2019. szeptember 19-én debütál majd az UFO-k titkos kutatásával kapcsolatos drámasorozat, A kék könyv-project az Epic Drama csatornán.

Az új sorozatot többek között az Oscar- és Golden Globe-díjas rendező, Robert Zemeckis (Forrest Gump, Vissza a jövőbe, Kapcsolat) jegyzi. A kék könyv-projekt (Project Blue Book) a tudomány és a rejtély ötvözésével egyszerre törekszik a nézők kíváncsiságának felkeltésére, ugyanakkor tudásvágyának kielégítésére.

Maga a Project Blue Book egy nagyrészben titkosított amerikai projekt volt, amely az '50-es, '60-as évek égi jelenségeinek, azonosítatlan repülő tárgyainak kivizsgálására szakosodott - azaz tartalmazza az amerikai légierő nyomozásait az UFO-kkal kapcsolatban a hidegháború és az alakuló atomkorszak idején. Az aktákat, amelyeket a sorozat feldolgoz, nemrégiben hozták nyilvánosságra, megannyi álhírt és konspirációt elindítva. A kék könyv-project dokumentált eseményekre épül, a kor szellemét jól elkapva. Ez hamar közkedvelt sorozattá tette Amerikában. Olyannyira, hogy az alkotók már a második évad forgatásába is belevágtak.

A sorozat két kulcsszínésze Aiden Gillen (Trónok harca) és Michael Malarkey (Vámpírnaplók). Az események feldolgozását Dr. J. Allen Hynek (őt alakítja Aiden Gillen) egyetemi professzor saját története inspirálta – az Amerikai Egyesült Államok légierejének vezérkara őt kérte fel a titkos projekt vezetésére. Az évek során többezer misztikus esetet tártak fel, de a mai napig maradt még 700 megoldatlan. Az egyes epizódok egy-egy aktuális ügy dossziéjából indulnak, és fényt derítenek olyan valós eseményekre, mint a Flatwood-i szörny legendája (aki Nyugat-Virginiában okozott kellemetlenségeket), a Gorman Dogfight légiharc (egy pilóta égi csatája egy fényes jelenséggel), a Lubbock-i fények Texasban, vagy a két tapasztalt pilóta, Chiles és Whitted UFO-találkozása (egy szárny nélküli narancsvörös objektummal) Montgomery felett.

A drámasorozat rendezői gárdája parádés, tele cannes-i, kanadai, torontói, Emmy, BAFTA, sőt Oscar díjas alkotókkal. A színészek további listájában két tábornoki szerepben megtalálhatjuk Neal McDonough (A holnap legendái, Különvélemény) és Michael Harney (Túlélni a női börtönt, Csillag születik) nevét. Dr. J. Allen Hynek feleségét, Mimit Laura Mennell (Whatchmen: Az őrzők, Alfák) testesíti meg. Lopakodó bájával szintén kiemelkedik az elegáns, magabiztos és szemet gyönyörködtető Ksenia Solo (Fekete hattyú, Elveszett lány) alakítása.

A sci-fi drámasorozat Magyarországon az Epic Drama csatornán lesz elérhető, szeptember 19-től csütörtökönként 21 órától.

Címkék: média epic drama