2010. december 21.

X-Faktor: rekordnézettség

Minden eddigi rekordot megdöntött a hazai televíziózásban. Vasárnap többen nézték, mint a vébé-döntőt.

Minden eddigi rekordot megdöntött a hazai televíziózásban. Vasárnap többen nézték, mint a vébé-döntőt.

Az év három legnézettebb műsorának listáján az első két hely az X-Faktoré: a vasárnapi döntőt a teljes lakosság körében 2 millió 827 ezren, október 23-án, a második élő adást ennél pár százzal kevesebben. A harmadik helyre a futball-világbajnoki döntő szorult; ez 2 millió 319 ezer embert ültetett a tévé elé az RTL Klub közlése szerint.

Az év elején nagy kérdés volt, a két konkurens csatornán futó tehetségkutató közül melyik lesz nézettebb és népszerűbb. A tv2 bár péntekre tette a Megasztárt, ennek ellenére is kevesebben nézték a tv2 fináléját. A 18-49 éves korosztályban az X-Faktor döntője érte el a nagyobb nézettséget (1 249 803). Ugyancsak a rekordok közé tartozik, hogy az élő show-k alkalmával az X-faktor a 18-49 évesek körében 1 millió fölötti nézőszámot hozott és 53% fölötti közönségarányt ért minden egyes adásával. A két konkurens csatornán futó tehetségkutatók történelmében ráadásul még nem volt példa olyan főműsoridős show-ra, amely 60 százaléknál magasabb közönségarányt ért volna el. Ez az X-Faktor második élő show-jának sikerült: az éppen tévénéző 18-49 éves nézők 62,5 százaléka az X-Faktort választotta – közölte a csatorna.

Megtoldották mindezt azzal, hogy a 15-29 éves nézők tíz legnézettebb műsorának listájára nyolc RTL Klubos produkció került. Az első két helyen ráadásul a december 19-ei és az október 23-ai adás szerepel, de az ötödik helyen is egy X-Faktor műsor áll, a szeptember 25-ei A tábor résszel. Az AGB Nielsen adatai szerint még a futball-vb döntője, illetve a tv2-n vetített Shrek egyik epizódja férkőzött be a fiatalok TOP 10-ébe, de a Megasztár egyik adása sem váltott ki körükben ekkora érdeklődést.