Bár az Index idén új tulajdonoshoz került, ez nem kezdte ki a renoméját: az első félévben naponta átlagosan 520-550 ezer ember kereste fel. És hiába vált kormánypártivá az Origo, még mindig kellően népszerű volt ahhoz, hogy megőrizze első helyét. A Médiapiac féléves bizonyítványának újabb része.

A Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) adatai alapján 2017 első fél évében tovább bővült a 15 évesnél idősebb hazai netezők száma, a növekedés különösen a mobilplatformokon (okostelefonon, tableten) erős: a közel hatmillió 15 év feletti belföldi internetező között négy és fél milliónál is többen vannak, akik mobilról (is), és közel egymillióan, akik táblagépről (is) kapcsolódnak a világhálóhoz.

Menő időjósok

Ennek ellenére a DKT mérésében részt vevő site-ok teljes, azaz az eszköz-kereszthasználatot már kiszűrt látogatottsága az első negyedévhez képest a második negyedévben a szezonális hatások miatt jellemzően kissé visszaesett, de akadtak kivételek is.

A havi és a napi átlagos látogatók száma alapján egyaránt az mondható el, hogy a 2017-es év második negyedéve főként az időjárási tematikájú oldalaknak kedvezett. Mellettük néhány, főként könnyedebb hangvételű tartalmakkal rendelkező oldal tudta növelni mind az egyszeri, mind a rendszeres látogatói körében a forgalmát.

Még mindig menő a blog

A különböző hálózatok látogatottsági toplistájának képzeletbeli dobogóját változatlanul az Origo–NWM-csoport, a CEMP, valamint a CM Sales uralja: ebbe a csoportba a havi szinten négymilliónál is több, míg napi szinten átlagosan egymilliót meghaladó egyedi látogató elérésével van csak esély belépni.A leglátogatottabb oldal az első és a második félévben is napi átlag szintjén az Origo, az Index és a CEMP-hez tartozó blog.hu volt.

E három site életében egyébként idén nagy változások történtek. Az Origó a jegybankelnök fiának, Matolcsy Ádámnak az érdekeltségébe került, majd pár hete leváltották a politikai irányváltást némán tűrő tartalomigazgatót, György Bencét. Az Index tavasszal előbb Simicska Lajos érdekeltségébe került, majd egy frissen létrehozott alapítvány lett a tulajdonos. Úgy fest, ezek a viharos változások nem hatottak a látogatókra, akik továbbra is ezt a két oldal választják a leggyakrabban. A blog.hu viszont az Index tulajdonosváltása után is maradt a CEMP-nél, amely a hírportál korábbi tulajdonosa volt.

A 15 leglátogatottabb oldal 2017 első felében

A portfóliója által elért látogatók havi számában, illetve napi átlagszámában jelentősebb mértékben kis hálózatok, illetve elvétve egy-egy közepes méretű hálózat tudott növekedést elérni, az átlagosnál valamivel jelentősebb csökkenést a középmezőnyben található néhány hálózat könyvelhetett el.

Az oldalletöltések volumenében 2017 első negyedévéhez képest a második negyedév – feltehetően a különféle ünnepek és szabadságok, valamint a szezonális különbség miatt – szinte minden hálózat esetében forgalomcsökkenést hozott, a top 10 hálózat közül egyedül az Adaptive Network zárt pozitív forgalmi mérleggel.

(A cikk eredetileg a Médiapiac július-agusztusi számában jelent meg.)

Leporolják a véreshurka reklámot?

2 napja

A Médiaunió 2018-as országos társadalmi célú kampánytémája az „Az vagy, amit megeszel!″ – Rajtad is múlik! Válassz minőségi magyar terméket!