2017. december 18.

Több mint 290 millió forint gyűlt össze

Több mint 290 millió forint gyűlt össze a közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági akciójában vasárnap a Magyar Máltai Szeretetszolgálat javára.

A Demján Sándor Alapítvány úgy támogatta a kezdeményezést, hogy a beérkező magánfelajánlások összegét annak 50 százalékával megemelte, így minden adományozó támogatása másfélszer annyit ért.

Az OTP Bank az idei és a jövő évre 25-25 millió forintot, a Béres Gyógyszergyár Zrt. 10 millió forintot, a Mol Magyarország 12 millió forintot, a Gyermelyi Zrt. 7 millió forintot ajánlott fel. Egy budapesti cég 40 millió forint értékű könnyűszerkezetes, kulcsrakész ház megtervezését és felépítését vállalta egy nagycsalád számára. A 1350-es adományvonalon mintegy 39 millió forint gyűlt össze - mondta el Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője vasárnap az MTI-nek.

Vaszily Miklós, az MTVA vezérigazgatója a Duna televízióban látható műsorban elmondta: a közmédia alapvető célja, hogy felkarolja, majd hagyománnyá nemesítse az olyan programokat, mint amilyen a Jónak lenni jó! is. Kiemelte, hogy a közmédiának olyan feladatokat kell találnia, amelyek a köz érdekét szolgálják, amelyek értéket teremtenek és mutatnak.

Teltházzal debütált az első hazai Influencer Festival

10 órája

Tartalomgyártás, platformok közötti átjárás, közösségi média menedzsment, be- és kikövetés, social kampánytervezés, influencer portfólióépítés – ezek voltak a hívószavak az első hazai Influencer Festival előadásain.

Kezdő youtuberek számára hirdet pályázatot a BugTV

17 órája

A BugTV, a Klikkmánia cégcsoport YouTube marketinggel és csatorna menedzsmenttel foglalkozó üzletága „I. BugTV – Youtuber akarok lenni!″ címmel pályázatot hirdet a jövő videós tehetségei számára.