Milyen érzés a kormánypárti média kereszttűzében állni 2020-ban?

Nem különösebben zavar. Világéletemben tisztességesen végeztem a munkám. Még mindig nem tudnak semmi mással támadni, mint azzal, ami 1992. október 23-án történt. Idén húsz éve, hogy a Legfelsőbb Bíróság nekem adott igazat ebben a személyiségi jogi perben, amelyről akkor a ma már kormányközeli média, például az Origo is beszámolt, de valahogy erről elfeledkeznek a név nélkül megjelenő cikkek publikálói.

Arra, hogy mi történt az említett napon, térjünk vissza később! A pályád elején is harcos természetű voltál?

Soha nem voltam tekintettel semmire, ha az igazamról volt szó. Meg is fizettem az árát.

A pályám 1969-ben indult a Magyar Televízió és a Képes Sport közös sportriporteri pályázatán, a Pályabelépőn, aminek számomra a legfontosabb kritériuma az volt, hogy csak a nevünket és a lakcímünket kellett elküldeni. Ha bármi egyebet kértek volna tőlem, nem indulok el. Ötezer embert hívtak be, két forduló után a legjobb tizenkettő között találtam magam. Csak azért kerültem a Képes Sporthoz, mert anyám szerint nem volt nekem való a televízióban folyó élet-halál harc. Visszatekintve, akár még humorosnak is találhatnám a meglátását. Az ő kérésének eleget téve, elvégeztem a jogi egyetemet is, de közben 1970-ben már megjelent az első cikkem, 1973-tól pedig státuszba kerültem.

A sportnak a mindenkori politikai rendszer elfogadtatásában óriási szerepe van. Hogyan írható le a sport és a politika kapcsolata a Kádár-rendszerben?

A politikusok a nemzet sikereit ünnepeltetik a sport sikereiben. Ez az ötvenes évek óta így van. A sport komoly érvényesülési lehetőség volt, amivel jól kereshettél, utazhattál, csempészhettél nejlonharisnyát vagy Gillette pengét. Nem beszélve a dicsőségről, amely itthon övezett, ha eredményesen szerepeltél.

A nevedhez fűződik a sportösszefoglalók megújítása.

Öt évet dolgoztam a Képes Sportnál, majd a Híradó külpolitikai szerkesztője lettem a második kiadásban, amikor is Vitray Tamás beajánlott Matúz Józsefnének, a Híradó legendás főszerkesztőjének, aki éppen sportszerkesztőt keresett. Matúznéról tudni kell, hogy nagyon értett a szakmájához, mindig a legmodernebb eszközökkel dolgozott, ő alkalmazta itthon először a fekete-fehér képmagnót, amivel előttem Bokodi Béla és Kaplár F. József jártak gólösszefoglalókat forgatni. Addig mindössze hetente egyszer, csütörtökönként számolt be a Telesport a hét sporteseményeiről.

Kiss Péterrel az első magyarországi Forma-1-es versenyen

Azt szoktad mondani, hogy Vitray Tamásnak köszönhetsz mindent. Milyen volt a viszonyod vele?

Ha ő nincs, egészen biztosan nem tartok itt, noha a megismerkedésünkkor elkövettem egy hibát. Az 1974-es bécsi úszó-Európa-bajnokságon találkoztunk. Ültem a lelátón, írtam a tudósításaimat, amikor egyszer csak odalépett hozzám, hogy megkérjen, jegyezzem le neki a délelőtti előfutamok eredményeit. Tudtam, hogy Vitray közvetítése négy órakor kezdődik, de minthogy nem dolgoztam a televízióban, fogalmam sem volt, hogy neki fel is kellene készülnie a jegyzeteimből, így öt-tíz perccel négy előtt estem be hozzá. Nagyon lehordott, azt hittem, egy életre elástam magam előtte. Hosszú ideig nem találkoztunk. Már a MÚOSZ újságíró-iskolájába jártam, amikor Ránki Júlia kolléganőm megkért, hogy írjam be a jelenléti ívre, mert neki Vitray híres riporterstúdiójában volt jelenése. Megkértem, szóljon neki, mehetnék-e én is? Tudtam, hogy sokat tanulhatok Vitraytól, mire Juli azt felelte, attól, mert ismerem Vitrayt, még nem biztos, hogy ő is ismer engem. Nagy volt az öröm, amikor Juli elmondta, hogy Vitray vár a következő héten.

