A Tv2 a gasztro-reality „háborúra” a Séfek séfe című műsort fegyverezte fel, amelynek nemrég ért véget az első évada. Wolf András séf, a zsűri tagja szerint a főzés összeköti a családot, többek között ezért is szeretik sokan az ilyen jellegű műsorokat. Beszélgetésünk során a szakácsoktatásról, a nézettségi versenyről és a Konyhafőnőkkel való rivalizálásról kérdeztük.

Ön szerint mivel magyarázható, hogy a gasztro-realityknek ekkora divatja van manapság?

A gasztronómiának van divatja, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon. Enni egészen sokan szeretnek, és szerintem ez az egyik olyan ágazat, amely teljesen politikamentes, nincsen bal- vagy jobboldali lecsó. Ugyanakkor ez összeköti a családokat, a focit – habár lehet, hogy ez csak egy sztereotípia – csak a férfiak szeretik, az étkezés, a főzés viszont egész sokakat leköt.

Szereti a kihívásokat, az új célokat, ennek egyik ékes bizonyítéka a WestEnd alsó szintjén található Séf asztala. Milyen kihívásokat tartogatott a számára a Séfek séfe?

Ez egy teljesen új dolog az életemben, egy merőben más világ, amelybe így volt lehetőségem betekinteni. Kíváncsi voltam, hogy milyen és hogy mit lehet kihozni belőle.

Okozott-e önnek dilemmát beszállni a zsűribe?

Mindenkiben van dilemma, mielőtt kimozdul a komfortzónájából, de az IKO Műsorgyártóval való beszélgetések megerősítettek abban, hogy ezt el kell vállalni. Nagyon tetszett a formátum és a hozzáállás.

A Séfek séfe a német Game of Chefs magyarosított verziója. Utána nézett a műsornak?

A Séfek séfe világszerte sikeres formátum, többek között Izraelben, Németországban és Romániában is nagy sikerrel futott. A magyar Séfek séfe leginkább az izraeli, kicsit pörgősebb fomátumot követi. Ebből láttam több epizódot én is, amelyek nagyon erős szakmaiságot sugalltak. Ez egy garancia volt arra, hogy a magyar Séfek séfe is minőségi lesz, szakmailag teljes mértékben vállalható.

Egyenlő szinten van a két műsor?

Én a harmadik évadot néztem meg, ahol más volt az „ember anyag”. Úgy gondolom, hogy a Séfek séfe folytatására bátrabban mernek majd jelentkezni, amely magasabb szintre emeli a szakácsszakmai minőségét.

 

Fotó: Jelenet a műsorból - tv2

 

A folytatásban is vállalna szerepet?

Nagyon élveztem az első évad forgatását is, így szívesen folytatnám. Mindannyian sokat tanultunk ebből, és a tapasztalatokat felhasználva szerintem még jobbat szeretnénk csinálni. Hogy ez miként valósulhat meg, az még a jövő zenéje.

A műsorban Krausz Gábor és Vomberg Frigyes volt a két zsűri- és versenytársa. Mi a véleménye a szereplésükről?

Fricit több mint tíz éve ismerem, a Gábort csak néhány éve. Egészen más személyiségek vagyunk, amellyel semmi baj nincsen, viszont hasonlók az elképzeléseink a szakmáról és hasonlók az elvárásaink, illetve az igényeink is, így jól tudunk együttműködni. Valószínűleg ezért is jó a mi hármasunk, nagyon sok mindenben egyformán gondolkodunk.

A Séfek séfében nem csak szakácsok, hanem lelkes amatőrök is részt vettek. Mi a véleménye az átlag magyar főzőtudásáról?

Az átlag magyar főzőtudományát nem tükrözi tökéletesen ez a műsor, általában olyanok jelentkeztek, akiknek a komfortzónája a konyha. Szerintem egyre nagyobb az igény a konyhában eltöltött minőségi időre, illetve az alapanyagokra. Jó irányba halad a magyar gasztronómia, amelyhez kellenek az ilyen műsorok is.

