2010. október 05.

Stratégiát vált a Neo FM

Októberben átszabja programkínálatát a legnagyobb vételkörzetű hazai kereskedelmi rádió. A cél kitörni az idei „hallgatottsági helyzetből”.

Októberben átszabja programkínálatát a legnagyobb vételkörzetű hazai kereskedelmi rádió. A cél kitörni az idei „hallgatottsági helyzetből”. Ennek érdekében számos, a hazai piacra adaptált, külföldön már bizonyított elemet vettek fel a repertoárba. Zene váltja Ezeröcsit, frissítik a zenei kínálatot is. Hogy miként, az ma még titok.

A nemrégiben elvégzett, éves alapkutatás eredményei alapján megkezdődött a műsorrend és a zenei kínálat finomhangolása. A közlésük szerint az alapkutatás számos kérdésre választ adott a rádiós piac állapota, a versenytárs rádiók képességei és a hallgatói szokások terén – így a Neo FM a továbbiakban még pontosabban szolgálhatja ki a hallgatói és hirdetői igényeket.

„A bevezetett változtatások célja, hogy a Neo FM kitörjön a 2010-es évre eddig jellemző hallgatottsági helyzetből. Az elmúlt hónapok a két országos frekvencia fej-fej melletti küzdelmét hozták, egyik szereplő sem tudott meghatározó, valóban piacvezető helyzetbe kerülni. A Neo FM a kutatási eredmények alapján felállított új stratégiája számos olyan, a nemzetközi tapasztalatokon alapuló elemet is tartalmaz, amelyek a magyar piacra adaptálva hatásos eszközök lesznek a stabil piacvezető szerep megszerzésében és fenntartásában” - írják.

A program legfeltűnőbb változásaként említik, hogy véget ér az év elején próbaképp elindított délutáni show, az Ezeröcsi. Mert bár Winkler Róbert és Bazsó Gábor műsora a maga nemében egyedülálló kísérletnek bizonyult és sikerrel vette fel a versenyt az azonos idősávban hallható versenytársakkal, az alapkutatás eredményei mégis azt mutatják, hogy a Neo FM célcsoportjában hétköznap délutánonként a zenére lényegesen nagyobb az igény.

A kutatási eredmények alapján kezdődött meg a zenei kínálat frissítése is, ezt a Neo FM munkatársai további, célzott zenei kutatások és a hallgatói visszajelzések alapján folyamatosan végzik majd. A hallgatottság növelése és a piacvezető szerep elérése mellett a Neo FM számára továbbra is kiemelten fontos a közszolgálati vállalások teljesítése: mind a sugárzott magyar zene arányában, mind az új magyar zenéket és a hazai civil szférát bemutató esti műsoraiban túl is teljesíti kötelezettségeit.

 

″Az Index marad, ami volt″

14 órája

Évek óta a frontvonalban érezzük magunkat. Mint egy világháborúban. Hol a Vörös Hadsereg söpör át rajtunk, hol a Wehrmacht, mi meg csak kapkodjuk a fejünket - kezdik a szolgálati közleményüket.