Kitörölhetetlen nyomot hagytál benne.

Valószínűleg. Később általa kerültem a Híradóhoz is. Emlékszem, mennyire kedvetlen voltam, mindenáron a Telesporthoz szerettem volna bejutni. Azt mondta: „Andriskám, tedd csak be a lábad a televízió ajtaján, és akkor még akármi is lehetsz!”

1978-ban kerültem tévés státuszba. Egy idő után már kiállításokról, zenei eseményekről is készítettem riportokat a Híradóban, majd Matúzné rám bízta a második és a harmadik kiadás szerkesztését is, ami óriási dolog volt. Aczél Endre idején lettem műsorvezető. Aztán 1990. január 9-én Nemeskürty István elnök menesztette Aczélt, és döntő fordulatot vett az életem. Az esti, fél nyolcas kiadást szerkesztettem, amikor Nemeskürty az ominózus értekezleten száznegyven munkatársam előtt megkérdezte, van-e bármilyen problémám? Mondtam, hogy nincs. Nem éreztem a helyzet súlyosságát, hiszen Matúzné mindig azt mondta, hogy történjék bármi, a híradónak mennie kell. Aztán Elek János műsorvezető és néhányan a stábból öt óra körül bejelentették, hogy felmondanak. Kvázi puccsot hajtottak végre. Ott álltam a kezdés előtt műsorvezető nélkül. Murányi László, aki később KDNP-s politikus lett, járkált a folyosón, szívesen beült volna Elek helyére, de úgy gondoltam, inkább beülök én egy pulóverben, de ő nem kap szerepet, az biztos. Bayer Ilonának volt tapasztalata, de éppen hazafelé tartott Salzburgból, mégis ő lett az egyetlen reményem. Háromnegyed hét körül értük el, vele indult el aznap este a Híradó.

Hogyan terveztétek megújítani a híradózás műfaját?

Emlékszem, már az Egyenleg idején történt, hogy kigyulladt a windsori kastély. Hardy Mihály műsorvezető pedig miután lement a riport, szubjektív véleményként hozzátette, hogy nem kell nyugtalankodni, mert van még mit a tejbe aprítania a királynőnek. Katona Tamás, az Antall-kormány sajtóért felelős államtitkára írt egy levelet az akkori elnöknek, Hankiss Elemérnek, hogy lépjen fel erélyesen, mert az, ami történt, veszélyezteti a magyar-brit diplomáciai kapcsolatokat. Hankiss az alábbi levelet fogalmazta meg számomra: „Kedves András! Tisztelettel kérlek, hogy a jövőben a protokolláris híreket kezeljétek a protokolláris unalom tartományában. Üdvözlettel: Elemér.”

Sebes Györggyel, a Híradó szerkesztőjével, az 1990-es magyarországi országgyűlési választási műsorban, a háttérben Gyulai István

Hankiss Elemér elnöksége idején hagytad el a Híradót többedmagaddal, aminek eredményeképpen a Pálfy G. István vezette, kormánypárti, konzervatív Híradó mellett elindult egy nyugati típusú, a CNN-re hasonlító liberális hírműsor, az Egyenleg.

