2010. június 06.

Vesz a BskyB

A korábban suttogott kettő helyett három csatorna megvételéről állapodott meg a Virgin Media-val a BSkyB. És van közös ellenség is.

A korábban suttogott kettő helyett három csatorna megvételéről állapodott meg a Virgin Media-val a BSkyB. És van közös ellenség is.

A már februárban emlegetett Living és Virgin1 mellett a Bravo nevű csatornát is átveszi, mintegy 160 millió fontért. A két ősellenség a jelek szerint nem csupán boltol egymással, de a csatabárdot is elássa. Merthogy portfolióik remekül kiegészítik egymást.

A BSkyB ugyanis rendelkezik rengeteg tartalommal, míg a Virgin egy ideje már arra gyúr, hogy a mások által megtermelt néznivalót szupergyors hozzáférésen keresztül juttassa el a felhasználókhoz. A jövőben ezt teheti a BSkyB valamennyi adójával – köztük azzal a hárommal is, amelyeket most adott el neki. Az összefogás értelme az lehet, hogy együttműködve nagyobbat üthetnek a Freeview digitális tévés szolgáltatón, amely a tervek szerint jövőre már szélessávú hálózaton is terjesztené a csomagjaiba került csatornák műsorát, valamint lekérhető szolgáltatásait.