Kövess minket!

Médiapiac

Élen a Hungária együttes 40 éves Csókkirály című slágere

Az élmezőnybe az örökzöldek mellé bekerült a Magna Cum Laude Pálinka dal című szerzeménye is. A tavalyi koncertekért 762 millió forint jogdíjat fizetett ki 9654 magyar szerzőnek a jogkezelő.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri, majd ezek alapján osztja fel a dalszerzők között a korábban beszedett jogdíjakat.

A 2020-as járványt megelőzően évek óta egyre több koncertet szerveztek Magyarországon. Az Artisjus 2016-ban 18 656, 2017-ben 20 007, 2018-ban 22 050, 2019-ben pedig már 23 475 koncert adatait dolgozta fel. Ebben az összesítésben a falunapi fellépésektől kezdve a legnagyobb fesztiválokig, az ingyenes programoktól a belépődíjas zenei koncertekig minden rendezvény szerepel.

A zenészek bevételeinek átlagosan 25 százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő, vagy akár az egyetlen jövedelemforrása. A 2019-es könnyűzenei rendezvényeken megszólaló magyar dalok zeneszerzői és szövegírói között ezúttal 635,2 millió forintot, a magyar komolyzenei művek alkotói között pedig 126,8 millió forint jogdíjat osztott fel az Artisjus. 1991-en kapnak legalább ötvenezer forintot a művek élőzenei megszólalásáért, közülük 1283 alkotó jogdíja haladta meg a százezer forintot. Nagy kérdés, hogy mi lesz jövőre az idei, lényegében elmaradt tavaszi-nyári koncertszezont követően. Jelenleg igen nehéz megbecsülni a várható veszteségeket, de a pesszimistább számítások szerint a koncertek után járó jogdíjak esetében 50-60 százalékos kieséssel kell számolnia a szerzőknek 2021-ben.

A rendezvényszervezők által beküldött listák szerint a tavalyi könnyűzenei koncerteken a megszólaló dalok közel 80 százaléka magyar szerzemény volt, és a komolyzenei rendezvényeken is többségben hazai művek hangzottak el (64%). A magyar művek több mint fele mindössze egyszer szólalt meg élőben egy év alatt; és 80 százalékuk is legfeljebb négy alkalommal.

A legsikeresebb dalokra egyaránt jellemző, hogy több tucat zenei formáció repertoárjában szerepeltek és több százszor csendültek fel 2019-ben. Az öt legtöbbször játszott szerzemény között egy a hatvanas, egy a hetvenes, kettő a nyolcvanas években született, és csak egy van, ami 2000 utáni. A 2019-es élőzenei koncertek legtöbbet játszott zenei produkciója a Hungária együttes slágere, a Csókkirály volt, ezt követte az egykori házibulik himnusza, a Csavard fel a szőnyeget. A dobogó harmadik helyére került fel Máté Péter és S. Nagy István Azért vannak a jóbarátok című örökzöldje. Negyedik a sorban a Magna Cum Laude egyik legnagyobb slágere, a 2009-ben megjelent Pálinka dal. Az ötödik helyet a Beatrice együttes Azok a boldog szép napok című legendás dala szerezte meg.

Médiapiac

A Facebook nem olyan, mint az utcai lomtalanítás – bár néha olyannak tűnik

Így használd a közösségi médiás profilodat – II. rész: Sokkal többet szabad annak, aki kritizál vagy parodizál.

Közzétéve:

Borítóképünk illusztráció, fotó: Pixabay

Sokan sok mindent közzétesznek a közösségi médiában, ám a megjelenő tartalmakat nem mindig lehet szabadon elvinni, átvenni. A Facebook és a többi információs közösségi médiafelület tehát nem olyan, mint az utcai lomtalanítás, onnan nem lehet mindent hazavinni, ami csak tetszik. Bizonyos esetekben azonban mégis. Hogy mikor, arról a médiahatóság adott útmutatást.

Mind többször hallani, hogy a közösségi média egyre inkább az álhírek, a hitvány információk és performanszok gyűjtőhelyévé silányul. Ennek ellentmond, hogy megannyi olyan tartalom lelhető fel a különféle platformokon, amelyeket utóbb – bármilyen céllal – idéznénk. De milyen szabályok kötik azt, aki részben vagy egészben átvenné mások bejegyzését? A kérdést a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság szakemberének, Fáczán Gábornak tette fel a Médiapiac.com.

