Az ország férfi szopránja. Három arany- és egy platinalemez tulajdonosa. Barátságunk immár több évre vezethető vissza. Azt szeretem a legjobban Andréban, hogy azon barátaim egyike, akiket valahogy sosem hallottam panaszkodni. Annak ellenére sem, hogy tudom róla, nincs gazdag keresztanyukája, kacsalábon forgó palotája és másodállása sem. Egyetlen bevételi forrását a koncertjei jelentik. Interjú Vásáry Andréval a karanténban.

A legnagyobb sajnálatomra nem tudunk veled koncertekről beszélni, mert nincsenek. Hogy éled meg a jelenlegi helyzetet?

Igyekszem pozitívan hozzáállni, de tényleg. Úgy fogom fel, mint egy kényszerpihenőt. Egy ideig most pihentetem a hangom. A napokban jött a hír, hogy augusztus 15-éig nem lehet koncertezni. Ez volt az a pont, ami már engem is nagyon megdöbbentett: ez pontosan öt hónap, március 15-étől mondták le ugyanis minden koncertemet. Ráadásul ez a határidő nem azt jelenti, hogy augusztus 16-ától már koncertek lesznek. Sokan mondják, hogy ebben a szakmában ez csak pár száz embert érint, pedig szerintem sokkal többet. Akár tízezernél is többen lehetünk, az énekesek mellett zenészek, színészek, művészek, sminkesek, filmesek, televízióban dolgozók, és még sorolhatnám. Rengeteg ember megélhetése került veszélybe. Az emberek tévesen azt hiszik, ha valaki ismert művész, vagy szerepelt televízióban, akkor már gazdag.

Nagyon sok előadóművésztől kétségbeesett nyilatkozatokat lehet hallani. Mi az oka, hogy te mégsem ezt érzed?

A negatív történéseken szeretek hamar túllenni. Persze megborulok én is néha, de utána kirángatom magam a szituációból. Minden barátomnak azt mondom, hogy akinek van munkája, becsülje meg. Most örülök csak igazán annak, hogy sikerült félretennem, megtakarítanom valamennyi pénzt. Egészséges vagyok. Megpróbálom a helyzet pozitívumait nézni. Például jó idő van, végre süt a nap. Kimozdulok egy-egy rövid sétára a Duna-partra, mert az megnyugtat. Nem hagyom, hogy teljesen maga alá temessenek a folyamatosan érkező rossz hírek. Optimista vagyok, mert tudom, hogy ennek egyszer vége lesz. Majd a szakemberek megmondják, mikor lehet mindent újrakezdeni, addig meg kell próbálni túlélni.

Van előre kialakított napirended? Mivel töltöd a legtöbb időd?

Szigorúan meghatározott napirendem nincs. Ahhoz ragaszkodom csak, hogy megpróbálok mindennap csinálni valami jót, valami fontosat. Mindig előre eltervezem a következő napi elfoglaltságaimat. Skálázgatok is néha. Olyan emberekkel beszélgetek, akikkel korábban nem, mert nem volt rá időm. Többet sportolok, mint régen, most heti három-négy alkalommal is edzek. Mondd, hogy látszik!

Abszolút látszik! Találkoztál a szüleiddel?

Sajnos nem, mert Debrecenben élnek. Februárban voltam otthon, akkor találkoztunk utoljára. Anyukám hatvannégy éves, apukám pedig hetven, veszélyeztetett korban vannak tehát, ezért akkurátusan betartják a szabályokat, talán már túlságosan is, de érthető az óvatosság. Anyák napján is csak telefonon keresztül tudtam köszönteni anyukámat, de várom, hogy mielőbb megölelhessem.

Mi az, ami a koronavírus-járvány miatt elmaradt a te életedben? Emésztenek ezek a dolgok?

