2018. július 27.

Több jobboldali oligarcha is bejelentkezett a Hír TV-ért

A 24.hu információja szerint a Simicska-birodalom új tulajdonosa, Nyerges Zsolt nem akar a sok gondot és feszültséget okozó médiaügyekkel foglalkozni.

Mint írják, Nyerges már az elmúlt két évben is igyekezett kivonni magát az Orbán Viktorral való konfrontációból, így nem csoda, hogy a Közgép Zrt., a Mezort Zrt. és a HírTV Zrt. új, teljes jogú tulajdonosaként, várhatóan az utóbbira fordítja majd a legkevesebb figyelmet. Forrásaik szerint Nyerges eddig is távol tartotta magát a médiától, még a Simicska-Nyerges duó fénykorában is kimaradt az ügyek intézéséből, a 2018-as kampány után pedig végképp nem fogja erőltetni a dolgot.

A 24.hu hozzáteszi, a korábban hozzájuk eljutott hírek szerint jelenlegi formájában már csak rövid ideig működik a televízió. Források szerint a forgatókönyvek még versenyeznek, a bezárást többen tartják a legvalószínűbb opciónak, mivel súlyosan veszteséges a csatorna (csak tavaly 1,4 milliárd forint mínuszt mutatott ki).

Ezzel együtt, úgy tudják, több médiabirodalmat építő jobboldali oligarcha is bejelentkezett a csatornára, amely szerintük állami hirdetések odaküldésével hamar nyereségessé tehető, és nagy kárt biztosan nem okoz a kormánypártnak, ha lesz még újabb kormánypárti hírtelevízió az Echo Tv és az M1 mellé.

Címkék: média hír tv politika

Ismét cégfelvásárlásra készül az Est Media

11 órája

Indikatív vételi szándéknyilatkozatot tett az Est Media Nyrt. a biztonságtechnológiai és kriminalisztikai megoldásokkal foglalkozó Communication Technologies Kft. többségi üzletrészére.