Előnyben a humorista

A szervezet Online Platformok Főosztályának vezetője azzal kezdte: attól függ, milyen minőségű tartalomról van szó. Ha szerzői alkotásról, vagyis például zenéről, videóról, irodalmi műről, úgy a szerzői jog szabályai alapján feltételezni lehetne, hogy minden esetben engedélyt kellene kérni az eredeti alkotás szerzőjétől, hogy posztolni lehessen a tartalmakat. – Ugyanakkor – mutatott rá a főosztályvezető – akadnak bizonyos kivételek.

A felhasználók mások posztjait engedély nélkül is felhasználhatják, ha kritikát fogalmaznának meg azzal kapcsolatban, ha paródiát készítenének, de akkor is, ha véleményüket fejeznék ki vagy tudósítanak, beszámolnak róla. A kutatás is olyan eset lehet, amikor nem kell beszerezni a bejegyzés eredeti szerzőjének engedélyét.

A főosztályvezető megemlítette, a kérdés kapcsán maga a Facebook is ad iránymutatást arról, miként érhető el, hogy a felhasználó által közzétett tartalom ne sértsen szerzői jogot. Eszerint attól, hogy egy tartalmat megvásárolt az adott felhasználó, vagy az interneten talált egy képet, amit posztolni szeretne, még megsértheti a szerzői jogot. A platform ezért azt tanácsolja, hogy védett tartalom megosztása előtt általában véve tanácsos írásos engedélyt kérni a szerzőtől. – Egy ismert sportolóról készült kép közzététele előtt érdemes tájékozódni, hogy az adott felvétel élvez-e szerzői jogi védelmet. Ha igen, engedélyt kell kérni a fotó eredeti posztolójától – húzta alá Fáczán Gábor.

Sorozat indul!

A Facebook mára életünk része lett, sokan idejük igen jelentős részét töltik ezen a felületen. A Médiapiac.com cikksorozatban járja körbe a közösségi médiaműködés ama mozzanatait, amelyek a gyakorlatban a legtöbb gondot okozzák. A pontos kép felrajzolásában a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság segítette lapunkat. Első írásunk azt taglalta, kié is a közösségi média felhasználói által közzétett tartalom, fénykép.

Jakubász Tamás

Tovább olvasom

Médiapiac

Átadták a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat díjait

A 42. Magyar Sajtófotó Pályázat MÚOSZ Nagydíját Mohos Márton, az André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes vehette át csütörtökön Budapesten, a pályázat képeiből rendezett kiállítás díjátadóval egybekötött megnyitóján.

Közzétéve:

MTI/Bruzák Noémi

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) Nagydíját Mohos Márton (24.hu) Fokozódó nyomás a magyar-szerb határon című sorozatával nyerte el, a legjobb emberközpontú dokumentarista fotográfiáért járó André Kertész Nagydíjat pedig Erdős Dénes (The Associated Press) A lakhatás alapjog című sorozata érdemelte ki. A fotóriporteri életműdíjat Balogh László vehette át.

A kiállítást Karikó Katalin nyitotta meg. A Nobel-díjas kutatóbiológus fontosnak nevezte a fotóriporterek munkáját és a képeket, amelyek üzenetet hordoznak. Karikó Katalin szerint a fotózás és a tudományos kutatás abban hasonlít egymásra, hogy az emberek látják az eredményeket, de nem tudják megnevezni, hogy azt ki hozta létre, kinek a munkája áll mögötte.

Karikó Katalin felidézte, hogy az általános iskola ötödik osztályában a fotószakkör tagja volt, képeket hívtak elő, fixáltak, szárítottak, a tanár fényképezőgépével készítettek fotókat. Nyolcadikos korában az országos élővilág versenyen harmadik helyezést ért el és jutalmul egy Smena fényképezőgépet kapott, amellyel a családról, az iskoláról és a barátokról készített képeket. Ezt a gépet később a Szegedi Tudományegyetemnek ajándékozta – tette hozzá.

Karikó Katalin a megnyitón megkapta Koszticsák Szilárdnak, az MTI/MTVA fotóripoterének fotóját, amely a Nobel-díj átadása előtti napon készült róla és Krausz Ferenc fizikusról a svédországi magyar nagykövetségen.