Sok olyan koncertem maradt el, amely már be volt tervezve, így a megkötött szerződéseimet nem tudom teljesíteni. Egy ideig reménykedtünk abban, hogy talán a nyáriak megmaradnak, de sajnos már azokat is mind lemondták. A székesfehérvári Vörösmarty Színházban játszottuk a Chicago című musicalt, amely 2019-ben elnyerte a Színikritikusok Díját az év legjobb zenés előadása kategóriában. Márciusban lett volna ennek az előadásnak a budapesti premierje. Azt hiszem, ennek az elmaradása érint a legrosszabbul. Mindannyian bízunk abban, hogy szeptemberben pótolhatjuk.

Ha eddig nem is, most elgondolkodtam azon, vajon mi lehetne a B tervem egy ilyen helyzetben. Arra jutottam, hogy az egész életemet az éneklésre tettem fel, tizennégy éve ebből élek. Nem vagyok már húszéves, lassan negyven felé járok. Már nemigen érzem opciónak számomra, hogy ha bezárul egy ajtó, akkor majd kinyílik egy másik. A napokban kérdezte valaki, hogy mit csinálnék, ha nem énekes lennék. Úgy érzem, számomra nincs B opció. Van egy történelemtanári és egy klasszikusénekművész-diplomám. Ezekkel ugyan taníthatnék, de egyrészt nincs benne gyakorlatom, másrészt az első adandó alkalommal rohannék vissza énekelni. Az online karanténkoncerteket sem nekem találták ki, mert számomra a közönséggel való személyes kontaktus az előadás sava-borsa. Az énektanulásról azt gondolom, hogy az főleg személyes dolog. Nem szeretnék tehát, de remélem, nem is kell pályát módosítanom.

Tudom rólad, hogy mindig nagyon körültekintően választod meg, hova mész koncertezni. Mik a szempontjaid?

Általában elmegyek, ahová hívnak. Soha nem az alapján vállalok egy-egy a fellépést, hogy hány ember látja. Szerencsés helyzetben vagyok, mert azok a műfajok, melyekben én adok elő, nem „haknik” műsorán szerepelnek, így leginkább olyan felkérések jönnek, amiket el tudok, akarok és szeretek vállalni. Bízom benne, hogy ezek a lehetőségek hamarosan visszatérnek majd az életembe.

A napokban nyilatkozta az egyik pályatársad, hogy ő bizony beáll étterembe dolgozni. Ugyan mondtad, hogy nem tervezel pályát módosítani, de végső esetben elképzelhetőnek tartanád te is?

Más az, ha van kéznél egy családi vállalkozás, és az ember a munkájával a családja vállalkozását is tudja építeni. Bár a jelenlegi helyzetben az éttermek is gondban vannak. Az én esetemben azonban nincs ilyen vállalkozás. Legfeljebb a diplomáimat hasznosíthatnám tanárként, de mint mondtam, ez sem szerepel a terveim között, úgy gondolom, nem is tudnék kiteljesedni az éneklésen kívül más szakmában. Nagyon szeretném, hogy az élet megadja nekem ezt a lehetőséget.

Biztosan eljön majd az a nap, amikor ismét koncertezhetnek az előadóművészek. Felmerül-e benned, hogy vajon el mernek-e majd menni az emberek a koncertedre?

Ez nagyon emberfüggő. Ha beindulna a színházi élet és a koncertezés, én nézőként is biztosan elmennék. A vírussal úgy vagyok, hogy az létező, veszélyes dolog, komolyan kell venni. Maszk- és kesztyűpárti vagyok, a helyes kézmosást és a távolságot is be kell tartani. Ugyanakkor szerintem vissza kell majd szépen lassan vezetődnünk a normális életbe. Időpontot nem szeretnék mondani. Felelősen kell kezelni ezt az egész kérdést. Járványok sajnos mindig is voltak, de utána azért mindig újraindult az élet.

A legtöbb ember több lábon áll. Vannak olyan előadóművészek, akiknek származik bevételük például jogdíjból, szinkronból. Neked van ilyen bevételed?

