2016. augusztus 12.

Tóth Károly a MÚOSZ ügyvezető elnöke

Jogerősen hatályon kívül helyezte a Fővárosi Törvényszék a MÚOSZ 2015. június 20-i tisztújító küldöttgyűlésének valamennyi határozatát.

A MÚOSZ tavaly júniusi tisztújító küldöttgyűlésén az elnöki posztra pályázók közül Komlósi Gábor a szavazatok 70,7 százalékát, Tóth Károly a szavazatok 23,2 százalékát kapta, míg Kékesi Zsoltnak a voksok 6,1 százaléka jutott. Tóth Károly ezt követően beperelte a MÚOSZ-t.

Mint a törvényszéknek július 13-i ítéletében olvasható, Tóth Károly keresetében azt kérte, hogy a bíróság a küldöttgyűlésen hozott valamennyi határozatot helyezze hatályon kívül. Az ítélet indokolása szerint a küldötteket nem szabályszerűen hívták meg a küldöttgyűlésre.

Komlósi Gábor az MTI-hez eljuttatott, a MÚOSZ megválasztott elnökeként jegyzett nyilatkozatában azt írta: "noha a szabálytalanság éppen Tóth Károly elnöksége idején történt", a megválasztott tisztségviselők tiszteletben tartják a Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletét. Ugyanakkor megteszik a szükséges lépéseket, keresik a jogorvoslat lehetőségét, "messzemenőkig szem előtt tartva, hogy a lehető legkevésbé sérüljön az újságíró-társadalom presztízse".