Kőrösi Orsolya, a 42. Magyar Sajtófotó Kiállításnak helyet adó Capa Központ ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy tavaly ünnepelte fennállása 10. évfordulóját a fotográfiai központ, és az alkalomból megnyílt a Robert Capa munkásságát bemutató állandó kiállítás is. Az első emelet termeit is felújították, így a sajtófotó-kiállítás is megszépült környezetben várja a látogatókat – mondta.
Kitért arra is, hogy jövő szerdán Burger Barna-emlékkiállítás nyílik a Természettudományi Múzeumban a 2017-ben elhunyt fotóriporter Kék vándor című könyvéből.

A Magyar Sajtófotó Pályázatra ebben az évben 250 fotográfus 2470 pályaművel, összesen 6801 képpel nevezett – hangsúlyozta Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke, hozzátéve: Az év fotói 2023 című évkönyv a kiállítás megnyitójával egy időben jelenik meg.

Bánkuti András átadta a sajtóban dolgozó fotóriporterek teljesítményét, életművét elismerő Arany Kamera-díjakat is, amelyet minden évben hárman kapnak meg. Idén Balázs Attila fotóriporter (MTI/MTVA), Révész Tamás fotóművész, fotóriporter és Szlukovényi Tamás fotóriporter, kurátor, a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat zsűrijének elnöke kapta meg az elismerést.

A csütörtöki eseményen átadták a sajtófotó pályázat tizennégy kategóriájának első három díját és számos különdíjat is, amelyeknek nyerteseit már februárban nyilvánosságra hozták.

A Magyar Sajtófotó kiállítás június 2-ig tart nyitva a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Borítókép: A díjazottak a 42. Magyar Sajtófotó Pályázat eredményeit ismertető sajtótájékoztatón a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) székházában 2024. február 15-én

Tovább olvasom

Médiapiac

VIP különkiadással indul a Zsákbamacska április 27-én

Új műsorvezető párokkal és új játékokkal tér vissza a TV2 képernyőjére a Zsákbamacska. A második évadban Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó garantálják a jó hangulatot.

Közzétéve:

TV2

Április 27-én szombaton VIP adással indul a Zsákbamacska második évada a TV2-n. Az évtizedek után tavaly visszatért műsor sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a 2023-as év legnézettebb műsora volt a tavaly március 12-én adásba került Zsákbamacska nyitóepizódja mindhárom kiemelt korcsoportban (A18-59, A18-49, A4+).

A teljes lakosság körében ez 1,3 milliós átlag nézettséget (AMR) jelentett.

A mostani különkiadásban Demcsák Zsuzsa, Stohl András, Sydney van den Bosch, Ördög Nóra, Krausz Gábor, Lékai-Kiss Ramóna, Gáspár Győző és Gáspár Bea, valamint Tilla és a Kincsvadászokból ismert műtárgykereskedő, dr. Katona Szandra játszanak majd, és az első évadhoz hasonlóan jelmezben érkeznek. A fergeteges hangulatú adásban nem csak alkudozás lesz, hanem zrikálás is rendesen, még egy pofon is elcsattan a sztárok között – derül ki a TV2 közleményéből.

A megújult game-show április 29-én folytatódik minden hétköznap este, ezúttal is közel 60 féle játékot próbálhatnak ki a szereplők. A régi jól beváltak mellett olyan látványos és izgalmas próbatételek is lesznek, mint például az óriás társasjáték, ahol a játékos maga a bábu, aki lépked a pályán, de lesz pénzlapátolás bekötött szemmel, és egy különleges golyóderbi, ahol minden a száguldó golyókon múlik, na meg a szerencsén.

Szente Vajk és T. Danny, valamint Marics Peti és Pető Brúnó folyamatosan hozzák a buli hangulatot, de nemcsak ők, hanem a játékosok is, hiszen énekes, táncos performanszokból ezúttal sem lesz hiány. Ahogy értékes nyereményekből sem: több autó is gazdára talál az új évadban, de egyéb értékes tárgynyereményekkel és akár milliós pénznyereménnyel is hazatérhetnek a szerencsések.

A műsorvezetőket most is egy-egy hölgy segíti a vetélkedőben: Kárpáti Rebeka és Stana Alexandra.

Tovább olvasom