2011. február 11.

Átszervezés és Microsoft összeborulás a Nokiánál

Külön üzleti egységet hoztak létre az okos eszközöknek és a tömegtelefonoknak, változott a vezetőség összetétele is.

Hamar kiderült, miről szólt a Nokai vezér nemrég bevállalós hangvételű belső körlevele. A Nokia a Microsoft partnerségével igyekszik új irányba elindulni. Emellett külön üzleti egységet hoztak létre az okos eszközöknek és a tömegtelefonoknak, változott a vezetőség összetétele is.

Az Engadget nemrég jelentette meg a Nokia vezérének kiszivárgott belső blog posztját, melyben Stephen Elop igyekszik felrázni a cég dolgozóit, világgá kiáltva, hogy így nagyon nem jól mennek a dolgok. Mostanra kiderült, hogy milyen módon képzeli új pályára állítani a céget, miután gyors egymás utánban jelentették be a Microsofttal kötött megállapodást és a Nokia átszervezését.

 

Microsoft partnerség okostelefon fronton

Az újonnan bejelentett stratégiai egyik lényegi eleme a Microsofttal kötött széleskörű megállapodás, melynek nyomán a Windows Phone lesz a Nokia okostelefonjain az elsődleges platform. A két cég szorosan együttműködik majd a marketing és a termékfejlesztés több területén, illetve több szolgáltatást (alkalmazás és tartalom értékesítés, térkép szolgáltatás) is integrálnak. A Nokia eszközökön a Bing nyújtja a kereső szolgáltatást.

A Windows Phone elsődleges okostelefon platformmá tétele nyomán a Symbian franchise platformmá válik. A Nokia úgy gondolja, hogy az elkövetkező években még 150 milliónál több symbianos eszköz kél el. Az új stratégia keretében a MeeGo nyílt forráskodú mobil operációs rendszer "nagyobb hangsúlyt helyez a következő generációs eszközöket, platformokat és felhasználói élményeket érintő hosszabb távú piaci kísérletezésre". Ugyanakkor még mindig tartják, hogy idén piacra dobnak valamilyen MeeGo-hoz köthető terméket.

Ezen túlmenően a Nokia erőteljesebben fókuszál a fejlődő piacokra, a cél "a következő egymilliárd" felhasználó bekapcsolása az internetre. Ez persze főleg a tömegtelefonokkal kapcsolatos stratégia átgondolását jelenti.

 

Új struktúra, új vezetés

Az új stratégia megvalósítása a vezetőség és a működés átalakításával jár, amivel a rugalmasságot, illetve a versenyképességet kívánják növelni. A vezetői csapatból távozott Alberto Torres, és jelenleg Stephen Elop mellett Esko Aho, Juha Akras, Jerri DeVard, Colin Giles, Rich Green, Jo Harlow, Timo Ihamuotila, Mary McDowell, Kai Oistamo, Tero Ojanpera, Louise Pentland és Niklas Savander a tagja.

A vállalati struktúrát április 1-jével alakítják át, ennek nyomán két különálló üzleti egység jön létre, a Smart Devices ("okos eszközök") és a Mobile Phones ("mobiltelefonok"). Ezek önálló profitcentrumként működnek majd, és a termékfejlesztés, termékmenedzsment, marketing terén is önállóságot kapnak.

A Smart Devices élére Jo Harlow kerül, és alá tartoznak majd a symbianos mobiltelefonok, a MeeGo számítógépek és a Strategic Business Operations egység. A Mobile Phones egység pedig elsődlegesen a "következő egymilliárd" felhasználó behálózásáért felel, ennek élére Mary McDowell kerül.

A Markets ("piacok") egység felel az értékesítésért, a kommunikációért, az ügyfélkapcsolatokért, az IT és a logisztika területekért, ezt Niklas Savander vezeti. A Tejo Ojanpera irányította Services and Developer Experience ("szolgáltatások és fejlesztői élmény") divízió a globális szolgáltatási portfolióért, a fejlesztői kínálatért, a fejlesztői kapcsolatokért és a partnerszolgáltatásokért felel.

A Nokia helyalapú és reklámüzletéért a Larry Kaplan irányította NAVTEQ felel, amely továbbra is önálló beszámolási egységként funkcionál. A Rich Green technológiai igazgató irányította egység alakítja ki a technológiai stratégiát, s ide tartozik majd a Nokia Research Center kutatási központ is.

A Design területért Marko Ahtisaari, a pénzügyi területért Timo Ihamuotila felel, míg a szervezetfejlesztés Kai Oistamo alá tartozik majd. A vállalati kapcsolatokat és a CSR területet Esko Aho, a HR-t Juha Akras vezeti, a jogi és szabadalmi ügyek élén pedig Louise Pentland áll.

Címkék: microsoft nokia