2016. november 07.

Telekom-válasz a Foxnak

Válaszolt a Telekom a reggeli Fox-közleményre.

Ebben azt hangsúlyozzák: a csatornakiosztást a Magyar Telekom, csakúgy, mint minden műsorterjesztő, évről-évre a meglévő és új megállapodásai függvényében alakítja.

"A Magyar Telekom a FOX Networks Grouppal (mint minden lejáró megállapodása kapcsán, más csatornák jogtulajdonosaival is) kétoldalú tárgyalásokat folytatott arról, hogy 2017-ben milyen keretek között tudják együttműködésüket meghosszabbítani. A megállapodás sikeressége minden esetben a résztvevő felek együttes döntésén múlik.

Szemben más csatornákkal, sajnálatosan a FOX-ot és a National Geographic Channelt képviselő társasággal nem született olyan megállapodás, amely mindkét fél számára megfelelő lett volna. Így a Telekom megegyezés hiányában nem szerepeltetheti ezeket a csatornákat 2017-től a kínálatában.

A FOX Networks Group csatornáinak értékeit a Telekom ismeri és elismeri, a kínálatában fontos helyet foglaltak el ezek a programok, ezért a Telekom törekedett is arra, hogy a meg nem született megállapodás miatt kieső csatornákat tematikájában is hasonló programok tudják pótolni. Így az ismeretterjesztés területén a History csatorna, valamint a Travel került be a családi csomagba, de tovább erősödött például a Discovery Science, a DTX, Viasat History, Viasat Explorer elérhetősége azzal, hogy ezek a Nagyvilág csomagon túl az új, Szuper Családi HD csomagban is elérhetővé váljanak olyan ugyancsak értékes csatornák mellett, mint a Spektrum, a Discovery Channel vagy a BBC Earth David Attenborough kiváló filmjeivel. Szintén a kínálat része lesz az RTL-Spike csatorna. Ugyanígy, a FOX-ot helyettesítő csatornaként továbbra is elérhető a hasonló tartalmakat kínáló AMC, a Cool, a Prime vagy a Comedy Central a Simpsons családdal, de a Szuper Családi HD csomag részévé váltak olyan sorozatokat kínáló csatornák is, mint az AXN Black, az AXN White, a Sorozat+, vagy a Film+2.

A Telekom bízik benne, hogy 2017-ben is sikerül olyan kínálatot biztosítanunk ügyfeleink számára, amely minden igényt kielégít.

A 2017 elejétől érvényes csatornakiosztás részleteiről ügyfeleink számlavégi üzenetben értesíti a Telekom, de a Telekom honlapján megtekinthetik a hét elejétől."

Stanley Kupa a Spíler TV-n

2017. május 26.

A Spíler TV egyik legfontosabb időszakához érkezik, az NHL-döntőjének kizárólagos magyarországi jogtulajdonosaként.

Gyerekeknek gyűjt a Fókusz Plusz

2017. május 26.

Gyereknapi különkiadással jelentkezik szombat este 18.55-től a Fókusz Plusz: bemutatják a Bátor Tábort, amelynek egész héten adományokat gyűjtenek.