2020. július 22.

Visszatérnek az élő sportesemények az Eurosportra

A következő időszakban motorsport, tenisz, kerékpár és snooker versenyekkel várja a nézőket a csatorna, amelyeket mindenképpen érdemes lesz figyelemmel követni!

Szeptemberben indul újra a WTCR Túraautó Világkupa 2020-as szezonja, a versenyhétvégéket pedig ismét egytől egyig élő közvetítéseken keresztül követhetik figyelemmel a nézők az Eurosport műsorán. A bajnokság szeptember 13-án indul Salzburgringen, ahol rögtön két versenyt láthatunk egymás után, ezután pedig a Nürburgring Nordschleife 24 órás hétvégéje várja a közönséget. Október elején a Szlovákiaringre, utána pedig egyből a Hungaroringre látogat a mezőny, amely rendkívüli izgalmakat tartogat mind a versenyzők, mind a nézők számára. November elején a Motorland Aragon versenyé a főszerep, majd Olaszországban zárjuk a világkupát november közepén. Az utóbbi négy helyszínen három futamot rendeznek majd, így összesen 16 versenyből áll a program.

„Nagyon különleges év lesz ez a WTCR számára, hiszen Michelisz Norbi címvédőként vág neki a szezonnak, valamint mind a hat megrendezett fordulónak Európa ad majd otthont. A mindössze két hónap alatt lezajló teljes programnak köszönhetően szinte hetente lesznek majd versenyek, tehát a csapatok és a versenyzők nem pihenhetnek, a nézők pedig nem unatkozhatnak! Akárcsak a WTCR (és annak jogelődje, a WTCC) több mint 10 éves történetében, a bajnokság otthona idén is az Eurosport lesz, ahol mind együtt szurkolhatunk Michelisz Norbi, Tassi Attila és Boldizs Bence sikereiért” – mondta Lantos András, az Eurosport WTCR kommentátora.

Ismét itt a US Open, méghozzá élőben az Eurosport műsorán! A Grand Slam-tornát jelen állás szerint augusztus 31. és szeptember 13. között rendezik meg. A rajt előtti héten az eredetileg Cincinnati-be kiírt férfi és női versenynek ad otthont majd a Billie Jean King nemzeti teniszközpont Flushing Meadowsban. A US Open után nem sokat kell várnunk a Roland Garrosig. A francia nyílt teniszbajnokság szervezői bíznak benne, hogy már szurkolók előtt rendezhetik meg a tornát, míg a tévénézők az Eurosport képernyőjén követhetik nyomon a mérkőzéseket.

Az Eurosport nem hagyja kerékpárverseny nélkül a rajongókat, augusztus végén indul útjára az idei Tour de France. A legnagyobb és leghíresebb országúti kerékpáros körversenyt két hónappal az eredeti időpont után, élőben közvetíti majd a sportcsatorna. A nemzetközi szövetség (UCI) közlése szerint augusztus 29. és szeptember 20. között rendezik meg az eredetileg június 27. és július 19. közötti időre kiírt viadalt. Szintén remek hír a kerékpárrajongók számára, hogy ahogyan azt megszokhatták, a többi Grand Tour versenyt is élőben izgulhatják végig az Eurosport segítségével.

A Giro d’Italiát október 3. és október 25. között rendezik meg, melyet szintén élőben láthatnak majd a nézők. Rendhagyó módon még javában tart a Giro, amikor elkezdődik a Vuelta a Espana, melyet a koronavírus járvány miatt ezúttal október 20. és november 8. rendeznek meg. Az első World Tour versenyt augusztus 1-én rendezik, ez a Strade Bianche lesz, majd egy héttel később (augusztus 8.) a Milanó – Sanremóval folytatódnak a klasszikusok. A márciusi eredeti időpont helyett pedig idén október 25-én várja a nézőket a legendás Párizs–Roubaix!

Július 31-én kezdetét veszi a snooker világbajnokság! A július 31-e és augusztus 16-a között megrendezett esemény formabontó lesz a korábbi évekhez képest eddig nem tapasztalt megoldásokkal rendezik a versenyt. Szerencsére a snooker rajongók az Eurosporton élőben követhetik kedvenceik csatáját!

Címkék: média eurosport