a honi top10-ben, és a fogyasztók olyan márkaértékeket társítanak hozzá, mint hogy “szórakoztató”, “emberközeli”, “értékorientált” vagy “szerethető”. A frissítés ugyanakkor nem kizárólag a zászlóshajóra vonatkozik.

A FEM3 például több helyi gyártású tartalommal vág neki az elkövetkező időszaknak, mivel ezek a tapasztalatok szerint 4-5 százalékot képesek hozni, ami a tévés longtailben nem rossz eredmény. A csatorna jelenleg 63 százalékos technológiai lefedettség mellett a második legnézettebb női tévé – mondta el Simon Zsolt. Eközben a PRO4 50 százalékos lefedettségig jutott, és a fő célcsoportban kétszerezte a nézettségét. Tovább erősítenék pozícióját, melyet meglátása szerint a Bajnokok Ligájával alapoztakmeg. Ezt többek között friss logóval és megjelenéssel támogatják meg – tette hozzá.

A SuperTV2-től várnak a legtöbbet, méghozzá elég gyorsan. Simon Zsolt szerint nincs arra mód, hogy kivárják a megszokott 6-8 éves csatornaépülést, hanem már 2-3 év alatt eredményt akarnak. A vezérigazgató szerint azért lesz hiánypótló a tévé, mert azt a fiatal, városias, fizetőképes célcsoportot vonzhatja vissza hozzájuk, amelyet a TV2 általános szórakoztató tévévé nőve átengedett a tematikusoknak. A célok szerint tehát az ősszel rajtoló tévé afféle prémiumcsatorna lenne, HD-műsorelemekkel, erős saját gyártással.

Összefoglalva Simon Zsolt azt várja, hogy 3 év múlva, az analóg lekapcsolást követően a csoport össznézettsége 20 százalék fölé fog nőni. Ez azt is implikálja, hogy a SuperTV2 megszerzi a 3-4. pozíciót.

 

Mit fogunk nézni?

A TV2 Kiss Péter programigazgató elmondása szerint jelentősen megerősíti a napközbeni időszakot. Ezért szeptember közepétől délután is jelentkezik a Tények és Családi titkok címmel új dokureality jön. Emellett visszahozzák az olyan jól teljesítő sorozatokat, mint az NCIS, az NCIS LA, a Született feleségek és a Dr. House (utóbbi kettőt utolsó évadával). Pénteken új sorozatot láthatnak a nézők Common Law címmel. Szintén visszatér a késői idősávban a Grimm. A TV2 újdonságokkal is készül: már eddig is tudható volt, hogy jön a Voice, de 2013-tól új napi sorozatot is indítanak Bűnök és szerelmek címmel. Ezt Nagy Tamás, a Jóban rosszban producere jegyzi, a casting pedig már meg is volt.

A PRO4 az Endemol-csomagtól, az A&E-megállapodástól és a saját gyártású tartalmak erősítésétől vár sokat. A csatornán Vujity Tvrtko jelentkezik új programmal, amely hétköznapi hősöket mutat be.

A FEM3 tematikus blokkokat vezet be: sütés-főzés, szülők-gyereknevelés és szépség témában. Közös talk show-val jelentkezik Erdélyi Mónika és Joshi Bharat. Emellett továbbra is ráfekszenek tematikus napokkal a tipikus női ünnepekre, mint karácsony, anyák napja, stb.

A SuperTV2 részben a “nagytestvér” tartalmaival operál, így a TV2-s sugárzás előtt lesz rajta látható a Tények headline kiadása és a Jóban Rosszban. Emellett új sorozatok, sok premiertartalom kerül képernyőre, és itt tér vissza a Hal a tortán, illetve A nagy duett is. Szerepet kap Liptai Claudia és Tilla párosa is: ők délelőtti műsort vezetnek.

Médiapiac

Szoboszlai Dominik – Az interjú a Spíler TV-n! (videó)

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját.

Közzétéve:

MTI/EPA/Adam Vaughan

A Manchester City-Chelsea FA-kupa elődöntőt követően a Spíler 1-en szombat este 20:25-től érkezik a Szoboszlai Dominik – Az interjú. Az exkluzív filmnek fontos része a sztárjátékossal készített interjú, nem csupán a magyar válogatott csapatkapitányáról tudhatnak meg sokat a nézők, ha szombat este a Splíer 1 programját választják. Baumstark Tibor végigjárta azokat a helyszíneket, amelyek a legszorosabban kötődnek a Liverpool FC-hez. A világklasszis középpályás gondolatain és érzésein túl pedig betekintést nyerhetünk a labdarúgással mélységesen átitatott városnak, a Liverpool-nak a mindennapjaiba is.

