2010. október 29.

.bud: Budapest domainvégződése

London és Berlin mintájára a budapesti internetezők számára létrehozandó domain végződés bevezetését tűzte ki célul egy magyar konzorcium.

London és Berlin mintájára a budapesti internetezők számára létrehozandó domain végződés bevezetését tűzte ki célul egy magyar konzorcium. A .bud domain végződéssel ellátott internetes címek 2012-től válhatnak elérhetővé.

A domain nevek kiosztásáért felelős szervezet, az ICANN ( Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) az elmúlt évben döntött arról, hogy az eddigi gyakorlatától eltér és részleges liberalizációt vezet be a domain végződések területén. A döntésre számos érdekcsoport határozott úgy, hogy saját végződés bevezetését kezdeményezi. A folyamat végén eddig szokatlanul hangzó domain végződések jelennek majd meg. Ilyen lesz például a .london, a meleg közösség számára kiosztandó .gay vagy a szállodák számára fenntartott .hotel. A bevezetni szándékozott végződéseket gyűjtő newTlds.tv oldal adatai szerint több, mint 120 végződés bevezetésre van érdeklődés.

Egy új, legfelső szintű domain bejegyzése azonban hosszabb folyamat. A pályázó szervezetnek szakmai alkalmasságát és a bevezetéshez és az üzemeltetéshez szükséges anyagi hátterrel is rendelkeznie kell. AZ ICANN a benyújtott pályázati anyag birtokában dönti el, hogy megkaphatja-e az adott szervezet a domaintér kezelési és nyilvántartói jogát vagy sem. Egyes esetekben, ahol több pályázat is érkezik ugyanazon domain végződés kezelésére ott a benyújtott javaslat alapján választják ki a kezelő személyét.

A dotBUD Konzorcium egy budapesti közösség számára létrehozandó domain végződés, a .bud bevezetését szeretné elérni. Sikeres pályázat esetében a 2012 elején vehetőek majd használatba a .bud domain nevek. A bevezetni kívánt végződés alatt a .hu domaintér rendszerével szemben leggyakrabban megfogalmazott kritikák, a lassú bejegyzés és a túlzott adminisztráció elkerülésének figyelembe vételével kerül kialakításra a regisztrációs szabályzat. A .bud domain nevekre nem várakozási idő után kerülnének bejegyzésre és papír alapú domain igénylést sem teszi majd kötelezővé a szabályzat. Az új tartomány bevezetését kezdeményező konzorcium elsődleges feladata, hogy a pályázata során megfelelően igazolni tudja a .bud társadalmi támogatottságát. Ennek érdekében egy honlapot hoztak létre a dotbud.org címen és egy Facebook közösségben kívánják a támogatókat összegyűjteni – közölte a konzorcium portálunkkal.