Amikor Bayer Ilonával lement a Híradó, már aznap, 1990. január 9-én az MDF politikájával szimpatizáló Pálfy G.-t nevezték ki főszerkesztőnek. Helyettesének Regős Sándort és engem kért fel. Az elnökség ki is akart nevezni, én viszont azt kértem, hogy erről a tagság előbb szavazzon. Ez is a 90-es évek egyik demokratikus lehetősége volt, amivel soha többet nem élt senki. 140 emberből 129 támogatóm volt. A gondok azután kezdődtek, miután hazajöttem a francia Antenne 2 tévétől Párizsból, ahova ösztöndíjjal kerültem. Pálfy készítette el a beosztást, ami addig az én feladatom volt. Éreztem, hogy rossz irányt vett a kapcsolatunk, és ez csak a kezdet, ezért a hozzám közel álló munkatársaimmal együtt írtunk Hankissnak egy levelet, hogy nem vagyunk hajlandóak Pálfyval dolgozni. Rendelkezési állományba kerültünk. Addigra már Hankiss is érezte, hogy valamiféle ellensúlyt kell teremtenie, hisz az egyes csatorna Híradója teljesen kormánypártivá vált. Ekkor találta ki, hogy Híradó-pályázatot hirdet, ami szentségtörés volt. Sehol a világon nem volt arra példa, hogy két külön szerkesztőség készítsen hírműsort egy csatornacsoporton belül. Két csapat indult el, egy rádiós, Orosz József vezetésével, amelynek tagja volt például Betlen János, Gulyás Erika és Rudi Zoltán és a mienk. Kétszer két héten keresztül versengtünk, az egybehangzó vélemények szerint mindkét csapat jobb műsort készített, mint Pálfy G.-ék. Orosz Józsefék újítása az volt, hogy szuperközelit adtak a műsorvezetőjükről. Én azt találtam ki, hogy vezesse a műsort egy nő és egy férfi. A partnerem Bayer Ica lett. Később rájöttem, hogy ennek semmi értelme nincs, mert amíg az egyik mondja a híreket, a másik nem tehet mást, mint téged néz. A híradózás személyhez kötött műfaj, gondoljunk csak Walter Cronkite-ra. Az emberek rá voltak kíváncsiak, nem arra, mit csinált mellette egy másik műsorvezető.

A pályázati híradó csapata (Balról jobbra: Kapuvári Gábor, Sebes György, Berecz Anna, dr. Tóth Judit, Hidvégi József, Radics Péter, Bayer Ilona, Losonczi Lívia, Varga Sándor, Bánó András, Lugosi Viktória, László B. Katalin, Nagy Mariann, Lendvai Szabolcs)

Közben Hankiss húzta az időt, átláthatta, hogy politikailag nem fog működni a terve. Aztán Betlenék úgy döntöttek, mégsem indulnak el, mire közöltem Hankissal, hogy ha kell, akár holnap adásba kerülhet a műsor. Ekkor jött megint Vitray, aki 1991. május elején megkapta a TV2 intendánsi pozícióját. Háromnegyed héttől hétig volt tizenkét perce, amelyet szeretett volna egy hírösszefoglalóval kitölteni. Engem bízott meg a feladattal. Tudtam, hogy meg kell különböztetnünk magunkat az egyes csatorna Híradójától, például azzal, hogy a címben a hír szó ne szerepeljen. Vitray állt elő azzal az ötlettel, hogy legyen a cím Esti Egyenleg. Borzalmasnak találtam, mire azt felelte: „Andriskám, amilyen rossz a cím, olyan jó lesz a műsor!” Igaza lett.

Honnan jött az ötlet, hogy állva vezessétek a műsort?

Úgy éreztem, nincs megkötés, a lényeg, hogy színvonalas híradót készítsünk. Szerettem volna valami szokatlan megoldással élni, ezért nem ült, hanem állt a műsorvezető. Frei Tamás mondta el az első nap a híreket az Egyenlegben.

Innen datálható a csapatépítői szereped.

Abszolút. Idővel egyre több néző választott minket. Nahlik Gábor elnöksége idején már egymillióan. Nőtt a műsoridő is, láttam, hogy a lelkesedés önmagában kevés lesz, leültem a rádiós csapat tagjaival, és lassan leigazoltam őket, még Orosz Józsi is átjött. Empatikus vezető voltam, szívesen jöttek. Idővel lett Déli, Délutáni és Esti Egyenleg, egészen a 92-es októberi esemény következményeiig.

