2010. március 24.

Springier: névtelen gyerek két jó baráttól

Kiválóan összepasszol a két óriáscég kelet-európai portfoliója, ráadásul évek óta baráti a Ringier és a Springer közötti kapcsolat – hangzott el az egy évnyi tárgyalás után bejelentett regionális összefogásról szóló szerdai zürichi sajtótájékoztatón. Neve

A növekedés, nem a racionalizálás a cél – mondta Matthias Döpfner, a Springer első embere, míg Ringier-s partnere, Christian Unger nem tudott számszerű választ adni a lehetséges megtakarításokkal kapcsolatos kérdésre. Az eseményen elhangzott: a tervek szerint – ha az érintett öt állam versenyhatóságai áldásukat adják az üzletre – a jövő évben lezárulhat az integráció, a következő két esztendő a digitális birodalom felépítéséé lesz.
A feladat nem kicsi: az Axel Springer 13 napilapot, 28 magazint, 40 portált és 2 nyomdát hoz a frigybe, míg a Ringier 21 újságja mellett 25 más print terméke, 34 honlapja és 4 nyomdája csatlakozik a konglomerátumhoz. A cégbe a Springer 50 millió euró készpénzt, Döpfner szerint ezeken a piacokon náluk jóval erősebb üzlettársa zsebébe pedig további 125 milliót tett. Ennek ellenére – mint azt a Ringier-főnök külön kiemelte az eseményen – semmiképpen sem eladásról van szó, ilyen megoldás szóba sem került.
Matthias Döpfner arra hívta fel a figyelmet: a régió piacainak két nagyágyúja fogott össze, akiknek – pozíciójukból adódóan – a többieknél jóval kisebb hullámverést kellett kiállniuk. Válságban a nagyok helyzete biztosabb – jegyezte meg, hozzátéve, a bulvárlap piacon a két nagy márka (a Bild és a Blick) révén az új konglomerátumé lesz a főszerep, hiszen mind az öt piacot valamelyik lapjuk vezeti, összesen 1,4 millió eladott példányt és napi 9,3 millió olvasót mondhatnak magukénak.
Bármilyen kedvező legyen is a kép, kihívást jelent a két cég számára a jövő. Erre utalt a Springer-főnök, amikor azt mondta: a digitalizációs hullám elején állunk Közép-Európában. Márpedig – tette hozzá – olyan erős médiamárkákban gondolkodnak, amelyek az írott az online és a mozgóképes tartalom lehetőségeit együtt használják ki. Erőségeik egyike éppen az, hogy ügyesen alkalmazkodnak a helyi igényekhez, hagyományokhoz – nem is csoda, ha külföldi cégeik menedzsmentjének zömét mindig helyiek adják.
A Ringier vezetője azt ígérte: nem lesz – mert nem is kell – portfolió-tisztítás, hiszen a térségben a két cég termékpalettája remekül kiegészíti egymást. „Ez kiváló jelzés minden irányba” – tette hozzá. A leendő közös vállalatról szólva megjegyezte: száznál jóval kevesebb embert foglalkoztat majd a zürichi központ.

Megérkezett a Cinemax Pak a UPC kínálatába

2018. augusztus 16.

Az egyedi Cinemax és Cinemax 2 csatornák a legismertebb filmeket és sorozatokat, a legnépszerűbb színészeket, valamint a legjobb történeteket hozzák el a világ minden tájáról.

„Kiment a divatból, amit csináltam harminc évig″

2018. augusztus 16.

Az InfoRádió műsorvezetője, Hlavay Richárd több évtizedes újságírói pályafutás után markáns karrierváltást vitt véghez, amelyről beszélt is a Digital Hungary-nek adott interjújában.