„Szoboszlai Dominik részletesen mesél arról, hogy mi történt a Liverpoolnál, miután minden idők egyik legeredményesebb futballedzője, Jürgen Klopp néhány hónappal ezelőtt meghökkentő időzítéssel bejelentette az évvégi távozását. Benézhettünk a kulisszák mögé, így megmutatjuk a topfutball egyik legmodernebb, leginkább felszerelt edzőközpontját, meglátogatjuk a legendás Anfield stadion történelemmel és legendákkal átitatott környékét, és a Spíler TV kameráin keresztül a focirajongók azt is láthatják, amit a világon nagyon kevesen, hogy hogyan fest a mérkőzés előtti percekben a Liverpool öltözője” – árulta el Baumstark Tibor. – „A Dominikkal készült interjún túl a Premier League történetének legjobb játékosai közül is megmutatjuk néhány egykori sztár véleményét az angol bajnokság kihívásairól, és persze Szoboszlai Dominik teljesítményéről” – tette hozzá.

Vasárnap a Spíler 2 közvetítésében Szoboszlai Dominik és a Liverpool a Fulham otthonában lép pályára, majd közvetlenül utána a La Liga és az egyetemes futballvilág csúcsrangadója, az El Clásico kerül képernyőre.

Ezúttal is különleges fel- és levezető műsorral készül a Spíler stábja a rangos küzdelemre. Elismert szakértők, elvakult drukkerek és a futballszakma képviselői lesznek a La Liga műsorvezetőinek vendégei a több helyszínes, kiterjesztett valóságot is felvonultató stúdiókban, valamint helyszíni kollégáik is bejelentkeznek a műsorba, így a spanyol futball rajongóinak vasárnap érdemes a Spíler közvetítésére kapcsolniuk – ismerteti a TV2 közleménye.

Borítókép: Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság Liverpool-Crystal Palace mérkőzésén a liverpooli Anfield Road-i Stadionban 2024. április 14-én

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták az idei evangélikus médiakommunikációs díjakat

Ukrajnai evangélikusok életét bemutató riportot, valamint elváltként újraházasodott, elkötelezett evangélikusokat bemutató riportot ismert el idén a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a Bornemisza Péter- és az Írónád díjjal – közölte az egyház kommunikációs szolgálata az MTI-vel.

Közzétéve:

Az evangélikus egyház által alapított díjakat idén is olyanok vehették át, akik világi, illetve egyházi médiafelületen 2023-ban közzétett munkáikkal az evangélikusság és az evangélikus egyház pozitív megítélését, népszerűsítését vagy missziós tevékenységét segítették.

A díjakat Fabiny Tamás, az MEE elnök-püspöke, Prőhle Gergely, az MEE országos felügyelője, valamint Lovass Tibor, az egyház sajtóbizottságának elnöke adta át hétfő este.

A világi sajtóban publikált, evangélikus vonatkozású anyagok versenyében elnyerhető Bornemissza Péter-díjat Vörös Szabolcsnak a Válasz Online felületén megjelent, “Láttam azokat, akik legyőzték a fenevadat” – először járt magyar püspök ukrán háborús zónában című riportja nyerte el.

Az idei Írónád díjat Vitális Judit, a Magyarországi Evangélikus Egyház honlapjának felelős szerkesztője, az Evangélikus Élet magazin hírszerkesztője vehette át a magazinban megjelent, Nem tündérmese – Isten kegyelme: Balicza Klára és Jenei Róbert egymásra találásának története című, házasság heti interjújáért.

Mindkét kategóriában megítéltek különdíjat is: Kuklai Katalin A babaszagú világ ajándéka – Kölcsönösen gazdagodnak a kisgyerekek és a fogyatékkal élő idős gondozottak a közös programokból című, a Népszava.hu internetes portálon megjelent, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetotthon piliscsabai telephelyén készült riportját Bornemisza Péter-különdíjjal, Balczó Mátyás, az Evangélikus Információs Szolgálat újságíró-szerkesztőjének a Hit, humor és lelki mélység – Gyerekkortól megérésig – Kovács András Péter humoristával készült, az Evangélikus Élet magazinban megjelent interjúját pedig Írónád különdíjjal ismerték el.

Tovább olvasom

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom