2012. március 20.

Varsói 3D-zsákutca

Megpecsételheti, de legalábbis nehezítheti a háromdimenziós technológia sikerét az amúgy újdonságokra nyitott lengyel piac legnagyobb szereplője.

Megpecsételheti, de legalábbis nehezítheti a háromdimenziós technológia sikerét az amúgy újdonságokra nyitott lengyel piac legnagyobb szereplője.

A Cífrowy Polsat elnöke szerint ugyanis a belátható jövőben cégük nem fektet a 3D-történetbe. Dominik Libicki arról beszélt a Wirtualne Media szakportálnak: szerinte a háromdimenziós technológia korántsem lesz akkora forradalom, mint a nagyfelbontású kép.

A fejlesztésre pénz sincs igazán – tette hozzá, jelezve: Lengyelországban ma napi egy zlotyért (70 forintért) bárki száz csatorna közül válogathat, a műholdas szolgáltatások díjai pedig fél évtizede stagnálnak, s nem látszanak egy változás jelei.

Az interjúból az is kiderült, hogy a Cyfrowy Polsat parádés negyedik negyedévet zárt, ugyanakkor 160 millió zlotys egész éves profitja 38 százalékkal alacsonyabb a 2011-esnél.