2016. május 20.

Uniós sorompót a kap a Netflix és az Amazon?

Váratlan akadály állhat a két cég moziszolgáltatásának európai terjeszkedése elé. Brüsszel ugyanis kvótában gondolkodik.

A Reuters által idézett elképzelés szerint közösségi szintű szabályban rögzítenék, hogy a filmkínálat mekkora hányadát kellene európai gyártású alkotásoknak kitenniük, külön kiválósági garanciákkal védve a katalógusba kerülő darabok minőségét. Az európai művek most a streaming-szolgáltatások kínálatának 27 százalékát teszik ki, de a Netflixnél csak 21 százalék ez az arány – ami vészesen közel van a tervezett egyötödös rátához. (És ez még mindig jóval visszafogottabb, mint a francia modell, ahol sikerült rákényszeríteni a Netflixet és társait, hogy katalógusuk hatvan százalékát európai művek adják.)

Az új szabályozás ráadásul nem kímélné azokat a cégeket sem, amelyek nem az Európai Unióban telepedtek le, de szolgáltatásuk ide irányul. Azaz leáldozna a mai rendszernek, amelyben az enyhébben adóztató államokba (például Hollandiába vagy Luxemburgba) bejegyeztetve a céget jelentős közterheket lehet megtakarítani. A Reuters adatai szerint az európai tévétársaságok büdzséjük 20 százalékát költik itteni alkotásokra, míg a lekérhető szolgáltatást nyújtó cégek esetében ez a mutató egy százalék körüli.

Világos, hogy a jelenlegi filmfinanszírozási rendszert kihívások érik a gyártás, az elosztás és aa fogyasztás gyors változásai miatt, amelyeket a digitális technológiák gerjesztenek – idézi a cikk Günther Oettingert, az EU digitális ügyekért felelős biztosát.