2010. szeptember 15.

Tévészékház: mennyi az annyi?

Korábbi közlései korrigálására hívja fel az Állami Számvevőszéket az óbudai tévészékház bérbeadója; szerintük sokkal kevesebb pénzt kaptak.

Korábbi közlései korrigálására hívja fel az Állami Számvevőszéket az óbudai tévészékház bérbeadója; szerintük sokkal kevesebb pénzt kaptak.

A felek által jelzett értékek között valóban tetemes az eltérés: 2007 és 2009 között nem 8,7 milliárd, hanem 3,6 milliárd forint bérleti és üzemeltetési díj folyt be kasszájukba. A Millenniumi Média Kft. ezért kéri az ÁSZ-t: hibáját korrigálva tegye közzé az ő auditált adataik alapján számított díjat.

Mint arról portálunk is beszámolt, az ÁSZ most tette közzé négy állami cég (köztük az MTV) székházbérletét vizsgáló jelentését. Ebben az áll: kiszolgáltatottság okozója, ha hosszú távra bérelnek ingatlant állami intézményeknek, s nem mutatható ki, hogy ezzel a megoldással javult volna a hatékonyság.

Utalnak arra: a 2000-ben elhatározott székház-projekt akkor becsült kivitelezési költsége körülbelül 7 milliárd forint volt. Helyette „célszerűtlen, gyakran ellentétes tartalmú döntések következtében indokolatlan költségnövekedést és hosszan tartó gazdasági kiszolgáltatottságot eredményező bérleti konstrukció valósult meg”. A 36 ezer négyzetméteres ingatlanért évi 3,6 milliárdot fizet a társaság, amelyet a szerződésből hátralévő 38 esztendőben – ha nem él a félidős felmondási lehetőséggel – összesen mintegy százmilliárd forintnyi bérleti díj terhel.

Az ÁSZ megállapításai szerint a szerződésben nem érvényesítette az MTV a nagy területből és az állami tulajdonból fakadó, árcsökkentő lehetőségeket. A számvevőszék megtoldja mindezt azzal: a konstrukciót áttekintve előnyösebb lett volna, ha nem bérelnek, hanem vásárolnak gyártóbázist a Magyar Televíziónak.