Sajtótájékoztató a televízió IV-es számú stúdiójának büféjében, balra Pintér Miklós, az Egyenleg főgyártásvezetője

Amikor is Göncz Árpád nem tudta elmondani az ünnepi beszédét a Kossuth téren, mert kifütyülték. Az Egyenleg által készített felvételről többen – köztük A Hétben dolgozó Császár Attila közel egy évvel az esemény után – azt állították: manipulatív módon megvágtátok, szkinhedeket hamisítottatok a riportba.

A választások közeledtével az MDF-nek politikailag érdekében állt, hogy a tárgyilagosan és valósághűen tájékoztató Egyenleget tönkretegyék. Megtalálták az árpádsávos zászlót lengető, náci sapkát viselő fiút, aki képes volt azt nyilatkozni, hogy ő ott sem volt a téren. Ezt támasztotta alá Suha György rendőrségi szóvivő is. Az eseményeket Sárközy András operatőr kollégám vette fel, a háttérben minden apró részletet hallani, még azt is, ahogy Szörényi Éva Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalja. Az akkori technikával lehetőségünk sem lett volna egy napközbeni, sötétedés utáni eseményt úgy megvágni, hogy este adásba kerüljön.

Történt még azon a bizonyos október 23-án egy másik emlékezetes esemény is.

A Fidesz megüzente nekünk, hogy ha az Operaházban tartott ünnepségen Antall József miniszterelnök nem ítéli el a Göncz Árpádot ért atrocitást, Orbán Viktor tiltakozásul el fogja hagyni a nézőteret, várjuk a bejáratnál. Antall nem tett említést, Orbán otthagyta az előadást, és nyilatkozott nekünk…

1994-ben megalakult az Objektív, többek között Frei Tamással, Máté Krisztával, Rangos Katalinnal, Bárdos Andrással, Kolosi Péterrel, Kakuk Györggyel, Kotroczó Róberttel, Nika Györggyel, Radnai Péterrel, Keleti Andreával, Kereszty Gáborral és Sváby Andrással.

A Horn-kormány idején Horváth Ádám lett a televízió elnöke, aki szerette volna, ha visszatér az Egyenleg, de azt mondtam neki, hogy az ember nem lép kétszer ugyanabba a folyóba, viszont szívesen csinálnék egy hírelemző műsort. Az Objektív este tízkor jelentkezett ötperces hírösszefoglalóval, egy meghívott vendéggel, valamint négy szociografikus riporttal.

Az Objektív stúdiójában

Újra csapatot építettél.

Mindig szerettem intelligens, tehetséges emberekkel körülvenni magam. Ezért hívtam meg például Szénási Sándort és Rangos Katit is szerkesztőnek. Utóbbi szólt, hogy Vitray főiskolai osztályában sok a tehetség, kezdhetnék velük valamit. Így lett a csapat tagja a Máté Kriszta–Kolosi Péter és a Marsi Anikó–Batiz András alkotópáros, de az egyenlegesek közül is érkeztek fiatalok, köztük Radnai Péter és Kotroczó Róbert. Azt, hogy ki vezesse az Objektívet nem én döntöttem el, titkos szavazás eredményeképpen lett műsorvezető például Bárdos és Sváby, aki Keresztyvel együtt már az Egyenlegben is külsőzött.

Az Objektív ugyancsak politikai okból szűnt meg.