 

A Budapesten született Wolf András a Taverna vendéglátói ipari szakiskolában szerzett szakács-cukrász végzettséget 1996-ban. Tanulóéveit a Gambrius étteremben töltötte, dolgozott többek között a Vörös és fehér borházban, a Rézkakas étteremben, illetve Spanyolországban a La belle epoque-ben is. Konyhafőnökként megfordult a Matteo étteremben, öt évet töltött Bíró Lajos mellett a Bock bisztróban, 2009 óta a New York kávéház és a Salon étterem executive chef-je. A Gault Millau étteremkalauz 2013-ban az év konyhafőnökének választotta, továbbá nagy meglepetésre gyorsbüfét nyitott a WestEnd alsó szintjén, A Séf asztala néven. A 2017-es év Séfek séfe az ő versenyzője, Tatai Róbert lett.

 

Fotó: A győztes séf, Wolf András - tv2

 

Korábban már többször is az nyilatkozta, hogy nincs minőségi szakácsoktatás és amúgy is nehéz motiválni a fiatalokat. Ön szerint mit kaptak azok, akik jelentkeztek ebbe a műsorba?

Huszonöt adáson keresztül megismerhettek egy csomó alapanyagot, technikát, minket és nem utolsó sorban a szakmához való hozzáállást, amely lökést adhat mindenkinek a jövőben. Ugyanakkor ez egy kapcsolati tőkét is jelent, hiszen össze voltunk zárva, megismertük egymást, amelyet a jelentkezők kihasználhatnak a karrierépítésükre.

Miért nincs ma Magyarországon minőségi szakácsoktatás?

Elavult a tananyag, nagyon kevesen jelentkeznek ma szakmunkásnak. Ez nem csak az egyébként sem könnyű szakács szakmára igaz. A műsornak ez az egyik hátránya, hogy sugall valamit. A szürke hétköznapok nem teljesen olyanok, mint amit a tévében látnak a nézők, az csak egy szelete. Ez egy nagyon küzdelmes szakma minden szépségével együtt. Szükség lenne egy oktatási reformra, de ehhez nem értek, én csak a végeredményt látom. Talán az a legnagyobb baj, hogy nagyon sok receptúrát tanítanak viszont az alapanyag és technológiai ismeret nem olyan széleskörű, mint amilyennek a 21. században kellene, hogy legyen.

A gyakorlati oktatás jól működik?

A gyakorlati ugyanolyan, mint az elméleti, ugyanis az anyagot a tankonyhában kell végrehajtani a diákoknak. Ott receptúrákat főznek, mikor technológiákat és alapanyagokat kéne megismertetni velük, mert amíg nem tudják a miérteket, addig elég nehezen kerülnek jó ételek a tányérokra.

Miért nehéz motiválni a mai fiatalokat?

Nem vagyok szociológus, de szerintem össztársadalmi probléma van. A világ nem fog változni, nekünk kell változnunk, hogy a generációkat közelebb hozzuk egymáshoz. Mindenkinek feladata és felelőssége, hogy ez jól működjön.

Számos alkalommal „lusta kamaszként” nyilatkozott magáról. Hogyan érintette, ha lustasággal találkozott a műsorban?

Amikor a másik oldalon áll az ember, akkor ezt egészen nehezen viseli. A „lusta kamaszt” én arra értettem, hogy nem szerettem tanulni. Voltak tantárgyak, amelyeket szerettem, azokból nagyon jó voltam, amely pedig nem érdekelt, azzal egyáltalán nem foglalkoztam. Ez az egész életemet végig kísérte, amely nem feltétlen pozitív. Ami érdekel, abba száztíz százalék energiát bele tudok rakni, szerencsés vagyok, hogy találtam egy ilyen hivatást.

Voltak versenyzők, akik „nem szerettek tanulni” a műsor során?

A hajlandóság megvolt, a kitartás veszett el, néhányan pedig elfáradtak a végére. Egyeseknek túl sok volt az információ, mások pedig még nem tartottak azon a szinten, hogy fel tudják venni a ritmust a többiekkel.