Nincs, hiszen nem írok dalokat, nincsenek saját szerzeményeim. Csak és kizárólag a koncertek és az előadások a bevételi forrásaim. Nincsenek gazdag családtagjaim, akik utalnak nekem minden hónapban. Nincs párkapcsolatom, akire támaszkodhatnék, és akivel együtt megoldanánk a dolgot. Megértem azokat az előadóművészeket is, akik panaszkodnak.

Bevallom őszintén, nem biztos, hogy én bírnám ezt az életritmust, ahol nincs havi fix kereset. Engem felőrölne a bizonytalanság. Te hogy viseled ezt?

Amikor elkezdtem a szakmát, az első két évben nehéz volt megszokni, hogy előfordult olyan hónap, amikor egyáltalán nem volt fellépés és így bevétel sem. Az élet ezáltal megtanította nekem, hogy tartalékolni kell. Muszáj volt hozzászoknom. A mi szakmánkban nincs rendszer, nincs állandó elfoglaltság. Előfordulnak szünetek. Ilyenkor megpróbálom elfoglalni magam valami hasznos dologgal: nyelvet tanulok, új dalokkal bővítem a repertoáromat, sportolok. Most a karantén alatt ezt sem csináltam. Nem tanultam se nyelvet, se kenyeret sütni, nem tanultam új dalokat, nem végeztem ki négy könyvet. Tényleg úgy fogom ezt fel, mint egy kényszerű fizetés nélküli szabadságot. Az azonban megrémiszt, hogy augusztusig tarthat.

Oké, van még idődnyelvet tanulni, és a kenyérsütést is elsajátíthatod.

Azt mondta egy pszichológus barátom, hogy ráérsz mindig azon szorongani, ami éppen aktuális. Most „szorongjunk” a jelenen; azon, hogy augusztusban mi lesz, miből élünk majd meg, ráérünk később is. Voltak olyan időszakaim, amikor mentálisan eléggé magam alatt voltam. Azt éreztem, hogy egy helyben topogok, nincs semmi új kihívás, semmi új nem történik. Nem tudtam, mi lesz, de mindig jött valami, ami tényleg kihúzott és előrelendített, egy színházi szerep, egy televíziós megjelenés. Szerintem ez egy mély belső meggyőződés. Nagyon kell hinned abban, hogy jobb lesz, és akkor ez működik.

Azt mondta nekem egy azóta már befutott, számtalan főszerepet eljátszott neves színész a premierje napján, hogy közvetlenül a színpadra lépése előtt megfogalmazódott benne az a gondolat: miért is nem lett inkább pék? Benned soha nem vetődött fel, hogy miért nem lettél inkább pék?

Ez azért érdekes, mert abszolút megértem, amit mondott. Bennem ugyanakkor ez soha nem fogalmazódott meg. Annyira szerettem volna megmutatni magam, és annyira szerettem volna azt kimondani, hogy énekművész vagyok, már diplomás, profi énekes. Nekem ez az életem,ebből keresek pénzt, és imádom, amit csinálok. Kimegyek a színpadra, énekelek, és azt érzem, hogy milyen szerencsés vagyok! Olyan előfordul, hogy éppen nem érzem magam jó formában, és megkérdezem magamtól, hogy kell-e ez nekem. De jön is azonnal a belső válaszom, hogy igen, és adj hálát. Boldoggá tesz, hogy ezt csinálhatom. El sem tudom képzelni, mi mással foglalkozhatnék. Amikor még nem voltam ismert, egy jósnő és egy asztrológus is azt mondta, hogy azon a pályán vagyok, amit nekem szánt a jóisten. Ez az én utam. Nem gondolkodom azon, hogy bármi más lehetne. Ezért hiszem, hogy minden helyrejön.

Címkék: média


Rádiós pályázatok

1 órája

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa véglegesítette a Budapest 98,0 MHz-es pályázati felhívást.