2020. július 24.

Távozik az Index szerkesztőségének több mint fele

Dull Szabolcs főszerkesztő menesztését követően beadta a felmondását az Index szerkesztőségének vezetése és több mint 50 újságíró.

Az Index szerkesztőségének vezetése a mai napon több mint 50 újságíróval egyetemben benyújtotta a felmondását Bodolai Lászlónak, az Index Zrt. igazgatósága elnökének. Távozik Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztő, valamint Munk Veronika és Haász János főszerkesztő-helyettesek is.

Ahogyan azt korábbi cikkünkben megírtuk, az Index vezetése szerdán elbocsátotta Dull Szabolcs főszerkesztőt. A szerkesztőség szóban és írásban is kérte a menesztett főszerkesztő visszahelyezését, mivel úgy érezték, távozásával csorbul az hírportál függetlensége. Erre Bodolai László nemet mondott.

A szerkesztőség közleményében a távozó újságírók azzal indokolták felmondásukat, hogy Dull Szabolcs menesztése egyértelmű beavatkozás a szerkesztőség összetételébe, és arra nem tudnak másként tekinteni, mint nyílt nyomásgyakorlási kísérletre.

"Ilyen körülmények között, Bodolai döntése után a vezető szerkesztő és a két főszerkesztő-helyettes nem látta tovább biztosítottnak a független működés alapvető feltételeit, ezért kezdeményezte a távozását" - írják.

A vezetőség mellett további több mint 50 újságíró nyújtotta be a felmondását, akiknek névsora megtekinthető az Indexen olvasható közleményben.

Címkék: média index