Ön szerint mi kell a győzelemhez?

Nem árt, ha tudunk főzni. E mellett röviden: kitartás, akarat, belső motiváció.

A műsor végig épített a drámára, az izgalmakra. Elvárás volt önökkel kapcsolatban, hogy kemények legyenek vagy csak hozták a „konyha hangulatot”?

Az elvárás az az volt, hogy saját magunkat adjuk. Nem vagyunk színészek ezért nem is próbálkoztunk meg ilyesmivel. Ilyen hosszú időn keresztül nem is tudtuk volna megjátszani magunkat. Belőlünk ez jön ki, ilyen habitusú emberek vagyunk, így kicsúszott jó pár trágár szó is, amelyeket vállalunk. Feszült helyzetben, egy versenyszituációban, ahol minden másodperc számít, azt gondolom, természetes az ilyen megnyilvánulás. A kritikák minden egyes mondatát magunk fogalmaztuk meg, még ha nem is volt mindegyik szívmelengető.

Mit érzett, amikor egy csapattagja kiesett?

Akarva, akaratlanul megkedveli az ember azokat, akikkel sok időt tölt együtt. Mindig rossz elveszíteni valakit, akivel egy csapatban küzd. Bár törekedtünk arra, hogy ne kerüljünk közel a versenyzőkhöz érzelmileg, ez azért nem mindig sikerült, főleg azokkal, akik sokáig versenyben voltak. Az érzelmek mindig nehezítik az ilyen versenyhelyzeteket, s a civil életben is a konyhán az a jó, ha a munkára koncentrálunk, közben persze fontos, hogy egy csapat jól működjön.

A három szakaszos versenynek melyik része volt a legnagyobb kihívás?

A casting része a komfort zónánkon kívül esett, nagyon jó volt, hogy nem tudtuk kik főzték az ételeket, így ez nem tudta befolyásolni a döntésünket. Ugyanakkor ez a kiválasztási folyamat nagyon hosszú és fárasztó volt. Nem felemelő élmény, amikor 8-10-15 körön keresztül borzalmakat kóstol az ember, egészen átértékeli a gasztronómiáról kialakított képét.

A tréning résznél nagyon rövid idő alatt kellett kiválasztani egy csapatot. Ennél a szakasznál nem az egyéni teljesítményekben kellett gondolkoznunk. A csapatversenyekben pedig a legnehezebb számomra az volt, hogy nem érhettem hozzá az ételekhez, nem kóstolhattam meg semmit. Sokszor az jutott eszembe, hogy jobb lett volna, ha levágják a kezemet.

A Séfek séfét öt héten keresztül, huszonöt adáson át sugározták, egyidőben a konkurens csatorna túlélőrealityjével. Hogyan lehet folyamatosan fenntartani ennyi idő alatt a nézők érdeklődését?

Ez az a tévés szakma, amelyhez én nem értek. De úgy tűnik, hogy vagyunk annyira izgalmasak, hogy ez folyamatosan leülteti a képernyők elé az embereket.

Ha jól tudom, ismeri a konkurens csatorna hasonló műsorának a zsűrijét.

Ákossal (Sárközi Ákos, a Michelin-csillkagos Borkonyha séfje - a szerk.) nagyon jó barátságban is vagyok, szinte minden nap beszélünk.

Ki is elemzik a műsorokat?

Szigorúan a magánéletünkről és a civil hivatásunkról beszélgetünk.

Tehát nincs nézettségi rivalizáció?

Ez a csatornák közötti harc, nem a miénk.

Milyen érzés, hogy Magyarország két gasztro-realityjében is szerepet kapott?

Örülök, hogy meghívtak, semmi különleges.

(Az interjú eredetileg a Médiapiac 2017/9-10. számának tévés gasztroműsorokról szóló mellékletében jelent meg. Itt a hosszabb verziót olvashatja.)



Alkalmazást fejleszt az Index

1 napja

A Google DNI programján nyertek, amelynek célja a minőségi online újságírás támogatása technológiai fejlesztéseken keresztül.