Az említett szociografikus riportokon kívül pártpolitikai tényfeltáró anyagokat készítettünk. A műsort főként azért tüntette el a Horn-kormány, mert a későbbi választási kudarcukban komoly szerepet játszó Tocsik-ügyben alapos munkát végzett a szerkesztőség, és ez sem az MSZP-nek, sem az SZDSZ-nek nem volt ínyére. Horn Gyula soha nem ismerte el, de úgy tudom, a hab az volt a tortán, amikor a választásokhoz közel, Sinka Zoli, aki ma az RTL Híradó felelős szerkesztője, kiment Óbudára, Horn választási gyűléséről tudósítani, és mivel humoros fiú volt, az ismert dallal kezdte a riportot: Jöjjön ki Óbudára/Egy jó túrós csuszára… Innen kötött át Hornra, amit a titkárnője nehezményezett, és állítólag bemószerolta a műsort. Horn felhívta Peták István tévéelnököt, hogy takarítsa el az Objektívet.

Riz Khan-nal, a CNN műsorvezetőjével

Mi történt később, amikor a Nap-keltéből küldtek el?

A tévé etikai bizottsága 7:1 arányban marasztalt el, amiért szerintük műsorvezetőhöz méltatlan magatartást tanúsítottam, amikor Tarlós Istvánnal és Karsai Józseffel élő adásban kiabáltam. Később mindketten nyílt levélben álltak ki mellettem, de a politikát ez nem érdekelte. Újra eltávolítottak. Tény és való, heves vérmérsékletem volt, az Egyenlegben és az Objektívben a saját munkatársaimmal is kiabáltam, ha úgy adódott, de mindenki tudta, hogy csak azért teszem, nehogy szívinfarktust kapjak. Nem kellett komolyan venni. Emlékszem Kereszty egyszer – már TV2-esként írt nekem egy üzenetet, amiben az állt: „Bárcsak még mindig kiabálnál velünk a folyosón!”

A Nap-kelténél hívtak a hátad mögött mosolygó gyilkosnak.

Nem emiatt hívtak így, hanem azért, mert olyan műsorvezető voltam, aki egy laza beszélgetés közben váratlanul bármelyik pillanatban képes volt feltenni egy húsbavágó kérdést a politikusoknak.

A harmadik nagy csapatépítésed az ATV-hez kapcsolódik.

Egy ideig a Blikk főszerkesztője és az Operaház sajtófőnöke voltam, innen kerültem az ATV-hez 2008-ban. Műsorvezető voltam az Egyenes Beszédben, majd a Pont 7-ben Kálmán Olga távollétében, később az ATV Híradó főszerkesztője és A Tét című politikai elemző műsor szerkesztő-műsorvezetője lettem. Tíz évig dolgoztam a csatornával, reggeli politikai műsort és esti külpolitikai műsort is vezettem.

Bánó András (Fotó: Egry Tamás)

A televíziózás mellett van egy másik szenvedélyed is, amelyet, ha jól gondolom, édesapádtól örököltél.

Az igazi szenvedélyem ma is a televíziózás, ezért is örülök, hogy a XIII. kerületi tévében ötödik éve vezethetek egy politikai elemző műsort Bolgár Györggyel. A Rádió Bézsen van egy heti komolyzenei műsorom, a Violinkulcs.

1988-ban rendeztek egy kiállítást a Műcsarnokban Mácsai István festményeiből. Egy ablakból látszó öreg diófát ábrázoló kép nagyon megtetszett. Sikerült összespórolnom nyolcezer forintot, ez lett az első szerzeményem. Soha nem válnék meg tőle, szimbolikus jelentősége van. Az első aukción vásárolt festményem egy Molnár C. Pál akvarell volt. Egy időben több grafikát és szitanyomatot vásároltam Szentendrén, a Műhely Galériában. Sajnos, idővel sok műtárgytól meg kellett válnom, a mai vegyes kollekció már közel sem az, amire egykor büszke voltam. Ettől még a vonzalom megmaradt, az általam írt hat könyvből öt a műkincsek témájában íródott. A munkámon kívül a képzőművészet és a zene egyaránt fontosak az életemben.

Ha az unokáidnak mesélnél a szakmai életedről, mely epizód kapná a leghangsúlyosabb szerepet?

Nem kérdés. Olyan hírműsor, mint az Egyenleg, nem volt még egy, és szerintem nem is lesz. Az én életemben már biztosan nem.