Szomorúan értesültünk róla, hogy a Magyar Telekom úgy döntött, hogy 2017. január 1-től nem viszi tovább a FOX Networks Group csatornáit, és ilyen módon nem teszi lehetővé előfizetői számára, hogy tovább élvezhessék magas színvonalú, műfajukon belül meghatározó jelentőségű csatornáinkat, a rendkívül népszerű National Geographic-ot, Nat Geo Wildot és FOX-ot – áll közleményükben.

A National Geographic egy egyedülálló, világszerte ismert és népszerű brand, amely mind szélesebb horizontot nyit a nézői előtt, és amely számára 2017 az eddigi legjelentősebb évnek ígérkezik – említik meg a távközlési társaság napokban kitudódott döntése kapcsán, amelyről pénteken portálunk is beszámolt.

Idén novemberben nagy izgalommal várjuk a Ron Howard és Brian Grazer által készített Mars – Utunk a vörös bolygóra című sorozatunk premierjét, mely alkotás új prémium műsorstratégiánk középpontjában áll, és fordulópontot jelent majd csatornánk megújulási folyamatában. 2017-ben további izgalmas premierekkel jelentkezünk, melyek szintén fontos lépések lesznek ezen az úton.

Többek között képernyőre tűzzük a teljesen újragondolt – a leghosszabb ideje futó televíziós dokumentumfilm-sorozatként ismert – Explorer legújabb évadát, valamint első fikciós sorozatunkként a Brian Grazer és Ron Howard által jegyzett Genius című szériát, benne az Albert Einsteint játszó Geoffrey Rush-sal és az Einstein feleségét alakító Emily Watsonnal - írják.

Szintén fontos megjegyezni, hogy

a National Geographic nézői bolygónk megismeréséhez és megóvásához is hozzájárulnak, lévén a csatorna a teljes profitjának 27 százalékával a National Geographic Society társadalmi célú munkáját támogatja.

A FOX a világ egyik legnépszerűbb szórakoztató csatornája, amely szinte közvetlenül az amerikai premiert követően mutat be olyan népszerű sorozatokat, mint a The Walking Dead, melynek legújabb hetedik évada világszerte nézettségi rekordot döntött. A kultikus sorozat premierepizódja kiemelkedő nézettséget hozott hazánkban is, amellyel számos jelentős filmcsatornát megelőzött az idősávjában, és az 5. helyet szerezte meg a teljes magyar tévés nézettségi mezőnyben. 2017-ben számos új kiemelkedő premier is lesz a FOX műsorán, érkezik a Marvel Legion című sorozata és második évadával folytatódik Robert Kirkman nagysikerű Outcast sorozata is.

A FOX Networks Group csatornái továbbra is elérhetőek szinte minden tévészolgáltatónál, megtalálhatóak többek között a UPC, a DIGI és az Invitel kínálatában.

Stanley Kupa a Spíler TV-n

1 napja

A Spíler TV egyik legfontosabb időszakához érkezik, az NHL-döntőjének kizárólagos magyarországi jogtulajdonosaként.

Gyerekeknek gyűjt a Fókusz Plusz

1 napja

Gyereknapi különkiadással jelentkezik szombat este 18.55-től a Fókusz Plusz: bemutatják a Bátor Tábort, amelynek egész héten adományokat gyűjtenek.